Élnek! Oxbow zúzza a régi számokat, Brötzmann (a még mindig elemi erejű free jazz díva, medveölő kabátjában) fúj, végeredmény: eső- & átokverte tombolás, mégis, fojtott, balladisztikus, sokszor kifejezetten blues-os, film noir-os éjszakában - az a fajta holdraugató blues, ami belemetsz a szívvelőbe. Eugene hangja és Brötzmann szaxofonja felelget egymásra, licitál és támogat, a két nyúzott nyiszorgó, nyüszítő médium, szenvedés- és szenvedélykihangosító, nyomatékosítja, amit a haverja mond, vagy a partner-előadó fonákját teregeti ki; a banda stabilan döngöli alájuk a földet. Többedik hallgatásra: paradox módon visszaszelídül az élmény, a holdraugatások olykor inkább árnyékot vetnek egymásra, mint röptetnék, mélyítenék, de engem azért balzsamoz ez a kollab.