Van egy sztorim. Ez a zenekar - ami tulajdonképpen egy ember - adott egy olyan koncertet Amszterdamban, mittomén mikor, hogy majdnem elbőgtem magam tőle. Erre emlékszem az estéből egy csajt leszámítva, aki amúgy a koncertre hívott, és akinek tulajdonképpen ezt a posztot köszönheti az örökkévalóság. Másnap annyi eszembe jutott, hogy bazdmeg, kurva jó volt, de kik voltak. Aztán kiderült, hogy ők. És hogy tulajdonképpen a Dollkraut egyik tagja. Dollkraut is lesz itt, óriási, de Pascal Pinkert szólóprojektje annyira a szívemhez nőtt azóta, hogy nem is igazán akartam posztolni, egyszerű önzőségből. Aztán tavaly kiadták az első nagylemezüket, ami fantasztikus (2019 egyik legjobb nyitódalával), és most baszott jó a kedvem, szóval ha valakinek tetszik annyira, mint nekem, akkor bocs, hogy eddig tartott. Ha játszottak róla az említett koncerten (gondolom igen), akkor azt retekmód sajnálom. Ha pedig játszották a Verlorent vagy a kislemezükön (eredetileg egy válogatáson) hallható - kicsit atipikus - Gebakken Lucht techno-himuszát (ami ma este a világ legjobb száma), akkor végképp. Nem mintha nem lenne minden dal olyan itt, hogy a nemjóját. Egyébként katakomba-diszkó. Egyszerű, tiszta, sötét, jeges, végtelenül elragadó és megmozgató és maradandó dallamokkal megbombázott, minimal technóval, gót szintipoppal, komorra szedált post-punkkal és mélyeket érző coldwave-vel vegyes gyásznapi tánczene heveny transzban, természetesen a világvégén. 

Wat Voel Je Nou EP

Verloren 7"

Duistre Kamers