A Cowards a brit Squid harmadik, nemrég megjelent nagylemeze, amit pár napja fedeztem fel a Zinternet egyik bugyrában. A banda amolyan mindentbele post-punk muzsikában utazik, és hozzáállása a zenéhez engem az első két Fountaines D.C. albumra emlékeztet. Egy szóval: jóság.
Ha egyszer-kétszer bedurvuló, de a játékidő nagy részében befelé figyelő törzsi, és mégis alaposan fejbe verő muzsikára vágysz, ami a reggeli csikorgó fagyot is képes felolvasztani, akkor az Abur mindenképpen neked szól. Csekira:
A 16 tánczenekar új korongján nem annyira tőrőlmetszett hardcore, hanem inkább HC-sludge keverék hallható, de helyenként a zenéjüket beoltották kevéske sabbathista doom-os döngöléssel is. A Misguided nem töröl el birodalmakat, viszont három évtized után is jól esik őket hallgatni.
Gótikus rockdiszkó kedvelői, ide gyűljetek! Persze csak akkor, ha az új Tribulation lemeznél gótikusabb és táncolhatóbb muzsikára vágytok. A végére még egy Ramones-átirat is felkerült.
Sokadszorra vendégünk a Mantar, és pár hallgatás után úgy érzem, hogy az új nagylemez haloványabbra sikeredett, mint a 2022-es Pain is Forever... album. De ez még változhat, és biztosan lesz olyan, akinek elsőre beüt a hanganyag. Füleldoda:
Az elmúlt hét óriási meglepetése - amit azért emésztgetni kell.
Az előző, három évvel ezelőtti album is frankó volt,
de a Between you... is legalább annyira erősre sikeredett. FB.
Thorn Wych megrögzött hangszerhegesztő, imádja az Egyesült Királyság-béli fákat, emellett húrozott rönköket, csontpikulákat, perkusszív tárgykultúrát eszkábál, ezeket húzza-vonja, tapogatja, lúpolja, visszhangolja, miközben ráénekel vajákos keveréknyelven, gajdol, nyenyereg. A végeredmény: hipnotikus, erdei folkdalok, pogánydrón, számomra olyan, mint Ak'chamel női párja, egyszerre druidikus, köze van a közel-keleti lüktetéshez és távol-keleti ragákhoz. Hogy terjeszti a ragályt, vagy varázsos gyógyerővel bír, azt mindenki a saját dobhártyabőrkéjén mérje le!
Ennek a posztnak annyi az apropója, hogy a nagy ma reggeli kutakodásban szembejött ez a lemez, Paul "segglukszörfőr" Leary-ileg, 2018-ból, és hogy kurva jó. Mennyire jó már! Szétcsúszott, rozsdás ódák, füstölgő, zavarosra torzult blues-ok, mezmerizál a csajvokál (The Baroness). Már a "Hand In The Fire" című dal miatt megéri. David Lynch also comes to mind.
Ha valami Down-szerű, délies, csatakos, de mégis sztóneresen szétesett,
óriási érzéssel előadott muzsikára vágysz, akkor itt ez a banda Kentuckyból.
A második The Halo Effect személyében megérkezett az első 2025-ös nagylemez is. Zeneileg nincs változás: a második album ugyanolyan, mint amilyen az első korong volt. Hogy ez jó-e neked, azt döntsd el magad:
A FB-csoportban hírként már linkeltem, de most itt van az egész.
Róluk is jó rég hallottunk utoljára, pedig
az egy hónapja megjelent új albumuk a többihez hasonlóan nagy jóság.
Újévi meglepi: az új The Cure album élő felvétele.
Írországban sok az óceán és a zenész is. Így találtak egymásra a hangok és azok lejátszói. A végeredmény pedig egy frankó post-metal album lett.
Az újévet egy friss megjelenéssel indítjuk: a Zephyr
nemcsak régi ismerősünk, de megbízhetó fülelnivalónk is.
Emellett becsületkasszás a Bandcamp oldalán.
Hat tétel bő hetven percben kibontva, melyekben az A Swarm of the Sun több (al)stílus szintetizálásával hoz létre egy magasabb minőségű egységet. Röviden ennyi az An Empire körülírása. A mostanában extrém hosszúnak számító játékidő miatt idő és türelem kell a nagylemezhez, de ha egyszer beakad, onnantól kezdve maga a csoda, amit végtelenítve szeretnél fülelni. Próba:
Negyedszer vendégünk a svéd Vokonis, és ez alkalommal sem kell csalódnunk bennünk. A Transitions az év egyik legjobb sztónerikus mötál albuma nálam. Hallga' csak:
Az ötödik Black Country Communion nagylemez ugyanolyan frankóság, mint az előző albumaik: négy csodálatos zenész a saját bejáratú hard/blues rockjával töltötte meg.
A csillagkeletkezés rejtelmeibe avat be idei, két monumentális improvizatív dalt tartalmazó albumával a The Cosmic Dead. A pszichedelikus hangfolyamba belemerülni ér.
Itt van az egész nagylemez, mert szeretitek. A Doedsmaghird egyébként a Dødheimsgard sötétebbik fele, amit Mr. Vicxit Baba Maharaja (a.k.a. Vicotnik) és Ms. Longue Vie Imminent Doom (a.k.a. Camille Giraudeau) művel közösen. Nem egy könnyű muzsika, de megéri alaposan belebújni.
A Delving Nicholas DiSalvo, az Elder énekes-gitáros-billentyűsének projektje, ami csodálatos psycho-space rockban utazik. Ennyi a lényeg, a részleteket megtalálod a csatolt sajtódoksiban.
Nyolcadik nagylemezén is keményen belemászik az arcodba Ice-T & Co. A Merciless szerintem picit jobb, mint a Carnivore, és hangyányival haloványabb a Bloodlust-nál. Egyébként minden stimmel.
Nem vagyok oda a feldolgozáslemezekért, de az idei Myles Kennedy-Slash közös album sokat pörgött nálam év közben. Minden dalból kihallatszik a zene szeretete, és az illusztris vendégek is rendesen odateszik magukat.
A Sunravent senkinek sem kell bemutatni, aki valaha is hallgatott már Grand Magust. Frankó, heavy metalt és tradícionális doom-ot ötvöző zenéjük minden hithű, felvarrós farmerdzsekót hordó metallernek kedvence.
Nemrég böngésztem a Bandcamp éves lemezlistáit, és egyszer csak visszahőköltem: Mi van, lemezt adott ki a Galliano?
A 90-es évek acid jazz formációja titkos kedvencem volt mindig is, Gilles Peterson kiadója, a Talkin’ Loud is azonnal lecsapott rájuk. A ’92-es A Joyful Noise Unto the Creator ott van a best of lemezeim közt. Ezt követte még egy-két album, meg koncertfelvétel, remix, de 1997 óta nem adtak hírt magukról.
Még mindig az első, Silver Buddha Dreaming című nagylemezük a legjobb.
Öcsiék idén is hozták zeneileg a papírformát. Muzsikájuk egyszerre hoz közel egymáshoz távoli világokat, de nem folytatom, mert a végén geil lenne. A lényeg, hogy ez egy frankó '24-es album.
