Hatalmas súlya van ennek a lemeznek és érezhetően kurva nagy munka van benne. A legsötétebb, legapokaliptikusabb hiphop lemez idén ez, amitől visszahúzódik a pöcsöd a hasfaladba. Nem kell itt integetni, nem kell vagánykodni, csak kussolsz és hallgatod és sikálod a Berettádat. Brutális. Dögös. Kúl. Kemény és rohadtul mély és félelmetes. Sikátorok mélyfekete himnuszai. Vastag füst és fájdalmas utcafilozófia. Kimért, kitalált, visszafogott, épp ezért letaglózó anyag, amire csak bólogatsz a mészárszék bejárata előtt állva. Lassú, kíméletlen anyag, amitől nem fogsz bő gatyát húzni és nem fogsz kövér bluntok ködében vigadozni kurvák ölelésében. Több ez ennél. Kurva nagy, fekete, rohadt, megcsúszott, depresszív és világtemető dög.   

A legszexibb, legelsimultabb, leglötyögősebb lemez, amit idén hallottam. Aki nem akar hozzábújni valakihez ettől, az gondolom black metalt hallgat és büszke is rá. Pedig, barátaim, van élet a sötétségen túl is. A fény, a melegség, a közelség, a puhaság, a testiség, a szeretet, a közösülés, a szeretet puha, finom, megérintő és végletekig laza lemeze ez, a neo-soul idei csúcsa. Mindenkinek jó dugást és hosszan tartó, gyümölcsöző, fontos kapcsolatokat kívánok ezzel a nevetségesen izgató, zenei, maradandó hálószoba-lemezzel.   

A Not Not Fun legjobb együttese három évvel a bámulatos Eternal Delight után megint kiadott egy olyan lemezt, amit nem igazán lehet elégszer meghallgatni. Ha van igényed a nyugalomra, a tiszta fejre, a szarságok feletti lebegésre, a meghatódásra és a megbékélésre, akkor íme. Jó lenne egyszer és mindenkorra felfogni és megérteni, hogy a Purple Pilgrims egy fontos, kiemelkedő, megbízható, lenyűgöző zenekar.   

Oliver Ho újra itt van, a White Rats fantasztikus folytatásával pedig újra szétkalapálja a nyomorult fejeteket. Nyilván kurva jó.

Generikus coldwave, post-punk, goth- és deathrock cucc, szintibőséggel, derekas énekkel, erős francia-svájci miliővel. Annak ellenére, hogy generikus, pontosan úgy érzem magam tőle, ahogy a hölgy a borítón. Érezzétek ti is úgy magatokat tőle. Kellemes, szép, fülbemászó lemez. Érzéssel, érzésből készült, jókor hallgatva nagyot üt. 

Új Ventura. Ismétlem, új Ventura. Könyörgöm, ne kelljen már leírni, hogy kik ők. 

Ez is mi már. Nyilván noise-rock, de milyen súlyos már. Legyen ez is az év lemeze, miért ne. Acsargós basszus van. Beteg, pszichotikus, falbontó riffek vannak. Óbégatása faszságoknak van. Halántékon kalapálás van. Megmagyarázhatatlanul szakító dalok vannak. Ez az első lemezük, de ha még lesz egy ilyen, akkor ők az új nevelőszüleim. Amúgy Unsane, Melvins, The Jesus Lizard, Cherubs, punk dolgok, kisfaszom, kit érdekel, berakod és már nőtt is három centit a kis csutkapöcsöd és mész verekedni a templomtérre.  

Ez bazdmeg. Ez mi. Megmondom én. Ez az év egyik legjobb dolga. Ennél keményebb, mocskosabb, agresszívabb, szemetebb szart nem mindennap hallasz. Dob, basszus, őrületes csajvokál, effektek. Ha ez a noise-rock jövője, akkor én rendben leszek. Nem mostanában harapott ennyire seggbe lemez, nem is akarom túlragozni, mert csak hülyeség lesz belőle, de annyira kurva jó ilyen dúvad, böszme, ocsmány, mindent felemésztő csúnya haragot hallani, ami ráadásul kreatív, okos, kigondolt és változatos is a mindent felemésztő őszintesége és ijesztősége mellett. Unsane, Cherubs, Fudge Tunnel, tonnás, gyilkos, féktelen feminista punk köntösben. Nem engedek ebből, ez a lemez fantasztikus, és ha képtelen vagy derékból belebólintani a hangfalba a lemez felénél, akkor menj már el valami orvoshoz.  

Szóval, ez itt Steven Stapleton első válogatáslemeze, amin a kedvenc szarai vannak. Mindenféle. Akármik. Kurva jók, érdekesek, megváltják a világod, felnyitják a szemed, új irányokat jelölnek ki számodra. Francia dolgok, ennek ellenére jók. De nagyon. Nyilván nem várhatja senki, hogy tillárom-tillárom körtemuzsika legyen ezen a lemezen, szóval érdemes felkészülni. Némelyik számtól elkezdtem hadonászni a levegőbe az kiabálva, hogy te vagy az Jézus, és ha igen, hol a füvem? Egy a lényeg, ha Stapleton szereti, te is szereted. Mármint, most komolyan, a Nurse with Wound akkora zenekar, hogy igazából csak kussolj és szedd ezt le.

Még augusztusban jelent meg az új Loscil, amiről én nem maradtam le, csak ti. Csoda, mint mindig.   

Két és fél évvel a Burst után itt van az új Brutus nagylemez!

 

Übü király kiadta búcsúlemezét Aztán vagy nem, de ettől függetlenül

a The Long Goodbye igencsak jóra sikeredett.

Az új Night Sins lemezre még én is kirángattam magam egy poszt erejéig a saját magam kaparta sírgödörből. Nem annyira döbbentesen letaglózó mint a To London or the Lake, nem annyira temetői neonfények közt táncoló mint a Dancing Chrome, de még mindig kaján vigyorral magába ránt, és megforgatja a nyomorult lelked az éjszakában. Imádnivaló zenekar ez, minden hallgatással egyre jobban szeretem.

facebook

Alig telt el másfél év az Elsüllyedt dzsinn óta, és a Vokonisnak megjelent a harmadik nagylemeze. A játék változatlan: a sludge-doom, illetve a sludge-stoner vonalon mozognak továbbra is, csak a dalok frankóbban sikerültek, mint tavaly.

 

Az Éteri Riffelők legendákról regélnek negyedik nagylemezükön.

 

A Neurosishoz hasonlóan a Ragnarökben összeroppanó multiverzumot festi alá szerzeményeivel az egyébként szintén portlandi A//tar, és közben az Amenra jó szokása szerint moziszerűen vetíti elénk ennek képeit. Csak az ő esetükben a lassúság az uralkodó a dalokban, amelyet óceánárok mélységű doommal fejeznek ki.

 

Bennük azt szeretem, hogy mindegy, hogy az adott nagylemezen aktuálisan épp milyen stílusban fogant dalokat adnak közre, minden esetben már pár másodperc után tudja a hallgató, hogy ez a Kayo Dot. És ez most is így van.

 

Fogalmatok sincs 2019-ről, amíg a fenséges HTRK merőben fantasztikus új lemezét meg nem hallgattátok, nagyjából tízszer naponta. Elveszel benne és elveszel magadban. Lebegsz és mélyülsz és befordulsz és csendben vagy. Letaglózó, komolyan. Egy első pillanattól fogva kitűnő zenekar hogyan lehet mégis lemezről lemezre egyre jobb és jobb?   

Megjelent az új Thin Lizzy nagylemez!

 "Polak, Węgier, dwa metalszki..."

 

Öt évet kellett várni a Wizard Rifle harmadik albumára, de megérte.

Ököllel úgy arcon csapnak, mint szódás a lovát.

 

Idén 20 éves ez a nem csak címében kurvára bomba klasszikus.

Aztán nemsokára jön a Zonal, hasonló szellemiségben. 

Megérkezett a súlyos pszichedelikus rockot az afrobeattel ötvözö

Here Lies Man harmadik nagylemeze.

 

Ma töltötte be a tizenötöt. Fiatal még, viszont kerek az évforduló, és imádjuk.

A brutális Contact után két évvel Margaret Chardiet újra agyonvág. A lemezt élőben, egyben vette fel az egyik arc az Uniformból. Mind megszólalásában, mind a kurvára idézőjeles dalok tekintetében mesteri, csak legyen elég merszed és ideged hozzá. Mondjuk, magához képest ez egy egész slágeres cucc lett, szóval. 

A négylemezes Join the Dots válogatás 15 éve jelent meg, és egyféle alternatív Cure-történelem rejtőzködik mögötte. A korongok fél évtizedenként veszik végig kislemezek, B-oldalak, eltérő változatok, kiadatlan dalok és feldolgozások közel negyedszázadát. És az a legszebb az egészben, hogy nagy részük az első ligás Cure-szerzemények között is megállja a helyét. Az első két albumon vannak az erősebb dalok (1978-87, illetve 1987-92), a harmadik (1992-96) és a negyedik (1996-2001) pedig éppen csak hangyakukinyival gyengébb a dobozt indító korongoknál. Ajánlom mindenkinek, akit valaha is minimálisan érdekelt a krizantémfejű ember és bandája.

A srácok megmondták: ha zajt akartok.

 

Merlin Kansas City szülötte, aki nevéhez híven elvarázsolja a hallgatóságot. Öndefiníciójuk szerint heavy-space-doom a játék neve, de közelebb járunk a valósághoz, ha fúziós zenét kiáltunk. A banda ugyanis nem fél szaxofont, furulyát és mindenféle egyéb eszközöket bevetni zenéjében, ami összességében a rokkmetál és a jazz ötvözését a pszichózis segítségével teszi meg.

 

Ha King Diamond turnézni visz egy egylemezes zenekart, akkor ők valamit tudnak. Azt legalábbis biztosan, hogy a portlandi banda debütáló Mana lemezének számait pörgetve éreztem, ahogy sejtről sejtre göndörödik a hajam, cafatokban nő rám a tapadós bőrnadrág, lecsúszik az orrnyergemen az Aviator szemcsi, és egyszerűen nem tudok mást hallgatni már aznap, mint ezt a gótikus heavy metalt, ami ugyan nem újít hatalmasat a maga nemében, mégis sodró erővel mászik bele a fülbe, hogy a dallamtapadástól a zuhany alatt pár napig ne is akarjak mást sikítani.

 

Egy évvel a huszadik szülinap után jelent meg a Massive Attack ünnepi kiadványa: az első korongon a remasterelt Mezzanine hallható, a másodikon pedig remixek, újraértelmezések találhatók.

Ilyen névvel, albumcímmel és borítóval két dolgot tudunk rögtön: az egyik, hogy a PPC aussie banda, a másik pedig az előzőből következik: hullócsillag- és köldöknéző módon állnak hozzá a külvilághoz. Mindkét megállapítás helyes, az pedig, hogy igazából a Tame Impala és az MGMT pszichó rockja köszön vissza a hosszú című lemezt hallva, már csak a hab a tortán.

A seattle-i Serial Hawk erőssége a hangulatfestés, és a határok tágítása. Bandcamp-oldaluk szerint elvileg sludge-ban nyomulnak, de sokkal közelebb járunk a megfejtéshez akkor, ha a post-metal és a post-rock közötti határátkelőkként gondolunk rájuk. Emellett nemcsak súly, de pszichós elszállások is bőven megtalálhatók a szerzeményeikben - amitől nemcsak a fülre, de a szívre is erőteljesen odahatnak.

 

A hét meglepetése cím pedig az új Enablers albumnak jár.

 

Annak idején az egyetemi bajnokságban volt egy csapat, amelyiknek az volt a neve, hogy Női Agyverő. Ennek a szabad asszociáción túl sok köze nincs ahhoz, hogy az ötödik Crobot nagylemez nemcsak az eddigi legjobbjuk, hanem minden más híreszteléssel ellentétben sokkal inkább hard rock, mintsem sivatagi. Persze vannak benne olyan pillanatok is, amikor nehéz légzést kapsz a fullasztó riffektől.

Rövid huszonhárom évnyi kihagyás után megérkezett az ötödik nagylemez.

 

DJ Vadim szentpétervári származású londoni lemezlovász, Jman pedig brit hip hopper dumagép. Idei közös albumukon nagyon klasszul nyomatják a reggae-ragga-dancehall jóságokat. Emellett szinte minden dalban vendégeskedik valaki.

Ma harminc éves az Összeesküvés, avagy "I See Dead People".

Nem sokkal A csendes vadász megfigyelése után

a svéd Isole társadalmi kísérletbe fogott. Öt évbe tellett, amíg az eredmények

elemzésével elkészültek, a végeredmény pedig egy durva disztópia lett.

 

Idén nyáron újramitologizáljuk a Férgek Könyvét.