Teljesen egyértelmű, hogy a legjobb dolog, ami a rockzenével történt, az a kábítószer. Bármilyen kábítószer. Aki szereti a korai Skullflowert, a Butthole Surferst, a Terminal Cheesecake-et, a japán szipedelikus nagy öregeket, a krautrockkal vegyes, monoton - de mégis improvizatív - szarrá transzolt, súlyos basszusoktól, elszállt nyekergéstől, hülye ritmusoktól tomboló-zakatoló megvilágosodásokat, a színtiszta merev készenlétben veszélyesen vadkanul odarakott sztónerikus LSD-rockot, az ezekkel a svájci faszokkal nem lőhet mellé. Önkívület a négyzeten, keményen, mosdatlanul, lazán, kövéren, majdhogynem okosan, pszichotikus sokkban bugisan vergődve, érezhetően mindenre toszva. Ez nem szépelgő, teátrális space-rock, nem nosztalgikus hippiszemét, ez akárhogy is, baszott nagy punk, drog- és rockünnep rútul megcsúszva. Mind ingyen van, pedig aranyat érnek.
Welington Irish Black Warrior 
Vafancuneo
Woon in Blue Magic
