Le lett már itt írva párszor, hogy miért egetrengető zenekar a The Gluts. Senki nem csinálja ezt, csak ők. Épp ezért basz fel, hogy alig beszélnek róluk. A kurva életbe, komolyan, hát mit csinálnak már megint. Ilyen masszívan, nyersen, pszichotikusan, ösztönösen és ésszel ki tudja még úgy összemosni…
Ezek az ausztrál szemetek utoljára 2013-ban adtak ki két csodálatos cuccot, aztán kussoltak, egészen eddig. Nyolc évvel a lenyűgöző Trough és Home Brand után fantasztikus újra hallani őket. Ezt a lerúgott, leszedált, részegen őgyelgő, sikátorokban melankolikusan rejszoló, bűzös szájszaggal kötekedő,…
Talán az eddigi legjobb lemezük. Ami mondjuk nem jelent semmit. Rohadtul remélem, hogy sokaknak nem újdonság, mert röviden és tömören nehéz megfogalmazni, hogy mégis mit csinálnak ezek hárman. A megúszós verzió az, hogy olyan, mintha az újhullámos Young Widows, az újhullámos My Disco, a kísérletező…
Nagyjából be lehet lőni azzal, hogy: Gang of Four, STNNNG, Protomartyr, Happy Mondays, Talking Heads, Joy Division, Parquet Courts. Nagyjából. Ugyanakkor ez így kevés, megtévesztő és igaztalan: ez a kibaszottul mesteri lemez többet érdemel mezei hasonlítgatásoknál, mert több annál, ami eszünkbe jut…
A Trigger Cut kibaszott jó abban, amit csinál. Abban, hogy Shellacot, Big Blacket és The Jesus Lizardot játszanak. Lehet akárhogy szépíteni, de ennyi. Retekmód faszán megírt, feszes, lendületes, agresszív, elragadó és kattant műfaji remekelés mindkét lemezük, elvétve még saját ötleteik is vannak, de…
Messzemenőkig zseniális lemez. Ideges, feszült, frusztrált, szorongó, remegős-vibrálós, kapálózós, szaggatott, matekolós, no wave-ből kinőtt, '90-es éveket idéző, disszonáns, zajos, punkos, nehéz indie-rock, vagy mittomén. Olyan, mintha a Brainiac és a Melkbelly akarna Talking Headst játszani, vagy…