Egy hongkongi gitárhős és egy kanadai basszusgitáros bámulatos kettőse Pekingből. Messzemenőkig zseniális. Emlékszem, mikor kijött, egymás után meghallgattam négyszer. Vagy ötször. Azóta már a gerincvelőmben van. Kurva nehéz összerakni írásban, hogy mi a fasz. Klasszikus blues-futamok, pszichedelikus sivatagi tuareg-rock és western-témák kapnak kínai folk-köntöst, a föld alól visszhangzik valami swing, valami surf, valami boogie és rhythm and blues, valami rock and roll, de kifordulva magukból, feláldozva az ismert dallamokat és témákat a mindennél gyönyörűbb - elektronikus transzzenéket idéző - hipnotikus monotónia és a minimalista zene finom modulációinak oltárán. Múlt és jelen, korok, helyek, műfajok olvadnak itt egybe egyetlen kibaszott riffben. Tom Ng bámulatos gitármunkája és Joshua Frank vele pulzáló csodálatos basszusa keresztülszántanak mindent, amit zenéjük csak idéz. Az egyes hangokról, a hangok közötti beszédes és tereket kitöltő csendekről, az egyszerűségükben katartikus dallamokról, a két hangszer káprázatos összhangjáról, az ösztönös és mégis kiszámolt ritmusok erejéről szól ez. Végtelenül tiszta, eszelősen okos, mégis kurvára laza és tökös és dögös, a lemez végére dervistáncolsz. Senki nem csinált és csinál ilyesmit. A kantoni kántálást ember nem érti, de tökre biztos vagyok benne, hogy Ng dalszövegei is faszák. Kötelező.