Ez itt a kanadai Dishpit első lemeze, márciusban jelent meg, azóta halogatom ezt a bejegyzést. Megvettem, és nem voltam biztos benne, hogy méltók vagytok rá. Bocs. Elgyengültem, szóval íme. Olyan, mintha a Breeders, a Pixies, a Come, a Nirvana és a Shellac együtt menetelne a nők jogaiért. Apropó Shellac, a lemez lenyűgöző hangzásáért Steve Albini felel. Szellős, de mégis húzós, puffogó-slattyogó, hullámzó-lüktető, szemetes, nyers grunge-utóérzés, némi zajrockkal és vastag riot grrrl felhangokkal. Mintha a kibaszott '90-es évekből bömbölne, de mégsem. Elképesztő gitártémák, melankolikus és megüvöltő csajvokál, szögletes dobolás, dörgő basszus, kurva nagy őnmegvalósítás, emlékezetes dallamok, fantasztikus dalok (némelyik lehetne sláger is), cinizmus és szarkazmus és punk és őszinteség. Lenyűgöző munka, ami ha 30 évvel ezelőtt jelenik meg, akkor már szobra lenne.