Újfent élhetőbbé teszik az életet. Komolyan, minden jobb, minden elviselhetőbb velük. Elindítod, aztán hirtelen hűsebb lesz a levegő, erősödik a forint, a seggfejek végre egy kicsit bekussolnak, kivonulnak az oroszok, béke van és vigyorgás és formás picsák dicsőséges rázása pontosan olyan…

Elég magától értetődő volt, hogy ez a két nagyszerű ember egyszer összerak egy színtiszta tánclemezt. A Loving in Stereo tele van érzéssel, szenvedéllyel, gógyival és persze kurva nagy, veretes, míves, gyönyörű seggrázással. Nevetségesen laza, kreatív, elemelkedett cucc, amit nem lehet nem…

A Mondo Decay messzemenőkig zsenális lemez, a kibaszott Nun Gun pedig nem szarozott, kiadott mellé egy társcuccot, ami, amikor megvettem még nem erre a névre hallgatott, de tök mindegy. Új számok, többnyire Mark Stewarttal, de milyenek, bazdmeg. Aztán ott van a Sankara Speaks, az mi már, bazdmeg? És…

Akinek ettől nem kezd el egyből járni a lába, annak minden bizonnyal nincs lába. Komótos táncba hívó szigorú középtempó, vastag basszusok, hipnotikus és eszelősen kúl grúvok, varázslatosan fülbemászó minimál-dallamok, precízen felépített laza transz, álomszép monotónia. Száz százalékos elektronikus…

A '60-as, '70-es és '80-as évekbeli olasz Mondo-horrorok zenéje kurva jó. Sötét, dögös, fülbemászó cuccok. Ott van például Roberto Donati Cannibal Feroxának zenéje, amit az Algiers fele, Lee Tesche és Ryan Mahan, valamint az első Nun Gun-lemezüket erősen megihlető fotóművész kollaboránsuk, Brad…

Két bámulatosan agresszív és totálisan megszállott drogos sludge tagló után a szent és sérthetetlen Shit and Shine notórius zajgóleme újra megtáncoltat a pszichotikus sokk és a pőre idegösszeomlás között egyensúlyozva. Le van tarolva az emberiség kollektív arca. Anyád azt hiszi, hogy egy hülye vagy.…

Személy szerint nagy rajongója vagyok Madonna Confessions on a Dance Floor lemezének. Na, Róisín Murphy új csodája olyan, mintha azt a lemez valaki ésszel csinálta volna meg. Fantasztikus.  

Idén újra kiadták ezt a több mint nagyszerű 2014-es sötét szintipop csudát, szóval. Aki nem ismeri, az megismeri, egész kötelező munka.  Sub Rosa by Void Vision

Maria Uzor és Gemma Cullingford duója egy pár éve már létezik, de csak idén jöttek ki első nagylemezükkel, amit faszán szarrá is hallgattam. Fél órányi sötét, hipnotikus, tiszta, ízléses, elegáns, addiktív, laza és igencsak menő basszus- és szintiorientált brit club dance tagló beszarás énekkel,…

Ennek a gyönyörű válogatásnak a címe eléggé magáért beszél. Óriási. Letaglózóan könnyed, elragadó, fogós, szinti- és gépdob-vezérelt lo-fi apartheid-pop bugik, csodás énekekkel. Nevetségesen laza az egész, az meg kifejezetten megdöbbentő, hogy milyen simán és ösztönszerűen megy itt egymásba a soul,…

Az élet újra élhetőbb lett, a mindennapok táncolhatóbbak, a gondok megszűnnek, mindenkinek lófasz a seggébe, te csak lazán bólogatsz és higanymozgással csúszol nyakig az új Jungle eszméletlenül jó dalaiba. Részemről örömünnep, amire megérte 4 évet várni. A Mama Oh No és a House in LA párosánál…

Most vagy én leszek elküldve a picsába, vagy én küldök el mindenkit a picsába, de ennél a lemeznél nagyobb zsírságot kibebaszott rég hallottam. Egyrészt mindegyik számra jár a lábam, ugrál a szívem és kurva jól érzem magam. Másrészt meg van valami tipikus ausztrál bája is ennek a társaságnak, árad…

Jon Hopkins idei lemeze az év egyik legfaszább dolga, mondjuk ő nem nagyon baszott még el semmit. És jön az OFF-ra, ami egy újabb remek apropó arra, hogy ideszórjam a lemezeit, amiket amúgy én bármeddig el tudok hallgatni. Az Imogen Heap volt szintisét nem árt ismerni, mondjuk épp elegen ismerik is,…

Őszentsége Shaun Ryder és a Black Grape húsz kibaszott év után visszatért, méghozzá nem is akárhogyan. Mindenki bassza fel a táncos cipőjét, lötyögtessen egy szar koktélt, tekerjen egyet, és rázza a seggét menőn. 

A sokadik új! FB.  

Aki nem lejt és ugrál és transzol erre a lemezre, az biztos az új Metallicát várja. Istentelenül fogós és vaskos izompop ez, a '80-as évek szintifetisizmusától megbabonázva. Techno, EBM, electropop, dance, new wave és sötét synthwave elemek gyúródnak egybe ezeken a kitűnő dalokban, melyektől a latex…

Néhány hívószó: cyberpunk, indusztriál, nyolcvanas évek, a gépek hatalma, dance, Blade Runner, szintetizátor, sötét jövőkép, androidok, kurva nagy zene. Ennek szellemében induljon a vasárnapotok.

Mivel szeretem a Kosheen zenéjét, ezért most rakok ki Kosheen-t a blogra, jó? Főleg azért, mert van új lemez - nem mintha a tavalyit kiraktuk volna. Részemről mindkettőt nagyon bírom, engem szanaszéjjel vágnak. Mondjuk, fogalmam sincs a Kosheen jelenlegi megítéléséről, de már…

Új hercegnője van a Not Not Fun istállónak, íme a japán Sapphire Slows. Szédüléssel született pszichedelikus absztrakt táncmulatság Maria Minerva nyomán. Leftfield, minimál house, retro disco hatások csilingelnek egybe, édes álomszag gyűl a táncparkett felett, és mindenki csak…

Hallgassátok meg Poly Styrene szólólemezeit, terjesszétek az emlékét, ne álljatok meg a Spexnél. Mindkét lemez - a köztük eltelt harmincegy kibaszott év ellenére - nagyon eklektikus, és a jó értelemben. Poly mindkettőn műfajokkal játszik-kísérletezik, és teszi ezt…

Ezzel a nélkülözhetetlen dalcsokorral kívánok mindenkinek jó nyaralást, elvonókúrát, nászutat, sörrekeszt, vagy amit akartok. Jómagam sem leszek egy ideig, vagy ha igen, akkor is csak elvétve.Relaxáljatok.

Outrun Kavinsky egy szerelemmel és akcióval átitatott kaland során 1986-ban karambolozik vagány Testarossájával, meghal, de 2005-ben zombiként reinkarnálódva visszatér, hogy újra találkozzon élete választottjával, hogy újra egyesüljön imádott kocsijával, s hogy leszámoljon…

Most, hogy kijött a harminc év után (!) újraformálódott Pigbag új nagylemeze, végre ki is rakom őket. Egy ideje volt ilyen szándékom. A Pigbag egy kibaszott legenda. Akkora zene, hogy fel sem dolgozhatod. 1980 és 1983 között működtek első körben, aztán nem olyan régen egy…