A norvég Astrosaur 2017-es bemutatkozó albuma után a nemrég megjelent Obscuroscope-on is kitűnően nyomja artisztikus jazz-rock fúzióját.

 

Tíz éves, pár napja. Örök. 

e | fb

A holland Monomyth korábi albumai is a space/kraut/stoner határtágítások gyöngyszemei voltak, de a társaság a nemrég kiadott Orbis Quadrantisszal dobott egy igazán nagyot.

 

Négy éve a fantázia birodalmába kirándultunk, most viszont a

Lightning Bolt megmutatja, milyen egy szónikus citadellán zenélni.

 

Improvizatív space/stoner rockban nyomul nagyszerűen a holland Mantra Machine. Dalaikban a világegyetem szépsége tárul fel a hallgató előtt, zenéjük pedig félúton van a szintén hollandus 35007 és a Farflung muzsikája között.

 

Dallamokkal, helyenként egy kis pszichedeliával és cipőbámulással is megbolondított muzsikában utazik a svéd Pyramido, és annyira jól tolják a sludge-doomot, hogy az az összes, dél-floridai mocsárban bujkáló vizigótnak is becsületére válik.

 

Nem tudnak hibázni. 

Annak ellenére, hogy a BEA1991 név olyan, mint egy félbehagyott email-cím, ez a holland csaj egy óriási mester. Úgynevezett yacht-pop ez, esetleg hálószobákból szóló R&B, némi elsimult, elegáns, pszichedelikus szex-soullal és kísérletező kedves gesztusokkal keverve. Gyönyörű, dögös, mély, intim és érzékeny dalocskák, amiktől megölelnél egy számodra fontos valakit, simogatnád a haját és elmondanád neki, hogy minden oké lesz. Sötét szobában, lávalámpával, lassan elfüstölő cigivel a szádban bámulsz bele szép szemekbe és gondolsz gyengéd érintésekre. Szívesen.  

Elkészült a nagyszerű francia power trio negyedik nagylemeze is.

Monumentális, eksztatikus, izgalmas, gyönyörűen pszichedelikus, egyértelműen spirituális és még úgy is bőven megterhelő, hogy Moore-hoz képest ez egy egész könnyen befogadható lemez lett. Amúgy amolyan sajátos főhajtás azok előtt, akik hatással voltak rá, de ezt ki nem szarja le.

Most érkezett a BlogPressz friss híre:

Zeusz bolygóján végre hisznek a fizikában!

 

Black metal Houstonban is van, és nagyon frankó.

 

Egy kis koporsós japánhalál az arra érdemeseknek,

avagy ami a körkörös kimúláson túl van.

 

Megérkezett az új Boris nagylemez, és a Tears EP J-Pop kalandozása után visszatértek a drone-os, post-rockos ambient metál szerzeményekhez. Már első hallásra meggyőzött az egyórás hanganyag, főként mindenki figyelmébe ajánlom a monumentális albumzáró Shadow of Skullt. De a többi dal is frankó lett.

Az univerzum egyetlen polák csillagködéből ötödszörre érkeztek értelmes lények tevékenységéről tanúskodó hanghullámok.

Legközelebb élőben: 2019. október 20., Bécs, Viper Room

 

Több, mint negyedszázadot kellett rá várni, de megérkezett

a New Orleans-i Exhorder harmadik nagylemeze.

We are the Bork. Resistance is futile.

Kerek évfordulós lett a Talking Heads harmadik lemeze, és bár sokan a Remain in Ligh-ot tartják a fő művüknek, én sokkal jobban rákattantam erre az albumra. David Byrne hol modoros, hol neurotikus-zaklatott énekét, Tina Weymouth morgó basszushangjait, Chris Frantz krautosan motorikus dobütéseit, és Jerry Harrison kluttyogva bugyborékoló szintihangjait negyven év alatt sem nagyon sikerült senkinek überelnie. Alapmű, amelyen még a lemezt záró Drugs is klasszikussá vált azzal az elnyújtva merengő mormogással.

Kecskeistennő gyermekei, avagy

ha feldobom doom, ha leesik, akkor meg sztóner.

 

Üdvözlégy Manólord, visszatérésed alkalmából!

 

Ez meg 10 éves. Mestermű. 

Erősen megfeledkeztünk erről, pedig fontos. 

Az arizonai Spirit Adrift valójában elég jól tolja a mötált, de egy dolog nagyon böki a csőrömet. Az Ozzyt nyelt énekesek hangja néha kifejezetten szórakoztat, máskor pedig két sor eléneklése után lekapcsolom az egészet a gőzbe. Holnap este viszont mindenre fény fog derülni, mert

legközelebb élőben: 2019. szeptember 18., Auróra

 

Felhívták a figyelmünket egy égbekiáltó hiányosságra.

Nincs értelmetlen évlemezézés úgy, hogy ezt nem hallottad. 

Itt volt róluk szó.

Ez a nap (Hold) más, mint a többi - ezt te is jól tudod.

 

A madjarok bejövetele - tizenhárom tételben.

Ausztráliában minden lehetséges, még a dűneevés is. Így nem csoda, hogy a Victoria állambeli Duneeater a korai, Sabbathista grunge-ra jellemző ízekekel keveri a tipikus sivatagi témákat. A poszt apropója pedig az, hogy az üzemanyagért kiáltó című album nagyon frankón sikerült. Hallga' csak:

 

A Sztónerpápa első szólólemeze is húsz éves lett idén, aminek örömére két bónusz dallal újrakeverve ismét megjelent a Jalamanta. All hail The Björk!

 

Ezen a bandán vagy röhögsz, vagy bosszankodsz. A san diegoi Blunt Splitter a drone-t, a doomot, az ipari fémet és a sztónert egyesíti egymással. És ha ez nem elég, hozzáad még egy kis halált is. A végeredmény több, mint meglepő.

 

...és Farkas Kréta kisasszonynak köszönhetően megszületett az erőszak.

 

A KXM harmadszor is meglátogatott bennünket.

Koncertalbum a lovacskás lemez idejéből, amit

most fedeztem fel a vinyómon.

Dán füstimádó hippik a kincses Délre képzelik magukat. Ennek eredményeként muzsikájuk az összes, a nevében a "bong" szócskát tartalmazó banda által húzott talpalávalóra emlékeztet. Mindez most akár ingyen is a tied lehet!

 

Simán a legjobb buli volt OFF-on Martyna Maja másfél órás, kíméletlenül sötét és beteg és erőszakos és végtelenül dögös techno-pusztítása. Kicsit azóta szerelmes is vagyok a csajba, de tudom, hogy semmi esélyem nála.  

Ha erre a hétre nem volt elég a Night Sins új lemeze - és miért lenne - ezt a krakkói formációt mindenképp magadévá kell tenned. Ha ebben a mások által gyönyörűnek titulált őszi verőfényes napsütésben is monokróm undorral tekintesz embertársaidra miközben a szívbillentyűd jégcsapként veri a dobgép ütemeit, imádni fogod, tökéletes post-punk / darkwave / synthgoth stílusgyakorlat, higyjél nekem, ne kelljen már tukmálni, én pár nap alatt végigpörgettem mindkét lemezüket vagy tízszer.

facebook

spotify

Éjfekete nihiltechno azoknak, akik szeretnek hétköznap délutánonként szüzeket áldozni az urbánus Sátán forró szemétszagú oltárán. Briliáns baszatás, szigorú, a maga kíméletlenül istentagadó módján szakrális, irdatlanul kemény szutyok, amit az elképesztően latin démonidéző kántálás tesz igazán baszottul ijesztővé a Dies Irea kislemezen. Az első anyaguk leginkább darkwave dervisdurvulás, abból viszont parádés. Húzzatok lenyesett kecskefejet a hülye fejetekre és veressétek át magatokat a kiüresedettség csodálatos, katartikus létállapotaiba. 

Teljesen egyértelmű, hogy a legjobb dolog, ami a rockzenével történt, az a kábítószer. Bármilyen kábítószer. Aki szereti a korai Skullflowert, a Butthole Surferst, a Terminal Cheesecake-et, a japán szipedelikus nagy öregeket, a krautrockkal vegyes, monoton - de mégis improvizatív - szarrá transzolt, súlyos basszusoktól, elszállt nyekergéstől, hülye ritmusoktól tomboló-zakatoló megvilágosodásokat, a színtiszta merev készenlétben veszélyesen vadkanul odarakott sztónerikus LSD-rockot, az ezekkel a svájci faszokkal nem lőhet mellé. Önkívület a négyzeten, keményen, mosdatlanul, lazán, kövéren, majdhogynem okosan, pszichotikus sokkban bugisan vergődve, érezhetően mindenre toszva. Ez nem szépelgő, teátrális space-rock, nem nosztalgikus hippiszemét, ez akárhogy is, baszott nagy punk, drog- és rockünnep rútul megcsúszva. Mind ingyen van, pedig aranyat érnek.   

Sok minden történt eddig 2019 szennyes zenei évében, az egyik legjobb dolog pedig az, hogy többek között az Arab on Radar és a Doomsday Student tagjai világra fingották a Psychic Graveyardot, ami egy kibaszott csoda. Már persze akkor, ha csodaként éled meg a beteg, pszichotikus, felháborító, mindenre 360 fokban szaró rohadék rockszemetet. Szinti, gitár, vokál, aztán csá. De ez bőven elég ahhoz, hogy szárazon megdugják az elméd seggét. Olyan, mintha a Butthole Surfers, a The Jesus Lizard, a Throbbing Gristle és persze az Arab on Radar bepapírozva szétbontanának egy űrállomást. Szétbaszott, nyers, dögös, őrült, agyfalszaggató, képtelenül pulzáló-döngölő szinti-, és pedál- és effektkúrászat van, sátáni és végtelenül geci riffek monoton okádása van, közben meg hülyén beszél és faszul kiabál faszságokat egy háborodott. Két olyan cuccot adtak ki idén, amik annyira szembehugyálják a jó ízlésed és a nagybetűs rockzenéről alkotott béna képed, mint Makó Jeruzsálemtől. 

Deathrock. Vágjátok. Egyébként kifejezetten velem maradt egy-két hallgatás után. Sötét kis rémálmok, hangulatos jól.