A tűrhetetlen és a katartikus között ingázó Manifesto kőkemény, megterhelő és kompromisszummentes zajlemez, a minimális kapaszkodót nyújtó ritmikus hupákolása megszorítja a hülye kis fejed és belebassza az emberi szenny legmélyebb és legrohadtabb pöcéjébe. Ugyan ijesztően nyers és gecis és mizantróp, mint a kurva élet (hogy éljek pár zeneesztétikai terminus technicusszal), mégis én szépnek, kegyetlenül hipnotikusnak, húsba vágóan zsigerinek és megtisztító erejű félelmetes szentségnek tartom. De ez én vagyok. Mindegy. Nem fogod végighallgatni, pedig végig kellene hallgatnod.
