Megan Mitchell idén két anyaggal mutatkozott be, mindkettő brutális. Sötét, intenzív, melankolikus, világtemető ambient, rád mászik és betemet. A katakomba-drone és a temetőszinti hipnotikus hangjaira, a halkan kalapáló sámánritmusokra (amúgy szó szerint, kalapáláshangok is vannak itt) Mitchell…

Az, hogy az amúgy konzit végzett, kisfaszomnyi hangszeren játszó Kadhja Bonet első és messzemenőkig mesteri lemezén megidézi a '70-es évek soulját, popját, a kor könnyebb pszichedelikus tinglitanglijait, némi zsírmentes jazzel és néhány elektronikus műfajjal egyetemben, semmit nem jelent. Ezerrel…

Csak néztem először, hogy na, ez mi a szar, tetszik, de mi a szar ez. Aztán azóta csak hagyom, hogy átmenjen rajtam. Dekonstruált, szétkúrt, ocsmány clubzene, experimentális és nagyon megrogyott megkókányolása a legtufább szemétnek, vakmerően és mindenre - főleg a hatásaikra - toszva, meglepően és…

Az Across Tundras újrakiadásokkal egyidőben a banda agya, T.G. Olson is megjelentette aktuális dalcsokrát, amely egészen gitárosra hangolt lett. És hogy igazán kövér legyen az év végi lúd, a Bandcamp-oldalon még két másik idei kiadványa is szerepel, amelyek ehhez hasonlóan akár ingyen is vihetők.…

Nehéz pszichedelikus örömzenélés Moszkvából, öröm nélkül. Szétzuhant, komor lamentálások és hosszú, nyúlánk, elfolyós látomások a világ végén elszívott kövér jointok csodálatosan tömör füstjében. Sötét és irdatlanul súlyos hipnózis, falakat emelnek bongbűzből és rád döntik azokat, te pedig a csak a…

Az Ultimate Paintinget az első lemezüktől fogva imádom, minden kiadványuk ünnep, be is kussolok, leírtam már, hogy mi a helyzet velük, úgyhogy inkább lenyomom faszomodszorra ezt, tegyétek ti is. Ez a klipes dal meg egy kibaszott csoda, de akit például a Someone's Out to Get You nem csap tarkón, az…

Sámánpunk. Mondom, sá-mán-punk. A brazil Rakta nagyszerű lányai csodát művelnek, már nagyon rég idekívánkoztak, de most legalább el tudom lőni ajándékként: boldog születésnapot Zita. Megaschön, mi? Szóval, őserejű törzsi ritmusok, transzba lebegtető pszichedelikus szintidallamok, kántálós-óbégatós…

"Sámán vagyok, igazi sámán, sámán, sámán. Hallhatod a hangomon, láthatod a dobomon. Dobom dobom, paripám, paripám, Dobom dobom, paripám paripám. Utazom, utazom, a csillagokba utazom." Hipnotikus villanyos orgonaszólamok repítenek a belső űrbe, monoton ősi sámánkántálás űzi el a démonjaid,…

Brutális anyag Manni Dee első igazi nagylemeze. Kurvamód sötét, gyilkos hangvételű, művi és intelligens és baszottul súlyos sikátortechno, némi gyászambienttel felütve, hogy legyen idő a éjszakai késelésekre, patkánytaposásra, rozsdanyalásra, szennyvízivásra és minden szentség kivéreztetésére.…

Mit tud kitalálni egy fél évszázada létező banda az (n+1)-edik albumára? A megoldás: önfeldolgozások! Az újrahangszerelt dalok között vannak nagyzenekarral rögzítettek, akusztikusak, és olyanok is, amelyek akusztikusak és nagyszenekariak, de pl. a The Watcherben felbukkannak a samba ritmusai is.…

A Wooden Shjips volt már totálisan eleresztett underground LSD-rock, midkult szipedelikus jam-rock, félmenő nevetségesen laza rockbanda, perszonális űrterekbe kisbusszal betolató space-rock félistenség, de egyvalami soha nem volt és remélhetőleg soha nem is lesz: szar. Az új lemez is szétterül…

Új Orphx kislemez. Engem molekuláimra szétcsapott már párszor. 

Az év legszemetebb, legocsmányabb, legkészebb, leggecibb és legsúlyosabb lemeze ezen a héten az új Stone Titan. Az van, amit a 4 évvel ezelőtt írt kimerítő, cizellált, széplelkű posztomban (a linkeket frissítettem) írtam róluk, semmi egyéb. Az utolsó 10 és fél perces szám végére elhányod magad.…

Volt idén már egy masszív The Black Dog-poszt, de gondoltam kibaszom ezt a 2015-ös csodát is, mert olyan. Az egyik kedvenc lemezem ebben a sötét, komor, művi kazamatatechno-témakörben. Nem kezdem el nagyon ragozni, hibátlan, de azért szólok, hogy csak és kizárólag egyben illik hallgatni. El fog…

A Carbon Based Lifeforms fele 6 év után új lemezt adott ki. Ennyi legyen is elég.

Az első Ancient Methods nagylemez sok kisebb után. Óriási munka, nagyon súlyos, rohadtul mély és sötét és kegyetlen és izgalmas, csak legyen segged és agyad egyben végighallgatni egy sötét szobában. Vannak rajta vendégszereplők is, akiket itt már többször emlegettünk, de inkább csak hallgassátok meg…

Ez az egyik kedvenc Zach Hill cuccom, mert ezen van a Lady Gaga című száma. Egyebet nem kívánok mondani.

A tűrhetetlen és a katartikus között ingázó Manifesto kőkemény, megterhelő és kompromisszummentes zajlemez, a minimális kapaszkodót nyújtó ritmikus hupákolása megszorítja a hülye kis fejed és belebassza az emberi szenny legmélyebb és legrohadtabb pöcéjébe. Ugyan ijesztően nyers és gecis és…

Éjsötét, penészes, nyirkos és büdös kazamatákból bugyog és csörömpöl a Janedriver koszos, nyekergős, visszhangos, bámulatosan alulkevert, szomorú, totális melankóliával letaglózó post-punkkal vegyes shoegaze remeke. Kitűnő esti, lamentálós, merengős, lassan cigizős lemez, ingyen.      Janedriver by…

Személy szerint úgy vagyok, hogy egy füves sludge lemez borítója legyen pontosan olyan csúnya és vastagon leszart, mint a zene. Ez jelen esetben tökéletesen így van. Amúgy lófasz van itt, nem újdonság, de legalább lassan, betompulva, csörömpölve, szemetesen, büdösen, nyersen tolják ezek a seggkész…

Esetleges Zach Hill-rovatunk újra jelentkezik. A Goon Moonban Hill mellett ott van Twiggy Ramirez és Chris Goss (Masters of Reality, meg ugye elég jó lemezek producere), de vendégeskedik itt mindenki kedvenc sztárnarancsa, Josh Homme is és Josh Freese (alapvetően a zseniális The Vandals dobosa, de…

Férj és feleség. Akkora lemez, baszki. Mélyföldszinti éjfekete kamra-techno, elhaló visszhangú breakbeat, sámántánc a végkimerülésig és dubosított törzsi ritmusok, leszedált rave, üvöltve távozó '90-es évek gonosz drum & bass gyilokja. Kegyetlen hangulata van, benyomod és kialszik az összes…

Zach Hill rovatunk legújabb részében az őrült dobpápa második, 2010-es szólólemezéről lesz szó, már ha szavakba lehetne önteni azt a hihetetlen mi a faszt, ami itt történik. Nagyjából ennyi is lenne az ajánlóm. Ez a lemez amúgy több mint kurva jó ám, és vannak rajta olyan nagy vendégelőadók, mint…

Jon Hopkins idei lemeze az év egyik legfaszább dolga, mondjuk ő nem nagyon baszott még el semmit. És jön az OFF-ra, ami egy újabb remek apropó arra, hogy ideszórjam a lemezeit, amiket amúgy én bármeddig el tudok hallgatni. Az Imogen Heap volt szintisét nem árt ismerni, mondjuk épp elegen ismerik is,…

Oliver Ho újra köztünk van és újra odabaszik neki. Egy új Broken English Club lemez mindig ünnep, jövőre pedig kettő is jön elvileg. Addig is.   Itt volt róla szó.

Bár a csoportban már szó esett róla, azért kerüljön csak ki a blogra is, hiszen két igazán nagy ember nem mindennapi kollaborációjáról van szó.

Henrietta Smith-Rolla, brit születésű ghánai-orosz-német zeneszerző-producer első lemeze bámulatos. Sötét, morózus, borúlátó elektronikájában folyamatosan ott pulzál az indusztriális felé kacsingató komor techno, a '80-as évek minimalista carpenteri szintimelódiái, a brit acid-house görbére tört…

Jon Porras, azaz a fél Barn Owl (meg az egész Elm) tavalyi lemeze. Porras mindig is dallamosabb, kézzelfoghatóbb volt, mint Evan Caminiti, ez így van a Tokonomán is, ami - ahogy a korábbi munkái is - lenyűgöző. Minimalista kompozíciók, kísérletezés ezerrel, felemelő és elvarázsoló hangképek,…

Evan Caminiti, azaz a fél Barn Owl tavalyi lemeze. Elektromos gitár és pedálzaj, ha valaki nem lett volna jelen az előző húszezer Caminiti-posztnál. Nagyon elvisz, főleg ha közben a rohadék fülledt szemétszagú párás nyári városképben gyönyörködsz.  Toxic City Music by Evan Caminiti

Az éjsötét brit techno és elektronika egyik legkevésbé emlegetett úttörői idén két lemezt is kiadtak, és nincs is jobb dolog, mint egymás után meghallgatni őket. Ahogy a Black Daisy Wheel komor, súlyos, lehúzós és minden hallgatással egyre velőtrázóbb élménnyé váló zseniális ambientje után a…

Imádom az új Simian Mobile Disco lemezt, csodálatosan visszavettek, gyönyörűen minimál és elképesztően jól felépített cucc, hetek óta éltet, és mivel ez a legendás és fontos duó még nem szerepelt a blogon, iderakom a korábbi lemezeiket is, amiket a Murmurations után szerencsére újra elővettem.…

A megismételhetetlen, lophatatlan, megközelíthetetlen Gnod újabb sokkja. A keretező számok kőkemények (az utolsó szám minden jóravaló embert a földbe fog tiporni) a középső három meg elutaztat az anyád előtt időkbe.  Chapel Perilous by Gnod

Christian Eric Beaulieu egy kibaszott szent ember, akit ha nem kensz azután, hogy a Triclops!, a Peace Creep és az Anywhere eszelősen fasza lemezeit rommá szoptuk a blogon és a Facebookon, akkor - már bocs - csak kicsit vagy okos. Az Anywhere második lemeze a semmiből jött a zseniális Peace Creep…

Bocs, ülök rajta egy ideje, pedig jó nagyon. Jó sok eső esik rajta, amitől lenyugszol a picsába. De nagyon kell majd tőle brunyálnod is.  Itt volt róla szó. 

A zseniális Gasp a 20 cseszett évvel ezelőtt megjelent őrületes első lemeze után tavaly év végén új kislemezt adott ki, ami örömünnep azoknak, akik szeretik ennek a rohadék társaságnak az égbekiáltó, polgárpukkasztó, sunyi és totálisan megborult klasszikusát. A Gasp lenyűgöző. Mármint komolyan.…

Az örök nyughatatlan Bruce Lamont kiadta második szólóalbumát. A lemez meghallgatását csak avatott fülelőknek ajánlom, mert Bruce alapvető zenei hozzáállása a kísérletezés. Szerzeményeinek spektruma ezért a dark ambienttől a szövegmondással kísért drone-on keresztül egészen a tömény zajig terjed.…

Idén 10 éves minden idők egyik legjobb szarrákábózott pszichonauta sludge-együttesének ez a csodálatos lemeze. Ha minden igaz, még a régi blogon volt egy diszkográfia-posztom, szóval nem is ragozom. Kibaszott nagy űrutazás a legbelső emberi szennybe, mint mindegyik cuccuk.   

Itt az új Dri Hiev, ülök rajta egy ideje, de ma este megint elővettem és megint lefagyott tőle két ujjpercem. Továbbra is zavarba ejtően sötét, hideg, rohadt, nyirkos, zajos, pszichotikus poszt-indusztriális és post-punk és shoegaze kutyafasza, mint az előzőek. Amiket le lehet itt szedni. De ez…

Dominick Fernow és Kris Lapke (mekkora zene már az Alberich) közös projektje. Kibaszottul zseniális. Pontosan olyan, mintha a Prurient, a Vatican Shadow és az Alberich találkozna. Hömpölygő, maró, nehéz és taglós zajfolyamok, minimális, de vaskos és ragadósan hullámzó hipnotikus dallamok, militánsan…

Hallgassátok meg Anthony Di Franco JFK néven kiadott lemezeit és élvezzétek az életet, hogy éltek, hogy szeretve vagytok. Vágjátok az arcot, kibaszott Ramleh, kibaszott Skullflower. Ha ezek az együttesek nem mondanak semmit, akkor nem tudom, hogy én mit mondhatnék. Ha viszont mondanak, akkor…