Egy párszor szó volt már arról itt, hogy a Peaking Lights miért gigantikus dolog. Az, hogy ilyen lehet egy ténylegesen működő házasság, csak egy érv a sok közül. Az meg egy másik, hogy mennyire nem tudnak hibázni, ha a világűrbe kilőtt, rózsaszínködös, mosolygósra szívott, önfeledt és transzba…

Elég magától értetődő volt, hogy ez a két nagyszerű ember egyszer összerak egy színtiszta tánclemezt. A Loving in Stereo tele van érzéssel, szenvedéllyel, gógyival és persze kurva nagy, veretes, míves, gyönyörű seggrázással. Nevetségesen laza, kreatív, elemelkedett cucc, amit nem lehet nem…

Káprázatos szintipop-debütálás. Egy gyengébb énekes és dalszerző simán hagyta volna uralkodni ezeket a dögös alapokat és tánctémákat, a fogós minimalista klub-klimpírozást, Russell viszont tudja, hogy minek hol a helye: az ének magabiztosan viszi a hátán az önmagában is ütősen pulzáló zenét. Az arc…

A '60-as, '70-es és '80-as évekbeli olasz Mondo-horrorok zenéje kurva jó. Sötét, dögös, fülbemászó cuccok. Ott van például Roberto Donati Cannibal Feroxának zenéje, amit az Algiers fele, Lee Tesche és Ryan Mahan, valamint az első Nun Gun-lemezüket erősen megihlető fotóművész kollaboránsuk, Brad…

Szex, szerelem, megindító melankólia, bugi és risza puha ködben, lassú cigi az ágyban, bordó selyem hálóingek redői, rúzsfolt törött pezsgőspoháron, örökre retinába ragadt mosolyok és halk elmúlás. Rhye megint betalál. Mesteri az arc, mesteri.  Home by Rhye

A kanadai zseniket anno itt fedeztem fel a blogon, akik annyira eklektikus dolgokat csinálnak, hogy nehéz leírni, mi is ez az egész. Van benne egyrészt egy pszichedelikus vonal, ami összetalálkozik a fesztelen tánccal és diszkóval, mert az Emma Goldman által kinyilvánított hitvallást követik, hogy…

Ugyan Greene meg tudja táncoltatni a népet, nem is mindig a legkifinomultabb módon, de amit az idei nagylemezén csinál, az más. Szétszedi a táncparkettet, nem érdeklik az olcsó fogások, nem foglalkozik felszínes örömökkel és vágyakkal. A clubzene, a disco, a house, a techno elemei itt vannak,…

Ennek a gyönyörű válogatásnak a címe eléggé magáért beszél. Óriási. Letaglózóan könnyed, elragadó, fogós, szinti- és gépdob-vezérelt lo-fi apartheid-pop bugik, csodás énekekkel. Nevetségesen laza az egész, az meg kifejezetten megdöbbentő, hogy milyen simán és ösztönszerűen megy itt egymásba a soul,…

Az élet újra élhetőbb lett, a mindennapok táncolhatóbbak, a gondok megszűnnek, mindenkinek lófasz a seggébe, te csak lazán bólogatsz és higanymozgással csúszol nyakig az új Jungle eszméletlenül jó dalaiba. Részemről örömünnep, amire megérte 4 évet várni. A Mama Oh No és a House in LA párosánál…

Imádom az új Simian Mobile Disco lemezt, csodálatosan visszavettek, gyönyörűen minimál és elképesztően jól felépített cucc, hetek óta éltet, és mivel ez a legendás és fontos duó még nem szerepelt a blogon, iderakom a korábbi lemezeiket is, amiket a Murmurations után szerencsére újra elővettem.…

Ennél gyönyörűbb, selymesebb, megindítóbb, megrázóbb és megtisztítóbb baszomságot idén nem nagyon fog kiadni senki, de ha ki is ad, azt nem fogom elismerni. Lassú, szomorkás, sötétkés, melankolikus, de mindezzel együtt mégis végtelenül laza, szexi, árad belőle az intim szeretet és néha annak szintén…

Egy jó ideje menekülök már a kanadai Doomsquad teljesen sajátos, egyedi, kaktusz-szertartások önfeledt kántálásaitól hangos őserdei bulisátrába. Kibaszottul meg kell erőltetnie magát annak, aki szavakba akarja önteni, hogy mégis mi az istent csinál a Doomsquad, de nagyjából úgy kell elképzelni…

Az új Peaking Lights. Lenyűgöző. Mély nyugalomban olvad szét a fejem, közben meg táncol körülöttem az univerzum. Ez a zenekar, basszátok meg.   <a href="http://peakinglights.bandcamp.com/album/the-fifth-state-of-consciousness-double-album">The Fifth State of Consciousness…

Mostanában nagyon sokat hallgatom ezt a lemezt. Ettől vagyok kiegyensúlyozott, jókedvű, laza és szép. Bizonyára sokan hallottatok már pár dalt róla, eléggé nyomatták őket 2014-ben. Mondjuk pont azért, mert jó. Kellemes hétvégét, higgadjatok le és simuljatok el erre. Érezzétek, hogy jó emberek…

Aki nem lejt és ugrál és transzol erre a lemezre, az biztos az új Metallicát várja. Istentelenül fogós és vaskos izompop ez, a '80-as évek szintifetisizmusától megbabonázva. Techno, EBM, electropop, dance, new wave és sötét synthwave elemek gyúródnak egybe ezeken a kitűnő dalokban, melyektől a latex…

Helló, mi? Hát újra itt van a legendás The Pop Group. Egy laza 35 év után kiadtak egy kurva fasza lemezt, amin nem rágod át magad egyszerűen, de jó lesz, ígérem. 

Nagy kedvencem ez a srác már jó rég óta. Mikor volt már, mikor kiraktuk az első lemezét, jó régen. 

Új hercegnője van a Not Not Fun istállónak, íme a japán Sapphire Slows. Szédüléssel született pszichedelikus absztrakt táncmulatság Maria Minerva nyomán. Leftfield, minimál house, retro disco hatások csilingelnek egybe, édes álomszag gyűl a táncparkett felett, és mindenki csak…

Nile Rodgers legenda, a funky és a disco atavisztikus gitárhőse. A Chic például milyen zseniális már. Viszont ez a '83-as lemez, ez baszki, ez a legjobb. Végtelen meditáció a lötyögés szivárványszín lankáin. Nekem bőven az egyik kedvenc lemezem, ha arról van szó, hogy ki kell…

Az idei Minerva kislemezről megfeledkeztem, pedig nagyon helyre kis anyag. Korábban. Aki kér újrát, az kap.

Ezer éve. Meg lesz koncert is.

A Ssaliva név mögött egy belga arc rejtezik, aki eddigi kiadványain nagyon szépen gyúrja új formába a '80-as évek rózsaszín ködös pophangzását és témáit a New Age gyógyításaival, a belassított new wave szintidallamaival, és minderre a mélázós, reptetős álomszerűségre…

Azért is jó, hogy 5 kibaszott év után végre kijött az új Timewarp Inc, mert a Swans óta sípoló fülemnek jelenleg leginkább csak az fekszik. Ennyit szerettem volna mondani, aki tudja rázni bármilyen testrészét, az ezekre a lemezekre fogja. Dub My Funky Groove Dub My Funky Groove…