A Jucifer még egyet lépett a duót a sludge-tól távolító úton: nyolcadik nagylemezükön a közel-keleti muzsikára fűznek fel itt-ott a súlyba mártott megszólalást, nem pedig fordítva. Szó se róla, a Nazm frankó album lett, szeretem is az arab zenét, de ez helyenként próbára teszi a türelmemet. Aki tengermély iszappakolást vár tőle, az garantáltan csalódni fog, viszont aki elvárások nélkül közelít feléje, az cserébe csodás hatvanöt percet kaphat tőlük.
A Manic Street Preachers énekes-gitárosának második szólóalbuma (harmadik, ha a '17-es The Chamber OST-t is számoljuk) Victor Jara chilei politikai aktivistának és bárdnak állít emléket, akit '73-ban Pinochet tábornok emberei meggyilkoltak. Bradfield a dalok zenéjét írta meg, míg a szövegek Patrick Jonestól (a Preachers basszusgitárosának, Nickynek a bátyjától) származnak. A szerzemények ihletői David Sylvian, Nico, a walesi Man zenekar, a Meddle időszakának Pink Floydja, és a Rush voltak. A közel ötven perces nagylemezen a gitár mellett viszonylag sok zongora hallható, a számok érzelmesek, de nem gejl típusúak, emellett óriási dallamokkal, és világmegváltó refrénekkel operálnak. Az Even in Exile fényévekkel jobb a Papolók legutóbbi, két évvel ezelőtti Resistance is Futile korongjánál.
A Red Hot Chili Peppersbe tavaly év végén harmadszor belépő John Frusciante egy hónapja megjelent szólólemezén elektronikus szerzemények hallhatók, de szerencsére nem a végtelenül kísérletező és agynyúzó fajtából. A Planet Mu-nál megjelent album szinte mindegyik dala másmilyen hangulatú: van itt 4/4-es breakbeat, savasan bugyborékoló basszusfutamok, hipnotikus dallamok, elektro-matekrockos témák a lá Squarepusher, jungle/breakcore, és még valahány név a naptárban. Nagy jóság egy örökké kíváncsi, nyughatatlan zenésztől.
Az a csodálatos ebben a bandában, hogy évente kitolnak átlagban két lemezt, de még sosem hibáztak. Most sem tudtak.
Rockzeneileg vége az évnek.
Őszintén szólva nekem az első lemezük egyáltalán nem tetszett, de ahogy a művelt német mondja: "Vox populi, vox Dei." Emellett bizakodásra ad okot az a tény, hogy az alábbi dal egy-két fülelés után kedvemre való.
Ha egy kis régi Queens of the Stone Age-re, Masters of Realityre, ésvagy All Them Witchesre vágysz, de lusta vagy előszedni a lemezeiket, akkor a portugál Places Around the Sun pont a te zenekarod. Füleldoda, FLAC!
A New York Cityből érkező Pyrrhonnak a negyedik albumán sikerült olyan, első hallásra egymástól távol eső szubzsánereket egyesítenie egymással, mint a noise rock, a matekmag, a technikás halálmetál, és az avantgarde fémzene. Ebből már sejthető, hogy az eheti évlemeze nem egy könnyed kora esti hallgatnivaló: ez vagy legyilkolással betalál, vagy pár, kínzásnak érzett perc után a Törlés gomb után nyúlsz tőle. Minden esetre érdemes adni neki egy esélyt, mert szerintem a nem létező év végi listámon valszeg szerepelni fog.
A Lunatic Soul hetedik nagylemezét a szláv és a skandináv népzenék sötétebbik, ám gyönyörű dallamai ihlették.
Csodálatos csütörtök.
A lemez, amitől mindent megbocsátasz 2020-nak.
A több mint másfél évtizedes Tűnő Idő Tárlat öt méltán népszerű slágere, újrakeverve, újramaszterizálva és részben újra felvéve.
A Starfire után négy évvel, a világméretű járvány idején a Jaga Jazzist sajátos védekezési modellként egy piramist épített.
Feszesen és keményen tolja a haláli mötált a finn Revulsion, és az ötösfogat muzsikája nemcsak az öregsulis fémfejeknek szól. Dalaikban a hallgató tetten ér némi disszonanciát és grúvot, valamint leheletnyi menetelős doom momentumot is. Szerencsére nem agyalták túl a témákat: a harminchét perces album tíz dala között csak kettő hosszabb négy percnél. Egyébként alapból átlag három (és fél) perces zúzásokkal jól fejbe ütnek, majd jön a következő csapás. A sokadik idei kellemes felfedezés.
Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire szeretem ezt a lemezt.
Most itt van, 10 év után, megfiatalodva.
Ja, és akár ingyen, mint mindegyik kiadványuk.
Ma jelent meg a Fekete Agyar kislemezek b-oldalait, és ritkaságokat tartalmazó válogatása. Amiért a Bandcamp oldalukon annyit fizetsz, amennyit nem sajnálsz.
A tizenhetedik te magad légy, avagy (power) up to 11!
Az évezred-fordulón Dallasban alakult, és jelenleg New York Cityben alkotó Secret Machines 2004-ben kiadott Now Here is Nowhere bemutatkozó lemeze annyira jól sikerült, hogy a következő két koronggal (Ten Silver Drops 2006, Secret Machines 2008) nem sikerült megközelíteniük a magasra tett lécet. Így a második lemez után ejtette őket a Warner, a harmadik után 2010-ben feloszlottak; Benjamin Curtis (ének-billentyűk) a School of Seven Bellst, Brandon Curtis (ének-gitár) pedig a Cosmicide-ot alapította meg. A testvérpárból Benjaminnak nem adatott meg sok idő: sajnos 2013-ban, alig 35 évesen elhunyt. A Machines öt évvel később támadt fel, amikor Josh Garza (dobok) egy Cosmicide-fellépésen vendégeskedett, amit az újjáalakulás követett. Végül megérkezett a negyedik album, amely az első kiválóságát mutatja fel. A hivatalosan duóban működő banda afféle indie-alter-kraut-proglike zenét művel, megfejelve némi space-szel és cipőbámulással. Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a zenei sokszínűséget.
A világ egyik legdolgosabb kollektívája továbbra sem pihen,
hanem az űr mélységeit kutatja zenei eszközökkel.
Négy dal, ötven perc, végtelen, sivatag, improvizáció.
A holland Stone in Egyptnek a Tectonic Electric az ötödik nagylemeze két évtized alatt, egyszóval nem kapkodják el a dalszerzést. A lassú munkatempó ellenére az alig fél órás hanganyag a tavalyi év egyik legjobb sztóner rock albuma: oszcilláló riffekkel, a sivatag mélyéből búgó basszushangokkal, valamint hegyeket rengető dobhangzással szólalnak meg a dalai. Küldeném minden sztónerikusnak, és még mindenkinek, aki szereti.
Mindenszentekre - Magyarországon nincs Halloween!, mint tudjuk - mi más kell, mint egy új lemez a Lebanon Hanovertől. Larissa “Iceglass” Georgiou és William Maybelline 2 év után ismét összepakoltak egy dark/coldwave albumot.
Damon Albarn megkereste a barátait és idoljait, hogy csináljanak egy lemezt, minden szám egy feat. gyakorlatilag, amit 2018 óta publikálnak a YouTube csatornájukon a tőlük megszokott animációs videókban - most össze is állt egy komplett lemeznyi anyag olyan közreműködőkkel, mint Robert Smith, Elton John, Peter Hook, Beck, Tony Allen, hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Itt a deluxe verzió feljebb.
A múlt héten E megígérte, így két és fél évvel
a The Deconstruction után itt van az új Eels nagylemez is.
A pittsburghi Ulthar trió második, Lovecraft szülővárosáról elnevezett nagylemeze az év egyik (ha nem "a") legjobb death kiadványa. Intenzív hiperdara szűk negyven percben, ami időnként átlendül a fekete tartományba is. Ami valójában nem csoda, mivel mindhárom zenész több évtizednyi zenei múlttal rendelkezik: Justin Ennis dobos a New York City-beli Mutilation Rites-ból, és a Void Omniából, a hörgettyűs-gitáros Shelby Lermo a Bay Area-i Vastumból, Steve Peacock basszer pedig a Masteryből lehet ismerős. Erősen ajánlott csapatni.
Az új, Torn Arteries című Carcass nagylemez csak jövőre fog megjelenni, így addig kénytelenek vagyunk beérni ezzel a négyszámos, közel húsz perces EP-vel.
Tool az Óperencián - itt az új Puscifer.
A kultbanda három eredeti tagja (Patton, Spruance, Dunn) Scottyval és Lombardoval kiegészülve újra rögzítette a kultikus '86-os demot, és egyúttal megtoldották három dallal. Csekira:
Az év legrondább lemezborítója mögött fájintos elektronikás dub muzsika bújik meg. Minden dalban fícsöringöl egy dumagép, a számomra ismertebbektől kezdve (mint pl. MC Navigator), a totál idegen nevekig (pl. General Jah Mikey). FB.
Miután elfüstölt a feje, a Halott Úr megadja magát,
és folytatja a hetvenes évek rockjának imádatát.
A negyedik lemezük is olyan, hogy utána csak ülsz kussban.
Aztán az egzisztenciális mélyválságból kilábalva felgyújtasz egy rendőrautót.
Az USA Nails lemezről lemezre lesz egyre fontosabb és súlyosabb zenekar.
Kozmikus doomként írja körül bemutatkozó albumának hanganyagát az új-zélandi Planet of the Dead, és annyiban mindenképpen igazuk van, hogy ha komálod az olyan, súllyal átszőtt, pőre doom bandák muzsikáját, mint a Conan, a Dopethrone, vagy a Behold the Monolith, akkor a PotD is a barátod lesz. A fuzzból, doomból és sludge-ból kikevert végeredmény, valamint a halálmetálból ismert hurutos gurgulázás nyilván ezen stílusok kelléktárának szerves része, de az év végi albumdömping idején is érdemes rászánni bő negyven percet a nyolc dalból álló nagylemezre.
