Pár hete harmincöt éves lett az első Trouble nagylemez.

Szuperüberhiperhosszú koncertlemez, három korongnyi terjedelemben.

A Helms Alee ötödik nagylemeze pont olyan, mint a negyedik: a könnyedebb, grunge-isztikus fílingű daloktól a hangulati metálon keresztül a Melvinszes borulásokig mindent elnyomnak, ami az eszükbe jut. Jóság.

 

Végre. Kurva nagy.

  

Az Ifriqiyya Electrique első albumának sikere nagyjából teljesíthetetlennek tűnő elvárásokat támasztott a projekttel szemben, ám nekik sikerült a csoda, és megugrották a korábbinál is magasabbra tett lécet. Kissé változtattak a hangzásukon: a banga poliritmia mellett a gitár már-már ipari és noise rockos futamokat hoz, emellett több az elektronika is az új szerzeményekben. Végeredményként a Booree homogénebb lett elődjénél, és nem hiába választották szlogenül ezt a mondatot: "Blood, Sweat and Trance".

 

Nyolc hosszú év után a brooklyni Dub Trio is kiadta soron következő albumát.

Vendégek: King Buzzo, Troy Sanders, Meshell Ndegeocello.

Hetedik Bárány az ólban!

Jab Wobble-t remélem, hogy senkinek sem kell bemutatni; a MoMo Projectről viszont semmi érdemlegeset nem találtam azon túl, hogy egy brit-marokkói duó. De nem is ez a lényeg: a két előadó együttműködése pont annyira jazz, mint amennyire észak-afrikai zene, tele csodás basszushangokkal, afrikai blues-zal és poliritmiával. Mindezt öt szerzeményben 35 perc alatt vezetik fel, az album pedig a Record Store Day alkalmából jelent meg.

"A hétvégén elszabaduló, részeg, és egyéb módon illuminált nyulak összeterelésére, illetve megnyugtatására Társaságunk Húsvét vasárnap és hétfőn egy ún. Farkasistent helyezett 48 órás készenlétbe. Nevezett lény az emberre nem veszélyes, csakis a hosszúfülű rendbontókkal szembeni eljárásokra szakosodott. Kérjük a lakosságot, hogy semmiképpen sem lépjen fel negatív szándékkal a Farkasistennel szemben, mert ilyen esetekben a lény természetes agresszivitását nehéz ismételten a rágcsálók megzabolázásának irányába terelni!" (Részlet a Nemzeti Húsvétszervező Központ (NEHUK) nagypénteki közleményéből).

Alig pár hónappal a Gumboot Soup után a húsvéti nyuszi meghozta az új King Gizzard albumot.

Boldog 420-at, barátaim. Pödörjetek egy jolánt, tömjetek meg egy bongot, egyetek valami füveset, mit bánom én, csak viselkedjetek tisztességes marijuanautaként, hogy a Henge agymállasztó új lemeze minden molekulátokat szétküldje.   

Napi két órányi élő Alvás csakis jót tehet a szervezetnek.

Két teljesen egyéni hangzású, de egyaránt retek sötét világú meghatározó technomester egy lemezen brillírozik. Figyelem, ez a split kurva lassú és kurva súlyos és nagyon lassú és irtóra súlyos és lassú. Óriási anyag, sötétebb nem is lehetne, baromira fontos is, de mindenképp zárjátok el az opiátokat.   

Ez most vagy valami, vagy megy valahová - de az biztos, hogy a 2013-as The Terror óta ez a leginkább hallgatóbarát munkájuk. Persze csak a saját mércéjük szerint. Videjó: nincs.

A New York-i The Budos Band az ötödik albumán sem engedett a minőségből: pszichedeliával átszőtt funk-rockjuk továbbra is világklasszis. Csekira:

 

Drónolok, tehát vagyok: élő fém négy év után! BC1 és BC2.

Húzós alapokra felépített überkircsi death/prog szólók, többszólamú vokál mellett váltott ének, a zenei végeredmény pedig egyenlő távolságot tart a korai Mastodontól és az érett Panterától. A tortára a tejszínhabot az érdekes ritmizálási megoldások, illetve a mélyben megbúvó dallamok fújják fel. A kanadai Sludgehammer magas labdát dobott a mezőny versenyzőinek - kíváncsi vagyok, hogy vajon ki fogja majd leütni?

 

A vancouveri Bort pont egy évvel bemutatkozó korongja után kihozta a második albumát. Ami 25 perces hosszával lehet, hogy csak EP, de egyelőre nagylemezként aposztrofálják.

 

Révült, lebegő pszichós utazás, illetve mélabús, doomos nyomasztás - a Tronos első albumáról ezek a gondolatok jutottak eszembe az első füleléskor. Tegyük hozzá, hogy a trió egyben szupergroup is, amelyben a tagoknak sikerült háttérbe szorítaniuk a saját magukra/főbandáikra jellemző stiláris megoldásokat, és ehelyett a tudatalattiban tárolt elképzeléseiket sikerült napfényre hozni, és hangokba önteni. Hogy kik ők, figyeldoda: Shane Embury, Russ Russel (At the Gates, Napalm Death, Dimmu Borgir), és Dirk Verbeuren (Megadeth, Soilwork). Ennél már csak a vendégek listája impozánsabb: Snake a Voivodból, Billy Gould a Faith No More-ból, Troy Sanders a Mastodonból, és Dan Lilker (Anthrax, Brutal Truth, Nuclear Assault, S.O.D., stb.). Herr Zwack, das ist ein Unicum!

Öt richmondi fiatalember nagyot gondolt, és átruccant a britekhez egy kis kénbányászatra. Pokoli kalandjaikat kilenc tételben írták meg, amelyeket hallgatva az ember határozottan nem kívánkozik egyetlen bánya mélyére sem.

 

Svájci majmok ötödik nagylemezükön gömbökről danásznak.

 

Francia sztóner-doom trió második nagylemezével olyas bandák nyomain halad, mint Monolord, Sleep, Conan és Weedeater. Monotonitás, lassúság, agyba kúszó rémálmok: egy újabb album, ami végtelenítve hallgattatja magát.

 

Ma van a harmincadik szülinapja.

Tegnap a Fácse-csoportunkban egyik tagunk által linkelt koncertjük hatására lettem az Altin Gün rajongója. Így nem volt más hátra, mint lehúzni a Szent Seek segítségével. Az új lemez elvileg április végén jelent meg - keresem, és jön, ha meglesz.

Sztónernek aposztofálva találtam rá az aussie Datura4 harmadik albumára, de ez nem igaz. Sokkal inkább jóféle hard/blues rock, némi bugival és southern ízzel megvadítva - ennél délebbinek lenni mondjuk nehéz volna bárkinek is. A non plus ultra pedig a produkcióban az egészséges vidékszag: a friss trágyaillattal keveredő tavaszi buké csak úgy árad a hangszórókból, miközben őket hallgatod. Jóság, mint minden, ami ósztrál.

Talán vannak itt még true Hevy Devy-rajongók, akik lelkendeznek majd, hogy az Empath a májsztró magnum opusa - nekem egyelőre nincs türelmem 75 percnyi tömény progrockhoz. Érdemei elismerése mellett tehát posztérettnek nyilvánítom.

Sárban és lassúságban tapicskáló görög elefántok, szevasztok!

Mindezt akár ingyér' is!

 

David Vincent - hörgettyű, Blasphemer - gitár, Flo Mounier - dobok.

Mindent tudsz. FB.

Ez is egy szép kerek huszonötös (volt pár hete).

Svéd tudósok kimutatták, hogy a Marson nemcsak városok vannak, de minden egyes település saját mitológiával rendelkezik. A felfedezést publikációk követték: a skandináv koponyák öt éven belül immár második alkalommal nyújtanak át egy csokorra valót égi szomszédunk történeteiből. És hogy vannak-e vámpírok a vörös bolygón? Megtudod, ha meghallgatod!

 

Idén a karácsony hamarabb jött, mint a húsvét.

Ha már volt itt jó régen Terminal Cheesecake (továbbra is a világ legjobb együttese) és Luminous Bodies, akkor már legyen Melting Hand is, csak hogy teljesen és megkérdőjelezhetetlenül nyilvánvaló legyen: Gordon Watson egy kibaszott zseni. A Melting Hand is tele van a kézjegyeivel, és kurva nagy együttesek kurva nagy zenészeivel. Itt nem Watson gitározik (ő basszusgitáron aprít éppen), hanem egy másik arc a Terminal Cheesecake-ből és a mindenható Skullflowerből (Russell Smith), aztán itt van Mike Vest (Bong, Drunk in Hell), a dobos pedig ismét a hatalmas Tom Fug (Luminous Bodies, Gum Takes Tooth), és akkor nem beszéltünk még más vendégekről, de nem is fogunk. Instrumentális, nehéz, súlyos, szétutaztató, izomból és ösztönből kirobbanó, végtelenül ihletett és mesteri pszichedelikus rock, ahogy csak ezek az arcok képesek rá. Ijesztően ki fog tőle tágulni a pupillád és szükséged lesz némi vízre. Mindkét lemezüktől neonszínű fraktálokkal fogsz táncolni. 

A belga Vandal X több mint 20 éve nyomja már, letaglózóan súlyos zajrockjuk alapvető a műfaj kedvelőinek, akik ti vagytok. Nagy királyság, hogy a noise-rock egyik legállatabb kultbandája európai, nem? De. Annyit hallgattam az idei, baszottul óriási lemezüket Bandcampen, hogy aszonta nekem az oldal, hogy most már aztán lécci vedd meg, szóval megvettem, mert általában mindig azt csinálom, amit egy honlap kér tőlem. Simán megérte amúgy, ez a lemez akkora rúgás, hogy egy ideig utána még fájni fog mindened. Ahogy mindegyik cuccuk után. Most egyébként ott tartok, hogy ez a kedvencem tőlük, egálban az előzővel. 

Mostanság újra előkaptam 2015 legjobb lemezét, ami ez. Nyilván túlzás, mivel ki a faszom emlékszik már 2015-re. De így 2019-ből könnyen pofázok, a Luminous Bodies meg annyira bődületesen vadállat cucc, hogy akár idén is lehetne az év lemeze, mit bánom én. Egyébként Gordon Watson, a Terminal Cheesecake és még annyi minden más zsírság agya, a Part Chimpből ismerős Tracy Bellaries, valamint van itt még pár számomra nem ismerős arc bizonyára frankó együttesekből. Egészen döbbenetes, a mai napig lesújt, most is a fejemet rázva gépelek és üvöltöm, hogy "Stay Dead!". Két dobos, ezertonnás, nyers, punk mocsadéksággal és zajrockos pszichotikussággal odakúrt böszme pszichedelikus rockmonstrum szétsavazott szólókkal, Watson begombázott sámánkiabálásával. Olyan, mintha a God Bullies, a Butthole Surfers, a keményebb Gnod, a US Christmas, és persze a Terminal Cheesecake egy lángoló kombájnban ülve zuhanna bele a Napba. Száguld, tombol, rázza a világmindenség rácsait, transzba riffel, ráül a mellkasodra és kiemel a szar kis testedből. Megváltó erejű lemez, a végén az Om Naman Shivaya meg mi az isten már.     

A nagyszerű Northern Electronics atyjai, Anthony Linell és Jonas Rönnberg, azaz az Ulwhednar új lemeze szétbombázza a tested és megfekteti a felszántott elméd. Rohadtul szól, nálam remegnek a falak és cunamizik az agyvizem, irdatlanul ki lehet vele készíteni a hangszórókat és a szomszédokat egyaránt. Rideg, letisztult, majdhogynem személytelen, minimalista, sötéten és hipnotikusan és kíméletlenül lüktető techno, azoknak, akik kipurgálnák a lelküket és belebámulnának valamiféle kozmikus végállapot vakító ürességébe. Imádom, de csak estefele működik.  

Éljen soká a dEUS és a 20 éves The Ideal Crash, arról viszont valószínűleg mindenki megfeledkezett, hogy idén 15 éves Barman első Magnus-lemeze, ami nyilván óriási munka, Barman nem hibázik.  

Az 5 éve megjelent Where Neon Goes to Die linkjét frissítettem. Kötelező az is. 

A jó idő meghozta a M'A'S hatodik nagylemezét is, amelyen a korábbiakhoz képest kicsit mintha háttérbe került volna a fekete muzsika, és helyette inkább az avantgarde és a hangulatkeltő vonások erősödtek meg. Nagy változásokra tehát nem kell számítani, inkább csak finomítottak a zenei összetevők arányán.

 

A belga dEUS azon ritka együttesek közé tartozik, amelyek eddig még egyetlen rossz albumot sem adtak ki. A társaság vezéragya Tom Barman, aki mellett három évtized alatt mindenki lecserélődött. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy március 15-én volt húsz éves a The Ideal Crash, ami szerintem az 1996-os In a Bar, Under the Sea mellett a legjobb nagylemezük. És hogy mindenkinek legyen karácsonya,

legközelebb élőben: 2019. június 8., Budapest, Barba Negra Track.

Ha már szóba került a múlt héten, álljon itt az ámerikai Tempel egyik albuma is, méghozzá a második! A phoenixi banda alapból sötét tónusú, hangulatfestő post-metálban utazik, amelyben gomolyog némi feketeség, és néha sárral is megdobnak. Ének nincs, az öt monumentális tétel tökéletes aláfestés egy jó utazáshoz.

 

Sludge-doom rombolás a sógoroktól, Grazból. Mindeközben lassan közelít a vég.