Hallgassátok meg Poly Styrene szólólemezeit, terjesszétek az emlékét, ne álljatok meg a Spexnél.
Mindkét lemez - a köztük eltelt harmincegy kibaszott év ellenére - nagyon eklektikus, és a jó értelemben. Poly mindkettőn műfajokkal játszik-kísérletezik, és teszi ezt csodálatos magabiztossággal, az anyabandájától mérföldekre távolodva. Aki a punk- és a riot grrrl mozgalom őrült Styrene-kiabálását várja, az tehát durván meglepődik majd, de ezt le kell szarni.
Translucence
Az 1980-as Translucence olyan mint egy nevetségesen kényelmes párna, puha és elmerít. Csendes new wave pop révület, megültető dub-reggae hatások, réveteg dreampop, fúvósokkal lötyögő soft jazz. Sokkal jobb, mint a második Spex-lemez.
Generation Indigo
A halálának évében (2011) megjelent Generation Indigo pedig pörög, mint a kurva élet. Pop kereteken belül pulzáló dance- és dance punk, savas trip-hop elmászások sorai, disco-fények és napba ugrás. Azt pedig, hogy egy végső stádiumú rákot etetve miként lehet ilyen pozitív és groovy lemezt írni - ez faszom az igazi punk, nem a rózsaszín taraj - azt sajnos már nem tudja elmondani. Zseniális.
