Visszatért a tél, itt van az ideje a feketefém hallgatásának. Ehhez adja magát az észak-rajna-vesztfáliai Sulphur Aeon tavalyi albuma, amely hat blackened death dalból és egy rövid introból áll. A borító jól sejteti, hogy a nagylemez szerzeményei alapból lovecrafti hangulatúak, így pl. egy lagziban…
A német A Secret Revealed-nek post-black, post-metal, post-akármi a pontos zenei irányvonala. A banda az alapvetésként kezelt súlyos főbekólintást olyan megoldásokkal emeli magasabb szintre, mint a dallamok szinte teljes hiánya, a rövidre vágott dalhosszak, a homlokrepesztő blast beat-ek, valamint a…
A düsseldorfi Massive Thunderfuck nevéhez híven súlyba mártott támadást intéz a hallgató hallójáratai ellen szűk háromnegyed órában, de persze némi prog befolyástól sem mentes a bemutatkozó album hét szerzeménye. Egyébként a sludge az alapvetésük, és erre húznak fel mindent: egy kis doom-ot, egy kis…
Búcsúzzunk a szaharai hőségtől az idén húsz éves első Seeed nagylemezzel! A teuton dub-reggae harcosok nagyon karaj módon pörgetik a szavakat a zsíros beatek fölött, néha pedig még raggába és egy kis rockba is átcsúsznak. Mindmáig öt nagylemezük jelent meg, ez sikerült közülük a legjobban; emellett…
A Coldun a hetvenes évek rockjának ízeivel injektálja be a proggeres és post-metalos súlyt, valamint az alfa-állapotba ringató doomközeli rezgéseket. Az orgonával, szaxofonnal és persze gitárral felvezetett nagyívű dallamok messzire utaztatnak, ám bárminemű zaklatás nélkül. A homogén hangulatú ötven…
Krautalapú csodálatos motorikus torzulások találkoznak a klasszikus és az újiskolás space, valamint pszichedelikus zajrockkal a Shem második nagylemezén. Mindezt kísérletező kedvvel, frissen tartó improvizációval, és csillagködbe bámulással vezetik elő. Az album három tételből áll, és aki hipnotikus…
Amikor 2011-ben megismertem a német Wight-ot a Wight Weedy Wight debütalbummal, veretes-csatakos, zsíros riffektől messzire bűzlő sztóner doomban utaztak. Aztán részemről kimaradt két album (Through the Woods into Deep Water 2012, Love is Not Only What You Know 2016), a nemrég megjelent negyedikkel…