Tíz dal élőben, mintegy nyolcvan percben.

Beth Gibbons (a nyomorultabbaknak: Portishead) lengyelül énekel Górecki hihetetlen erejű '76-os szimfóniájában. De úgy igazán, nagyon, kurvára énekel. A zenekart Krzysztof Penderecki vezényelte. Annyira súlyos, hogy más már nem is lehet súlyos. Csak rövid ideig számoltam, hogy hányszor szartam össze magam a gyönyörtől. 

Annyira állat vagy, gecó, hogy elkaplak, mint hóbagoly a kolibriket!

 

Készülget a 15. Swans lemez, rajongói pénzből. Gira ezzel a 10 számos demo-lemezzel kalapozza össze a lét hozzá. Akusztikus-demós dalok, egyedül Gira játszotta fel őket, a helyén kell kezelni. Akadnak köztük ismerősek, átdolgozott régi Swans-szerzemények, meg persze újak is, amiket majd az új - és amúgy kurvára nem semmi arcokkal teli - Swans-formációval csiszol tökéletesre. 

Itt van minden tudnivaló, olvassatok. 

Nyers, elkeseredett, őszinte és mély szenvedéssel megüvöltő totálisan igazi screamo, minden burnya nyávogás, csöpögés, és köldöknézős művészkedés nélkül. Tele van érzelemmel, katarzissal, emelkedéssel, hipnózissal, de nem szépeleg. Ápolatlanul és koszosan és zsigerből szól. Az énekes kiüvölti a szívét és a lelkét, ahogy kell, te meg vele kiabálod bele a világba megannyi bánatod, amire amúgy mindenki nagy ívben szarik. Óriási, tömör, rövid, de nyomot hagy és megrendít. 

Mindenki ezeket a párizsi arcokat hallgatja, én is. Nagyon rá lehet csüngeni erre a kurvára lendületes, feszes, egyszerre nosztalgikus és mégis üdítően újszerű izmos post-punk hupákolásra. Nagybetűs dalok ezek mind. Aki valamiért még nem vette magához, az tegye meg most. 

Flat Worms egy három tagú punk banda LA-ből Will Ivy-val, Tim Hellman (Thee Oh Sees, Sic Alps) és Justin Sullivan-nel (Kevin Morby, The Babies). A debüt  EP a szakma szerint egész jó fogadtatást kapott a kritikák alapján, olyan nyitánnyal mint a “Petulance”, aminek gyorsasága hasonlatos a  Sauna Youth-éhoz, olyan kórussal alatta, hogy befosol. Ugrálós rock muzsika ez motorikus dob ütemekkel rengeteg teret adva az énekesnek, hogy megigya a sörét, a zenekar többi tagja meg kiéli magát addig. Kiválló banda a mai underground punk együttesek soraiból némi szorongással, fuzzos basszussal, rakás szemét hangzással. Nincs jobb banda náluk élőben és nincsen köntörfalazás csak egyenesen bele az arcba.

Carcass, Repulsion, Terrorizer, Cannibal Corpse, Slayer, Black Sabbath, Exhumed, Drop Dead...ha ilyen zenekarokat jelölnek meg mint fő hatások, az szerintem csak jó lehet. Korábban Necropsy néven csapatták az undergroundban a kompromisszum nélküli arcletépést death, gore meg mindenféle őrültebbnél-őrültebb cuccost. A tini korszakot lezárták és maguk mögött hagyták a régi nevükkel együtt. 2013-ban új néven, de ugyanolyan méregtől hajtva kezdték gyártani a számaikat. Mostani szövegvilágukban már fellelhető a szorongás, az öngyilok is, de persze a jó öreg őrület is ott kacsint mögöttük.

Jason Netherton bőgős/énekes 2001-óta keltette életre ezt a szörnyszülöttet kedves barátaival Kevin „Terminator” Talley dobos és Mike Harrison gitáros/énekes közreműködésével. A csapat a Haldokló Magzatból született meg, amely hatások érezhetők rajta végig. Ha már hatásokról van szó, érdemes megemlíteni a Napalm Death vagy az Assück death/grind banda nevét, aminek egyúttal kölcsön is vették utolsó albumukról előttük tisztelegve.

A recept nem sokat változott az idő múlásával: Most is az a hardcore haragossággal megspékelt death metalt nyomják halálpontos ütésekkel, riff-cunamival, amit Mark Kloeppel és Darin Morris pengetett össze erre a lemezre.. Ez a 36 perc egy agresszió bomba az arcodba, ami belülről fog széttépni izomból. Tömény és végletekig feszült anyag, amit a végén töviskoronával tetőz a Naysayer track, ami személyes kedvencem a lemezről durva játékosságával és denaturált death metal feelingjével. Nem hosszabb-nem rövidebb a kelleténél, pont megfelelő.

Július másodikán mindenki menjen el és nézze meg őket, aki szereti az ilyen húsdarálót.

Justin Broadrick újfent letolja a hülye fejed ezzel a néhány szokásosan kurva erős pszichedelikus-indusztriális sötét gyiloktechno-himnusszal, de utána jön az igazi meglepetés. A Klaska néven bemutatkozó Kevin Laska a Transitionalből és a kibekúrt Ramlehből óriásit megy ezekkel a hipnotikus, tonnázó, mélyfekete, EBM-ből kikacsintó gyalukkal. Tök ingyen van, nemtom miért. 

Idegtépő és szomszédgyalázó kísérleti gyönyörgyilok a kilencvenes évek első feléből. Ilyen amikor a zaj és a szabad zenei gondolkodás együtt rezonál egymással. Casper pedig nem mellesleg Peter Brötzmann fiacskája, így nem kellett ihletért a szomszédba mennie.

Oi! Garázs punk strófák az amerikai őslakosság hányattatott életéről. Nincs benne semmi Old Surehand faszság meg Winnetou se menti meg a napot. Semmi világmegváltás, viszont van benne egy jó adag vitalitás meg lendület. A sorok között olvasva pedig sok a párhuzam mai társadalmunkban történő eseményekkel.

Kijött az új USA/MEXICO, ami óriási esemény. Akkor is, ha nem vágjátok, hogy mi van. De vágnotok kell. Mármint baszki, a Shit and Shine gitárosa, a Butthole Surfers dobosa és a When Dinosaurs Ruled the Earth basszusgitárosa csinálja, mi kell még. Sok sikert a zenéjük műfaji keretek közé szorításához, nem fog menni. El lehet szórakozni vele, de mi a fasznak, oké, érezni itt a Love 666-t, a Brainbombst, a Scratch Acidet, ahogy a Burmese-t, a Buzzov*en-t és a korai Eyehategodot is, meg minden ilyesmit, de ezzel nem vagyunk beljebb, hallani kell és érezni, ahogy az agyad szétesik, a szemgolyód kifolyik a helyéről, a füleid elrohadnak, a gyomrod felfordul és nem mellesleg megvilágosodsz. Gyilkos, szemét, gonosz, abszurd, cinikus, brutálisan felforgató, dögös és kompromisszumokra szaró kőkemény zajrock ez, de teljesen sajátosan, öntörvényűen, baszva mindenre. A nálunk is bemutatott Laredo a viszonylag felhasználóbarátabb, nem mintha ez jelentene valamit, a Matamoros viszont egy kíméletlen szörnyeteg, amin van egy Cherubs-feldolgozás is a Cherubs énekesével. Ja, és a Spray Paint gitárosa is szaggat a címadó dalban. Nevetségesen súlyos és eredeti és izgalmas az egész, csak legyen hozzá merszed. 

Ők nem az arizonai Tempel, hanem egy névazonos norvég banda, amely a Kvelertak dobosával rögzítette az első albumát. A Bandcamp-oldalukon hard-heavy-prog-blues rockként definiálják magukat, ennek megfelelően első fülelésre egy ellazult, örömzenélő Kvelertakot juttatnak eszembe, ami helyenként áttéved a hardcore, és a popos sludge vidékére is. Minden esetre a kezdet határozottan biztató, a negyven perc hosszúságú korong pedig hallgattatja magát.

 

Itt a tavasz, áll a bál, keringőzik a kanál. Úgyhogy mindenképpen ideje van egy laza, grúvos acid jazznek, amire akár táncolni is lehet. A Groove Collective '98-as albumával dobta a legnagyobbat, egy-két dal alapjaiban még a tört ütemek is előkerülnek. Elvileg a mai napig léteznek, de utoljára 2006-ban jelent meg tőlük hanganyag. Csekira:

Egy ideje ijesztően függök ettől a tavalyi konceptuális techno-mesterműtől. Fantasztikus az egész. Oldalakon keresztül lehetne szarozni azon, hogy miért, de a tököm. Toljátok be és figyeljétek, hogy mi minden történik a lemezen, a fejekben, a testekben, körülöttetek.       

Na, ez is nagyon fasza lett, megint. Koncert is lesz.  

Baszki, kicsit olyan, mintha tegnap jelent volna meg, pedig épp tegnap múlt 10 éves.

Nagyon hálás vagyok ezért a lemezért, az egyik örök kedvencem.   

Négy banda, négy dal, négy különböző, mégis hasonló zenei világ.

Női énekkel megtámogatott sludge-doom a lá Conan és Ufomammut. A szövegek ékes welsh nyelven szólalnak meg, de csak azért, hogy ne értsd, amikor Jessica Ball azt énekli a lemezzáró Five Days in the Abyssben, hogy "és most mindenki nyalja meg a saját könyökét". Persze lehet, hogy nem, de a Bing a lemez címét sem tudta lefordítani magyarra. Cserébe viszont jó mélyre húz a zenéjük.

Négy-fejű rém-show Rotterdam gyomrából olyan bandákból összegyúrva, mint Forbidden Wizards, Goodnight Moonlight vagy INWAR. Az albumot most is a Duck Tape Studioban rögzítették önköltséges alapon. Ha nem mered mutogatni a genitáliádat, ők majd megteszik helyetted. De disznó módra, mert elegük van a hangyamód menetelő társadalomból, amit a militáns dobtempóval festenek alá. Klimaxolnak és okádják a káoszt sörösen.

Megjött az oxfordi Foals ötödik albuma, melyet a basszusgitáros kilépése miatt négyen játszottak fel. A két részesre tervezett lemez második fele valamikor idén ősszel fog megjelenni, emellett pedig az Exits klipjét hazánkban rögzítették.

A philadelphiai mewithoutYou három évvel a Pale Horses után megjelent cím nélküli albuma tavaly kimaradt a szórásból. Pedig semmi okunk sincs a korongot feledésre ítélni: szerintem a 2006-os Brother, Sister óta ez a legjobb nagylemezük. Zenéjük továbbra is a post-HC/art rock/indie háromszögben mozog, a szövegek pedig vallási és egzisztenciális kérdéseket boncolgatnak.

 

A korábbi Electric Wizard-, Ramesses- és Capricorns-tagokból állló 11Paranoias negyedik lemeze is a postaládában landolt március idusán. A tőlük már megszokott apokaliptikus sártapicskoláson ezúttal sem változtattak. Bandcamp.

Tizenkét év után az agyamentség királyai is új albummal bomlasztják

a konvencionális zenék kedvelőinek érzékeit.

 

A The Cinematic Orchestra londoni kollektíva, és fura módon még nem posztoltuk őket. Két évtizede, a kilencvenes évek végétől kezdve adnak ki lemezeket, és nevükhöz híven erős atmoszféra-teremtés jellemzi szerzeményeiket. Első három albumukra (Motion 1999, Every Day 2002, Man with a Movie Camera 2003) nem lehet panasz, és a második három sem volt rossz, csak szerintem már nem ütöttek olyan nagyot, mint a kezdő hármas. Hetedik albumuk viszont ismét minőségi munka (emellett egy szám kivételével mindegyik dalban vendégeskedik valaki), úgyhogy fülelni ér!

 

Jónásvárosban nem áll meg az élet: háromnegyed évvel

a Something Else után újabb koronggal jelentkezett a friscoi banda.

A friscoi prog-tech-death Fallujah kiadta negyedik nagylemezét.

Első fülelésre ez az eddigi legjobban sikerült munkájuk.

A Sâvert korábbi Tombstones- és Hymn-tagok alapították, és spacey sludge a csapásirányuk. Ebből sejthető, hogy az album hat tételének nem tavaszi szüneti bohóckodás a témája, hanem mélyre húzó apokaliptikus szerzemények sorakoznak a banda első nagylemezén. Meditálj együtt a norvégokkal, hátha szebb lesz tőle az idő!

Nyugat-Londoni űrutazó Druidák sivatagi igéket kántálnak,

avagy a Hawkwind randizik a Sabbath-tal.

 

Judd Madden egy jó ideje pakolja ki saját neve alatt az ocsmány riffeket tök ingyen, a melómániás ausztrál dúvadnak azonban az idei Dead End Thoughts az igazi nagy húzása: rothadt, végtelenül sötét, improvizatív, leszedált sludge-doom, vágatlan, zsigerből kibuggyanó éjfekete geciség, a lehető legőszintébben és legmegindítóbban. Lassan árad a frusztráció, a Sátán mosdatlan farpofái összeszorulnak a torkodon, oszlik minden szét a faszba, temeted a szépet, éled a végíteletet, a szívedhez szorítod a bongod és nézel bele a nihilbe összeszorított fogakkal, derékból hajlongva, csodálatos csúnya transzban. Sokszor hallottunk már amúgy ilyesmit itt, de amikor ilyen egyszerűen gurgulázva és tisztán dörögnek fel ezek a bemindenezett kazamata-riffek, akkor az igazi.  

Helló 1987-ből, amikor a brit anarcho-punkok egymás hegyére-hátára szülték meg a jobbnál jobb lemezeiket (melyek közül egy rakás volt már nálunk). A Karma Sutra kimaradt eddig, méltatlanul, hiszen az egyik legautentikusabb, legszebb, legigazibb és legizgalmasabb anarcho-himnuszgyűjteményről van itt szó. Nyilván beakadt náluk is a Crass, a Flux of Pink Indians és a Dirt, de főleg a korai Chumbawamba, az Internal Autonomy, a számomra szent és sérthetetlen Zounds, valamint a Liberty hatását érezni. Szóval a csúnya és nyers csodák mellett a dallamos, akusztikus, folkos-popos, dalolós gyönyör van túlsúlyban. A dalszövegek meg letaglózóak.   

Na. Én ezt is szeretem tőle. Sőt, tökömödik hallgatásra kifejezetten, nagyon szeretem. 

Március meghozta a Rituális Üvöltések negyedik nagylemezét.

 

David Albarn és népi zenekara elkészítette második nagylemezét.

Szerintem jobban sikerült a bemutatkozó albumnál.

Amikor 2014-ben megjelent az első Dark Blue LP, nem gondoltam volna, hogy hosszú életű dolog lesz ez. Most azonban mégis van szerencsém felkonferálni a harmadik nagylemezüket.

Vajon hány fekete tüdejű ős élhet Baltimore-ban?

A választ megkapod, ha ezt az albumot meghallgatod. Korábban.

A Teslákok tizenegyedik nagylemeze földet ért. Ha jól számoltam.

Van az interneten pár történetmesélős pszichedelikus rock csapat. Ám ilyen eredeti hangzással aláfesteni Bell Man hőskölteményét aligha tudná jobban összekomponálni más, mint ez a trió. Még több ilyen hőst a világunknak! Ameddig nem rúgja farba Marvel Kapitány a Titán bolygó szupergonoszát, addig lehet erre utazgatni a végtelen számú dimenziók között.

Maguk hozták össze. Leszarnak mindent, mert pimaszul fiatalok, bulizni akarnak egész éjszaka, és ez így van rendjén. Garázs punk Blink-182, Green Day, Descendants, Alkaline Trio ihletésből.