Kevés számomra szimpatikusabb zenekar létezik jelenleg ezeknél a hülyéknél. A Smoke on the WATA után újfent fantasztikus címmel (és borítóval) adták ki nemrég új lemezüket, ami ráadásul kurva jó is. Továbbra is a manapság alig játszott kábszis, bizarr, pszichotikus, mocskos, öntörvényű és merőben szórakoztató weird rockban alkotnak maradandót. Aki szereti a God Bulliest és a Butthole Surferst, meg persze a kibaszott Ed Hallt, az morzsolja az örömkönnyeket. Nincs rossz dal a lemezen, de mindenképp ki kell emelni a Say What című LSD-himnuszt, már csak azért is, mert LSD-himnusz. 

Ilyen, amikor a másodikra jobban sikerül valamit összerakni: a dub-reggae legenda Lee Scratch Perry tavalyi Heavy Rain-je a szintén 2019-es Rainford nagylemez ön-újragondolása. Bár nyugodtan nevezhetjük feljavításának is, mert Lee bátyó pár régi ismerős arc segítségével (Adrian Sherwood, Brian Eno, Vin Gordon) újraértelmezte pár hónappal korábbi szerzeményeit.

 

Kanada Quebec államának fiai alapították pár éve a nótáit dallamos francia nyelven felvezető Fuudge-ot. Második lemezükön hallható dalaikat nemes egyszerűséggel nevezhetjük akár alternatív rocknak is, de ebben az esetben elhallgatnánk, hogy a szerzeményekre legalább annyira hatottak Seattle zenéi, és a hetvenes évek elvontkodó proggerista zenekarai is.

 

Steve bá' és az ő történetei.

 

Bő két évtizede Antibalas Afrobeat Orchestraként született meg Brooklynban az ezerféle helyről származó zenészeket tömörítő kollektíva, a névrövidítés pedig a második nagylemezükkel (Talkatif 2002) érkezett meg. A három szavas elnevezés abszolút megragadja a lényeget: nagyon finom afrobeat-et hallunk, hipnotikus csípőmozgatásra ingerlő ritmusokkal, és jó vastagon szóló fúvósokkal. Tökéletes kánikulai füleldoda.

 

Ismét egy szicíliai banda következik, amely egyszerre szerelmes a kilencvenes két több színterébe is. Az alapvetés blues-os hard rock, a két színtér pedig a csontszáraz sivatag, és az esős Seattle. A dél-európai muzsikusok nagyon ráéreztek a két zenei világ összeolvasztására, amit megfejeltek még némi imprós-jammelős pszichózissal is. A bérház kapukulcsával méheket kergető farkast ábrázoló lemezborító pedig Sandro Di Girolamo énekes műve.

 

Szia Kandle, szeretlek.  

Tricky első szólólemeze idén februárban volt 25 éves.

Óvatosan pozor füleldoda! Ez nem a Bikicsunájos Alphaville!

Hanem zeneileg valami sokkal nehezebb.

Ez a Desperate Living második kurva jó kislemeze. Nagyon kurva jó. Mindenem fáj utána. 

Az első amúgy itt van. 

Az emberek valamilyen oknál fogva szeretnek vízpartra menni ha kurvameleg van, és egy normális világban a strandon vagy italo/euródiszkó, vagy floridai halálmetál, vagy thrash metál szólna. Mivel sajnos általában nem így szokott lenni, összepakoltam nektek egy nyári csépléskollekciót, és azért valljuk be, sokkal menőbb mondjuk Death Angelre kirúgni a narancsbőrös nagyseggű családanyák alól a napozóágyat és Nuclear Assaultra fejet rázva belebaszni a tejfölös lángost a medencébe a fitnesszes gádzsik közé, mint tiesztóra feszíteni a fagyis pult előtt. 

Link a szokott módon a kép mögött, modern rokkosoknak spotify lejátszási lista is van:

https://open.spotify.com/playlist/4eDKBIMuMk9J2djYYHGCiP?si=zcXTklqNReq4c3zkOprAvA

Hétvége az űrben: akár ez is lehetne Sòlkym EP-jének a címe - mert mi is történik ilyenkor? A melóból repülsz hazáig, szuttyogsz kicsit, tévézel, pakolászol, bandázol, bulizol, vasárnap hajnalra lemerülsz, megrottyansz, kialszod magad, tápolsz, esti filmezel, bealszol, és megint jön a következő hétfő. Pont olyan, mint egy utazás végtelenbe nyúló algoritmusa, csak más eszközökkel és módon "megjelenítve". A zenei megvalósítás passzol ahhoz, amit gondolt a költő: spacebient, space funk, astro sci-fi soundtrackként, öt dallal huszonegy percben bemutatva. A poszt apropója a megjelenés maga, illetve az alkotó kérése és engedélye. Klikk a képre, és jó lesz neked!

 

Fan tasz ti kus.

A Dogrel itt.

A Oneness of Juju kollektíva a hetvenes években működött és alkotott, és ezidő alatt három kiváló nagylemezt adott a világnak (majd később, a nyolcvanasok közepén még egyet, de ez más tészta). Alfahímük, James "Plunky Nkabinde" Brunch vezérletével a jazz, a rhythm & blues és a funk, valamint az afrikai ritmusok összeházasításán, és spirituális élménnyé emelésén dolgoztak, nem is sikertelenül. Az African Rhythms dupla lemezes válogatás, amely a társaság termékeny bő egy évtizedét idézi fel. Eredetileg 2001-ben jelent meg, de idén újrakeverve ismét a lemezboltok polcaira került. Ha komálod a transzcendens jazz-funk zenéket, akkor a Plunky & Co. szerzeményei sem fognak hidegen hagyni.

 

Jó öt évnek kellett eltelnie, hogy a dublini Venus Sleeps az első EP-jétől eljusson az első nagylemezéig, de megérte a hosszú várakozás. A sztóner doom 2020-ban is sztóner doom, fél évtized alatt az ír arcok pedig egyre jobban csapatják választott stílusukat. Nagy jóság.

 

A Mantar második lemezét jó sokat pörgettem három éve, majd aztán a '18-as megjelenésű harmadik albumuk rendesen kimaradt a szórásból. Pedig cseppet sem kell szégyenkezniük miatta: a feketített sáros mocsokban utazó csapatnak sikerült a korábbinál feszesebbre komponálnia a dalokat, így végül több lett bennük a súly, mint az előző két nagylemez szerzeményeiben.

 

Az van, hogy Taylor Swift új lemeze elég jó lett. Jonathan Bree szintén nemrég megjelent remekműve viszont jobb. Kicsit azt hittem, hogy nincs feljebb a Sleepwalkingnál, de úgy tűnik, hogy ez az arctalan arc tényleg egy kibaszott zseni. Fenséges, gyönyörű, mesteri és sötét romantika, egyedi noir-pop ékkő, akkora dalokkal, hogy bazdmeg. 

További klipek, ha nem lenne a fenti kettő elég:

Az álom hullámokat hoz létre, akkor is, ha azok nem a te álmaid. Ezt még az aussie muzsikusok is nagyon jól tudják, éppen ezért fura, hatágú kandelábert telepítettek a Sydney-öböl közepébe. Ettől már miden álom a helyére fog kerülni ma éjjel.

 

Mint sejthető, a venezuelai Cthonica első albumán nem gyermekmondókákat szedtek csokorba. A lélek megnyutatására szolgáló, egyszerű és könnyed gyermekdalok tökéletes ellenpontja inkább, amit a Szellemi Oszlás Uralkodó Szentháromságán hallunk. Már-már földtörténeti mélységekből feltörő, deathből, blackből és doomból kevert, dohos gurgulázással megkoronázott, kifacsart szólókkal tűzdelt és extra hátborzongatásként zajos közjátékokkal széttagolt okkult fertelem.

Eljött a Végső Siker Napja! Megérkezett az ötödik Protomartyr nagylemez!

 

Nálatok laknak-e állato valkűrök? Avagy: virginiai félelmek.

 

A Therapy? példát mutatott abból, hogyan érdemes Greatest Hits lemezt csinálni.

Például úgy, hogy bemennek a stúdióba - nem is akármilyenbe, olyanba, ahová a bitliszek is gyalog járnak - és felveszik a dalokat újra. Még tavaly novemberben tették meg, és idén márciusban adták ki a '92 és '98 közötti Top40-es slágereiket tartalmazó albumot, kicsit újraértelmezve a számokat, és a Die Laughingra behúzták pengetni meg dalolni James Dean Bradfieldet is a Manic Street Preachersből.

A bővített kiadásban van hozzá egy második lemez is, ezen a saját archívumukból túrtak össze 15 koncertfelvételt a 1990 és 2020 közötti 30 éves időszakból, mindegyik lemezükről van dal rajta.

A fene se tudja, mi lesz novemberben, de a tervek szerint 2-án jönnek a hajóra.

Két évvel a Nyugtalanító Suttogások után

megérkezett az új Gaerea nagylemez.

 

A svéd Lowrider húsz éve megjelent zseniális bemutatkozó nagylemezét 2002-ben egy Special Edition keretében már megtoldották a '98-as Nebula/Lowrider split album dalaival. Idén hozzáadtak még egy frankó számot (David William Hughes), és újrakeverték az egészet. Enjoy.

 

A nevem Pond. Bardo Pond.

Két ultramega hosszú szerzemény, közel nyolcvan percben.

 

A TRVVS második lemeze is ingyen van, pedig aztán az anyádat eladnád érte, olyan böszme egy csodája annak, amit mi csak úgy hívunk, hogy zajrock. Igen, megint egy kurva jó, tömör, nyekergős, koszos, kompromisszumokra hugyáló, büdösfaszú, málhás, perverz és cinikus noise-rock zenekar, akik úgy lógatják a heréjüket az arcodba, mintha a kikúrt '80-as évek óta csak ehhez értenének. Lenyűgöző album. 

Új Gumming, megint ingyen. Ennél a zenekarnál jelenleg nem bassza senki gusztustalanabbul a seggedbe a zajpunk penészes, rothadó lőcsét. Annyira zavarba ejtően nem törődnek az érzéseiddel, hogy az már vicces. Mesteri szenny, zseniális minden perce, de csak csúnya emberek fogják élvezni. 

Korunk egyik legmegbízhatóbb és legaktívabb szemét, tulok, sátáni zajrock-triójának új kislemezén van egy Unsane-feldolgozás. Szó nélkül letöltöd. Amúgy több embernek kellene arról beszélnie, hogy mennyire egyedi, saját hangja van ezeknek a faszoknak. 

Az új Khruangbin is megérkezett.

A FB-oldaluk jelenleg nem elérhető, így marad a hivatalos.

 

Pár éve, amikor erősen küszködtem a depresszióval, rákattantam a zongoraalapú ambient, modern klasszikus zenékre, amiknek a stockholmi 1631 Recordings és a montréali Moderna Records a legprominensebb istállói, a Bandcampen mindkettő ontja magából a jobbnál jobb darabokat.
Az n-So néven ismert Nick Angeloni amerikai zeneszerző és producer is az utóbbi kiadóhoz igazolt le, június közepén jelent meg az Out of the Valley című lemeze, ami egy képzeletbeli hegyek közötti metafizikai utazás, finom zenei textúrákkal és sok-sok fekete-fehér billentyűnyomogatással. A csávó analóg és moduláris szintikből, preparált zongorákból, magnószalagokból csalogat ki romantikus, ambient, blues, modális jazz hangokat. Olyanok hatottak rá, mint Nils Frahm, Thom Yorke vagy a szép emlékű Jóhann Jóhannsson.

Az akusztikus és elekronikus zene találkozása a boncasztalon, miközben fejünk fölött elröpül egy nikkel szpotifáj.
Ajánlom figyelmetekbe. Szép és nyugis.

 

Július végén jön az új lemez. Kevesebb, mint egy évvel a Dogrel után. Ami amúgy elég simán 2019 egyik - de valószínűleg inkább a - legjobb post-punk lemeze volt, egy kibaszott mestermű, méltán mennybe menesztve. Szóval itt van, ha nem ismerné valaki, van még két hetetek szarrá hallgatni az A Hero's Death dicsőséges eljöveteléig. A The Fall fog beugrani, de valószínűleg Mark E. Smith lett volna a legboldogabb, ha tudnak olyan számot írni, mint a Hurricane Laughter. Egyébként dallamos vagy épp nem dallamos spoken word lamentálás megy minden jó dolog elmúlásáról, közben meg a zene is nyilván kurva jó. Ha ez segítség.

Kliphegy jön:

Öt számos bemutatkozó EP Philadelphiából, ami rendesen szétcsapja az ember agyát egy nehezebb nap végén. Kaotikusan intenzív, de emellett dallamos és fejben ragadós: legalább annyira köménymag, mint amennyire zajrock. A Bandcamp oldaluk szerint a kilencvenes évekből ittmaradt HC-veteránok a banda tagjai - ami akár igaz is lehet, mert a színtér nem igazán az én asztalom. És igen, emellett egy "ici-picit" azért sebez is.

 

A kibaszott Ed Hall 1996-os, eddig kiadatlan lemeze, kurvára ingyen.

A világ egyik legjobb zenekara volt.  

Az öt évvel ezelőtti Sleeping Volcanoes is frankó lemez volt, de a 305 cm Magas Varázsló az idei Get Out of Your Mind című albumával szintet lépett, és most már a nagyok ligájában pengeti a hat- és négyhúrosokat (no meg püföli a bőröket). Minden sztóner polcán ott van a helye.

 

Az önmagát gyakran csak nagy K betűvel szimbolizáló Ohio-i Kosmonaut kétemberes projekt: a mindenen játszó BD Blake az egyik tag, a másik pedig az énekes BJ Kuhn. A banda nagyjából két éve létezik, és ez alatt az idő alatt jó pár EP-t és nagylemezt kiadtak - pl. a Hyper Buzz Love az idei második albumuk. Zeneileg könnyedén ráfoghatjuk, hogy a sivatagi rock ligájában fociznak, de dalaik legalább annyira repítenek egészen az űr távoli pontjaira, mint amennyire a pszicho rock mélységeibe. Lelkesedésből tehát nincs náluk hiány, és egyelőre csak minőségi kiadványok viselik a logojukat. Idén korábban.

 

Nem sikerült pontosan kiderítenem, hogy a nagybrit OHHMS aktuális hanganyaga EP, minialbum, vagy nagylemez-e, de nem is a forma, hanem a tartalom a lényeg minálunk. A társaság jóféle, hangulati post-metalban adja a hallgatói ívet, és a kiadvány központi tételének számító, kilenc perces Revenge mellett a rövidebb szerzeményekben ambient, pszicho és progisztikus elemek is gazdagítják az összképet. A Close-t sikerült gyorsan megkedvelnem, így majd ráúszok a korábbi kiadványaikra is jól, mert ez nagy jóság.

 

A héten végleg elment a Maestro, aki sokaknak jelentett inspirációt, a 2000-es évek elején több tribute lemez is megjelent, amin Ennio Morricone dalait értelmezték újra a finom elektronika mágusai.

Kezdjük a sort a fenti 2001-es Morricone RMX albummal, ami nekem is megvan valahol CD-n, ez egy downtempósabb hommage többek közt olyan nevekkel, mint Apollo 440, De-Phazz, Sofa Surfers, Terranova vagy Thievery Corporation - hogy csak az ismertebb neveket említsem.

Egy jó szakács szinte bármely alapanyagból képes mennyei végeredményt megalkotni. A Bananagun is az ilyesféle konyhai mesteremberek egyike: zenéjükben ott van a hatvanas-hetvenes évtizedek afrobeat-jének a lüktetése, a The Monks proto-garázs rockjának ritmikai megoldásai, és az Os Mutantes tropikus grúvjai is. Vagyis egy igazi, mindent mindennel keverő és egyesítő előadóról van szó, akinek a debütáló albumán sikerült a Nagy Crossover Dobás. Ezt jól kifőzték.

 

A Black Moon Circle az Øresund Space Collective norvég ikertestvére: space rockot impróznak ezerrel, évi két lemezzel a hátuk mögött kifejezetten termékenyek, és a pszichedeliára sem lehet panasz velük kapcsolatban. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a két társulat tavaly közös jammelésre vetemedett. A végeredmény: négy hosszú szerzemény két óra terjedelemben, ami mindkét banda hírnevét öregbíti. Van köztük Miles Davis által inspirált (Afterglow), Grateful Dead-wannabe (Dinner), és persze jól eső heavy space rock darab is (Freak Out in the Fjord). Űrutazz nyáron is!

 

Riffhegyekbe öltöztetett italo doom-ot űz a palermoi Satyrus, és a négyesfogat öt dalban mondja el, hogy mit is gondol a világról. Nem nehéz kitalálni, hogy vidám, fütyülhető slágerek helyett sötét hangulatú, a dolgok lassú szétfolyását nehezményező szerzeményeikkel nem fogunk az idei rádiós listák élén találkozni. Te viszont annyit fizetsz a nagylemezért, amennyi jól esik - mert súly van benne bőven.