Emma Anderson a Lushból, vágjátok. Ez az első lemeze. Nyilván jó. Nem csak azért, mert így végre van mivel pótolni a Lush hiányát (néhány dal a már soha el nem készülő új Lush-lemezhez készült), hanem úgy általában véve, simán fasza. És milyen szívet melengető érzés már újra hallani a hangját.…

Káprázatos szintipop-debütálás. Egy gyengébb énekes és dalszerző simán hagyta volna uralkodni ezeket a dögös alapokat és tánctémákat, a fogós minimalista klub-klimpírozást, Russell viszont tudja, hogy minek hol a helye: az ének magabiztosan viszi a hátán az önmagában is ütősen pulzáló zenét. Az arc…

A mindenható Profligate idén is kiadott egy olyan lemezt, amitől csak melankolikusan mozgatod a végtagjaidat, mintha táncolnál, de mégsem. A két évvel ezelőtti lemezén elindított sötét, hideg, sűrű, egyszerre nosztalgikus és friss coldwave-szintipop világot építi tovább, ami jó. Neon, latex, gyász a…

Személy szerint nagy rajongója vagyok Madonna Confessions on a Dance Floor lemezének. Na, Róisín Murphy új csodája olyan, mintha azt a lemez valaki ésszel csinálta volna meg. Fantasztikus.  

MJ Guider egy kibaszott csoda. Kifejezetten sajátos világában tökéletesen mosódik össze a dreampop, a trip-hop, a shoegaze, az elektropop, a post-punk, a sötétebb goth pop és a pszichedelia. Második, idei nagylemeze jóval komorabb korábbi munkáinál, de a lényeg nem változott: kísérletezés…

Kelly Lee Owens első lemeze mestermű volt, ez meg talán még mesterebb mű. Zseni a nő, semmi egyéb. Amúgy alapvetően erre a csodára is egész jól illik, amit leírtam 3 éve.  Inner Song by Kelly Lee Owens  

Az van, hogy Taylor Swift új lemeze elég jó lett. Jonathan Bree szintén nemrég megjelent remekműve viszont jobb. Kicsit azt hittem, hogy nincs feljebb a Sleepwalkingnál, de úgy tűnik, hogy ez az arctalan arc tényleg egy kibaszott zseni. Fenséges, gyönyörű, mesteri és sötét romantika, egyedi noir-pop…

A nagyon éneklő kanadai nő új lemeze. Volt már jobb és rosszabb is, de hát ez ilyen buli, ez az album ettől még simán fasza. Sőt, szép nagy slágerek is vannak itt.  HiRUDiN by Austra

Kábé két hónapja ülök ezen az albumon: először nem tudtam hová tenni, aztán rájöttem, hogy míg az előző két nagylemeze (Morning Phase 2014, Colors 2017) leginkább csak elment mellettem, illetve az utóbbit rosszul sikerültnek gondolom most is, addig a Hyperspace egyszerűen csak unalmas. Kár érte,…

Egy hónapja ülök rajta, bocs. Szóval, az első The Destroyer idén az egyik legnagyobb kedvencem. Ez más, lassabb, poposabb, epikusabb, összetettebb, de jól. Nagyon szép, nagyon dalos, meg van írva cefetül. Faszán megnyugtat, hallgattatja magát, oda lehet rá figyelni és odafigyel rád, fantasztikus rá…

Éljen soká a dEUS és a 20 éves The Ideal Crash, arról viszont valószínűleg mindenki megfeledkezett, hogy idén 15 éves Barman első Magnus-lemeze, ami nyilván óriási munka, Barman nem hibázik.   Az 5 éve megjelent Where Neon Goes to Die linkjét frissítettem. Kötelező az is. 

Na, ez is nagyon fasza lett, megint. Koncert is lesz.   Hypnos by Xeno & Oaklander

Sok év után újra. Tök jó lett.

Új ADULT. Hadd ne kelljen már mást írnom. 

Ezt a lemezt nagyon szerettem tavaly, de sokat nem hallgattam. Aztán most meg ugye lesznek a Fekete Zajon, ezért újra elővettem és még mindig szeretem. Ha valakinek nincs meg, a Ghost két volt tagja hülye nevek alatt, hülye maszkokban baszatják a Black Celebration és a Psyche (meg némi Yazoo és…

Helen Marnie a nagyszerű Ladytronból. Istennő. Ez itt a két szólólemeze. Pop, jól. Fülbemászás, elektrótánc, slágermelódiák, felemelés. Az első lemeze a mindenem, hibátlan mestermunka, személyes és őszinte és érzelmes és dögös. Az olyan istentelenül zseniális számoktól minden alkalommal elszáll a…

Übercsill, basszátok meg, übercsill! Olyan, mintha Ian Curtis és Mark Lanigan rábúsulna egy Beach House lemezre. Dreampop megy itt new wave-be, post-punk a chillwave-be, shoegaze belassult electropopba, te meg irdatlanul úszol a levegőben, mosolyogva, szomorkodva, lötyögve erre a csodálatosan…