Kavinsky egy szerelemmel és akcióval átitatott kaland során 1986-ban karambolozik vagány Testarossájával, meghal, de 2005-ben zombiként reinkarnálódva visszatér, hogy újra találkozzon élete választottjával, hogy újra egyesüljön imádott kocsijával, s hogy leszámoljon ellenségeivel. De mindenekelőtt azért, hogy zenéljen.
Nagyjából ez a háttértörténete a Vincent Belorgey által megformált alteregónak, Kavinsky-nak. Belorgey a francia elektronikus színtér relatíve friss jelensége, aki a Mr. Oizo-tól kapott (tényleg) lerúgott antik Apple gépen építi remek kis világát. Kavinsky is a nosztalgikus francia disco- és house hatásokkal színezett szinti- és electro-pop vonalat erősíti, és talán egy kis idő múlva már mindenki a Daft Punk, és a Justice mellett fogja emlegetni. De aztán ha nem, akkor sincs semmi baj. Kavinsky múltba révedése a '80-as évek akciófilmjeinek dögös-csöcsös, borostás, féknyomokkal és napszemüvegekkel, sofőrkesztyűkkel és baromi laza dzsekikkel díszített kemény, tökös, önironikus kamumítoszok egészen ragyogó hangulatvilágáig terjed. Neon-reklámokkal kisütött füstgépes kvázi-noir van, melyet a maszkulin szájszaggal, meredő lőccsel és elképesztő coolsággal higított horror-reminiszenciák tesznek igazán érdekessé. Kavinsky folyamatosan táncolható, stílusérzékeny és fogós zenéje mindenképp megér egy próbát azoknak, akik szeretik a nagyszerű Umberto, vagy a mára elszaródó Gatekeeper által képviselt fiktív filmzenei vonalat. Az Outrun pedig - szerintem - attól eltekintve lett igazán fasza lemez, hogy azért néha (nagyon néha) Belorgey kissé harsány túlzásokba esik.
A Nightcall c. zseniális dal pedig (a CSS-es Lovefoxxx tündéri hangjával kiegészítve) innen is ismerős lehet.
Odabent pedig vannak kisebb kiadványok, amikkel az Outrun eléggé átfedésben is van.