Crystal Dorval egy ideje tossza már ki a jobbnál jobb dreampop-lemezeit, amikkel én jól elvoltam eddig, mígnem idén októberben jött a Sound of Blue, ami annyira egyértelműen a legjobbja, hogy azóta csak ezen élek. Micsoda hangzás, micsoda hangszerelés, micsoda melódiák és énekdallamok vannak itt,…

 Emma Anderson a Lushból, vágjátok. Ez az első lemeze. Nyilván jó. Nem csak azért, mert így végre van mivel pótolni a Lush hiányát (néhány dal a már soha el nem készülő új Lush-lemezhez készült), hanem úgy általában véve, simán fasza. És milyen szívet melengető érzés már újra hallani a hangját.…

A 2020-as DNA Activation-nél volt erről a csodálatos asszonyról szó, nincs is mit ragozni. Ez is egy nagy lemez lett, mi más. Az Energy Vampire (ott lent) mennyire dope már, komolyan.  GATEWAY EXPERIENCE by Witch Prophet  

Rendkívül gyorsan belezúgtam ebbe a csodás kis lemezbe, mélységesen és valószínűleg örökre. Átgondolt, ízléses, súlyos és retekmód ragadós egyvelege a mély, sötét és bús trip-hopnak, a dubos-pszichedelikus dreampopnak és a támadhatatlanul cool rádióbarát felnőttpopnak. Nyilván nem vagy hülye,…

Ez az ember a kibaszott R-GO életművét is el tudná úgy énekelni, hogy az hallgatható legyen. Lényegesen életigenlőbb, világosabb lemez lett ez, mint a korábbiak, több a romantika és az édesség (főleg az első felében), ami persze nem feltétlenül baj. A Politics, You Are The Man, Destiny hármasa meg…

Céline Dion ikonikus balladái, átértelmezve. Semmi gúny nincs ezen a két, párban járó, csodás lemezen, kizárólag szeretet és tisztelet és alázat, ami tök jó. Máshogy nem is működnének ezek a bájos rózsaszín ködben lebegő, ellazító pacsuliszagot árasztó, irdatlan melegséggel átölelő,…

Princess Chelsea őszentsége újra köztünk van. Bármit is csinál, az sérthetetlen, megkérdőjelezhetetlen és örökérvényű. Csak lopni lehet, kitalálni már nem. Első lemezénél mondjuk soha senki nem fog jobb dolgot kiadni, ő sem, de ettől még egyik későbbi anyaga sem lett kevésbé erős. Ez sem. Egyből…

A szent és sérthetetlen Beach House grandiózus nyolcadik lemeze elsőre grandiózusabbnak tűnik a kelleténél (4 rész, 18 dal, közel másfél óra), de senki ne rettenjen, csodálatos az egész. Újabb mesteri ázás a mindent körbeölelő szeretet rózsaszín habfürdőjében, lebegés pihepuha felhőcskéken,…

Tavalyi egyszemélyes csoda, sokat hallgattam. Kétlem, hogy arra lenne kitalálva, hogy az ember olyan állapotban merüljön el benne, hogy másnap emlékezzen is rá, ennélfogva most rakom ide. Tök mindegy. Amikor először futottam bele, csak annyit mondtam ki hangosan, hogy bazdmeg. Melankólikus,…

Valahol a C-oldalnál jártunk a lemezen, amikor azt mondta a feleségem, "van ezekben a norvégokban valami tisztelet az egész iránt". És tényleg. Egy átlag mainstream előadó a fél karját odaadná, hogy olyan lemezeket tudjon kidobni, mint amit Röyksoppék most csak B-oldalakból előtúrtak, konkrétan egy…

Tirzah első lemeze úgy volt zseniális, ahogy. A második lemeze pedig úgy zseniális, ahogy.  Itt volt szó róla.

Nem hibáznak. Kurvára nem. Ez a lemez úgy letaglózó, ahogy. Rhinestones by HTRK

Elég magától értetődő volt, hogy ez a két nagyszerű ember egyszer összerak egy színtiszta tánclemezt. A Loving in Stereo tele van érzéssel, szenvedéllyel, gógyival és persze kurva nagy, veretes, míves, gyönyörű seggrázással. Nevetségesen laza, kreatív, elemelkedett cucc, amit nem lehet nem…

Az van, hogy Annika Henderson első, 2010-es lemezét nem sikerült megszeretnem. Az azóta eltelt 11 év viszont használt, a Change kifejezetten más lett. Igazi járvány-pop, így vagy úgy, de az elmúlt másfél évről szólnak ezek a nagyszerű, sötét, dögös, fülbemászó, pszichedelikus, trippy popdalok, vagy…

Christian Savill szerelemgyereke. Nem Slowdive, nem Monster Movie, de épp olyan jó. Őszinte, szép-szomorú shogegaze és dreampop dalcsokor, amit Savill jellegzetes gitárja és éneke önmagában értékké tesz. Bármeddig elhallgatnám a tagot, de azért meg kell említeni, hogy itt van még Steve Clarke (The…

Káprázatos szintipop-debütálás. Egy gyengébb énekes és dalszerző simán hagyta volna uralkodni ezeket a dögös alapokat és tánctémákat, a fogós minimalista klub-klimpírozást, Russell viszont tudja, hogy minek hol a helye: az ének magabiztosan viszi a hátán az önmagában is ütősen pulzáló zenét. Az arc…

Cure, Nine Inch Nails, Radiohead, Pixies, Deftones, Moody Blues, Gordon Lightfoot és Smashing Pumpkins egy lemezen. Karanténfeldolgozások a londoni A. A. Williams zenész-dalszerző-énekesnőtől.   Az elmúlt egy év lockdownja alatt vette fel a nyolc dalt zongorára és énekre lecsupaszítva…

Cassandra Jenkins ezzel a fantasztikus lemezzel nagy név lett. Egyszerű és mégis, minden hallgatással újabb és újabb rétegeket hámozol le róla. Tiszta, őszinte, gyógyít, szeret, tanít, szíve van és lelke és teste. Könnyed súly. Ékkő. Meg lehet ölelni, basszátok meg. Akárhonnan nézve is költészet. …

A '60-as, '70-es és '80-as évekbeli olasz Mondo-horrorok zenéje kurva jó. Sötét, dögös, fülbemászó cuccok. Ott van például Roberto Donati Cannibal Feroxának zenéje, amit az Algiers fele, Lee Tesche és Ryan Mahan, valamint az első Nun Gun-lemezüket erősen megihlető fotóművész kollaboránsuk, Brad…

Szex, szerelem, megindító melankólia, bugi és risza puha ködben, lassú cigi az ágyban, bordó selyem hálóingek redői, rúzsfolt törött pezsgőspoháron, örökre retinába ragadt mosolyok és halk elmúlás. Rhye megint betalál. Mesteri az arc, mesteri.  Home by Rhye

Ez a lemez jelentősen meghatározta a tavalyomat. Az egyik legszebb, legtisztább, legérinthetetlenebb gyönyörűség, amit ember hallhat, egyben pedig talán a legjobb lemeze is. Egyszerre kibaszottul precíz, minden hangjában kiszámolt, mozdíthatatlan, teljes és mégis olyan kurva törékeny, érzékeny,…

A mindenható Profligate idén is kiadott egy olyan lemezt, amitől csak melankolikusan mozgatod a végtagjaidat, mintha táncolnál, de mégsem. A két évvel ezelőtti lemezén elindított sötét, hideg, sűrű, egyszerre nosztalgikus és friss coldwave-szintipop világot építi tovább, ami jó. Neon, latex, gyász a…

Kelly Lee Owens első lemeze mestermű volt, ez meg talán még mesterebb mű. Zseni a nő, semmi egyéb. Amúgy alapvetően erre a csodára is egész jól illik, amit leírtam 3 éve.  Inner Song by Kelly Lee Owens  

Az van, hogy Taylor Swift új lemeze elég jó lett. Jonathan Bree szintén nemrég megjelent remekműve viszont jobb. Kicsit azt hittem, hogy nincs feljebb a Sleepwalkingnál, de úgy tűnik, hogy ez az arctalan arc tényleg egy kibaszott zseni. Fenséges, gyönyörű, mesteri és sötét romantika, egyedi noir-pop…

A borítón látható igazolványkép és leírás alapján a magyar punkszíntér egyik élenjáró reneszánsz emberét ihlette meg a karantén unalma, és számos más zenekara (a közelmúltra szűkítve: Berosszulás, Norms, Dehidratált Fejek, Tunga Pentráns, Piss Crystals, Foltos Jimmy és a 87-es üzemegység) mellett…

Peter Gabriel I (Car) Amikor 2016-ban elment Bowie is, meg Prince is, elgondolkodtam azon, vajon ki maradt még az a mainstream könnyűzenében, aki hasonló állócsillagként tündökölget a legnagyobbak számára elkülönített galaxisokban.

A mai napig imádom Lorely Rodriguez első, 2015-ös lemezét. A kissé széttartó és a sok vendégmunkástól megtoszott másodikat kevésbé. Ez az új viszont baszik. A dekadensebb, zajpopos Me-hez képest ez jóval tisztább, slágeresebb, rádióbarátabb, a nagyszerű - és újfent sajátkészítésű - beatek, a szépen…

Teljes érdektelenség mellett jelent meg tavaly új lemez ettől az egyébként eléggé fontos zenekartól. Hogy kik is ők, azt ebből a régebbi bejegyzésből megtudhatjátok.

Egy hónapja ülök rajta, bocs. Szóval, az első The Destroyer idén az egyik legnagyobb kedvencem. Ez más, lassabb, poposabb, epikusabb, összetettebb, de jól. Nagyon szép, nagyon dalos, meg van írva cefetül. Faszán megnyugtat, hallgattatja magát, oda lehet rá figyelni és odafigyel rád, fantasztikus rá…

Annak ellenére, hogy a BEA1991 név olyan, mint egy félbehagyott email-cím, ez a holland csaj egy óriási mester. Úgynevezett yacht-pop ez, esetleg hálószobákból szóló R&B, némi elsimult, elegáns, pszichedelikus szex-soullal és kísérletező kedves gesztusokkal keverve. Gyönyörű, dögös, mély, intim…

A Not Not Fun legjobb együttese három évvel a bámulatos Eternal Delight után megint kiadott egy olyan lemezt, amit nem igazán lehet elégszer meghallgatni. Ha van igényed a nyugalomra, a tiszta fejre, a szarságok feletti lebegésre, a meghatódásra és a megbékélésre, akkor íme. Jó lenne egyszer és…

Kevés lemezt vártam jobban idén az új Blanck Massnél. Benjamin John Power a remek Fuck Buttons immár hat éve tartó hiátusa alatt egyre jobb és jobb lemezeket rakott ki, amikről hosszú oldalakon keresztül lehetne áradozni. Az új is olyan, hogy bazeg. Nincsenek műfajok, nincsenek korok és nincsen…

Óriási lett az új TR/ST (korábban Trust), simán élvezem annyira, mint az első, zseniális cuccát (aminek halovány mása volt a Joyland). Érzékeny, érzelmes, sötét, baszottul dögös, elragadó dallamokkal és témákkal teleszart csoda az egész, amire hatalmas élmény este bólogatni egy bensőségeset. 

Aki nem megy ma Jonathan Bree-re a Dürerbe, az nem normális. A Sleepwalking a tavalyi év egyik legfaszább lemeze, Bree pedig tisztán zseniális pápája a indie-popnak. Mindig változik az arc, mindig érdekes, izgalmas, melankolikus, rohadtul hangulatos és merengős és gyönyörű, csodálatosan zenei…

Éljen soká a dEUS és a 20 éves The Ideal Crash, arról viszont valószínűleg mindenki megfeledkezett, hogy idén 15 éves Barman első Magnus-lemeze, ami nyilván óriási munka, Barman nem hibázik.   Az 5 éve megjelent Where Neon Goes to Die linkjét frissítettem. Kötelező az is. 

Na, ez is nagyon fasza lett, megint. Koncert is lesz.   Hypnos by Xeno & Oaklander

Na. Én ezt is szeretem tőle. Sőt, tökömödik hallgatásra kifejezetten, nagyon szeretem. 

Szintén egy tavalyi lemez, amit sokat hallgattam és nem került ide. Van már neve ennek a londoni bandának, nagyon nem kell őket bemutatni sem. Ártalmatlan és végtelenül könnyű pszichedelikus utazós rock, dreampop, shoegaze és - bár inkább a korábbi lemezeiken - electropop családbarát egyvelege,…

Egy ideje próbálkozok azzal, hogy a lehető legtömörebben összekapjam mindazt, amitől ez a londoni lány zseniális, de soha nem jött össze. Inkább csak kussban hallgattam, újra és újra. Tirzah érzékenyen, frissen, érdekesen és izgalmasan, szexin és kompromisszumok nélkül kapja darabokra a pop és…

Az, hogy az amúgy konzit végzett, kisfaszomnyi hangszeren játszó Kadhja Bonet első és messzemenőkig mesteri lemezén megidézi a '70-es évek soulját, popját, a kor könnyebb pszichedelikus tinglitanglijait, némi zsírmentes jazzel és néhány elektronikus műfajjal egyetemben, semmit nem jelent. Ezerrel…