Teljesen egyértelmű, hogy a legjobb dolog, ami a rockzenével történt, az a kábítószer. Bármilyen kábítószer. Aki szereti a korai Skullflowert, a Butthole Surferst, a Terminal Cheesecake-et, a japán szipedelikus nagy öregeket, a krautrockkal vegyes, monoton - de mégis improvizatív - szarrá transzolt,…

Boldog 420-at, barátaim. Pödörjetek egy jolánt, tömjetek meg egy bongot, egyetek valami füveset, mit bánom én, csak viselkedjetek tisztességes marijuanautaként, hogy a Henge agymállasztó új lemeze minden molekulátokat szétküldje.    Nothing Head LP by HENGE

A Wooden Shjips volt már totálisan eleresztett underground LSD-rock, midkult szipedelikus jam-rock, félmenő nevetségesen laza rockbanda, perszonális űrterekbe kisbusszal betolató space-rock félistenség, de egyvalami soha nem volt és remélhetőleg soha nem is lesz: szar. Az új lemez is szétterül…

Christian Eric Beaulieu egy kibaszott szent ember, akit ha nem kensz azután, hogy a Triclops!, a Peace Creep és az Anywhere eszelősen fasza lemezeit rommá szoptuk a blogon és a Facebookon, akkor - már bocs - csak kicsit vagy okos. Az Anywhere második lemeze a semmiből jött a zseniális Peace Creep…

Itt az új Dri Hiev, ülök rajta egy ideje, de ma este megint elővettem és megint lefagyott tőle két ujjpercem. Továbbra is zavarba ejtően sötét, hideg, rohadt, nyirkos, zajos, pszichotikus poszt-indusztriális és post-punk és shoegaze kutyafasza, mint az előzőek. Amiket le lehet itt szedni. De ez…

Dominick Fernow, azaz Prurient és Vatican Shadow (és még ezer más) esőzajos, kígyóölelésű, sámándobos, Ayahuasca-ízű absztrakt ambient projektjétől meglátod magad az anyaméhben, kirepülnek a sejtjeid a dzsungel csillagos egére, az univerzumot öleled az elmédben, az egód pedig eltűnik a picsába.…

A Bush Tetras a '80-as évektől van, jó hosszú kihagyásokkal adtak ki lemezeket, nem is sokat. Most pedig, hogy áprilisban 5-6 év után érkezik az új cuccuk, ki is baszom őket, mert nagy dolog. Ha agyba szúrnak se tudom leírni, hogy mitől olyanok, amilyenek. Mármint hatalmasak. De hogy a Bush Tetras…

Ezt csinálja most Laura Pleasants, amíg a Kylesa nem áll újra talpra. A savannahi hangulat megvan, kellemes, pszichedelikusnak is mondható, sztónerikus és post-punkisztikus valami, de remélem mások izgalmasabbnak találják, mint én. Amúgy tök nem vágom, hogy a borítón csak simán elírták, hogy…

Ha már ma előkerült a mindenható Vatican Shadow társaságában, álljon itt Michael Wollenhaupt egyik idei lemeze. Rituális, pszichedelikus, sötét, démoni techno zakatolás, megtisztító erővel és baljós, lassú lélekheréléssel, minden számban más-más énekessel (akik nagyon dolgoznak). Sámánmester ez az…

Több technót a blogra! Jó, a Circa Tapes nem totál techno. Minimál szintizés (olykor nosztalgikus hangulatban), eszelős grúvok és ütemek, agyba fúró csodás dallamok, visszhangos-sejtelmes suttogó ének, űrbéli városok monoton fénytánca, súlyos taglók keverednek bámulatosan lecsiszolt…

Fogalmam sem volt róla, hogy a Boss Hog közel két évtized után idén lemezt adott ki. Aki hasonlóképp van vele, az örül, és hallgatja Jon Spencert és Martinez nagyasszony sajátos blues királyságát, és kussol.  <a href="http://bosshog.bandcamp.com/album/brood-x">Brood X…

A lángoló szartengerbe belebaszatott és pusztulásra ítélt világmindenség végét térdre rogyva várod, nem zavar már az sem, hogy a penészes pöcsű Sátán az arcodba ül, hogy körülötted mindenki a saját fejét harapdálja, hogy valami kozmikus fagy eszi meg lábfejed, hogy a szeretteid egymást fojtják…

Eric Paul, a kibaszott Arab on Radarból ezzel az együttessel végleg bebizonyította, hogy nem normális. A Doomsday Student törött, disszonáns, teljesen elbaszott, zajba fojtott, mégis kíméletlenül ismételgetett frusztrált és pszichotikus és kurvára bizarr és nem e világi elmefaszos dallamszara simán…

Az Ahkmed nem hajigál minden évben lemezeket kifelé, szóval az idei anyagukat is meg kell becsülni. Már csak azért is, mert nem nagyon hibáznak. Szívjatok füvet és üljetek ki a forró ugarra. Ja, és köszi annak, aki a Facebook-csoportban közreadta.

I Am Scared of Everything That Isn't Me Love Letters in the Age of Steam Andy Falkous kvázi-egyemberes zenekara. Azt nem mondhatjuk ezekre, hogy szólólemezek, mert Falkous valamiért utálja ezt. Egyébként meg nem tudom, hogy mit lehetne elmondani…