Brutális és csúnya ausztrál hardcore-punk. Ezerrel bassza ketté az agyad. Nagyon basszusos, nagyon nyekereg, nagyon acsarog, nagyon megüvölt és le se szarja, hogy mit szeretnél. Szükség van az ilyen szennyes, redvás, retkes, szemét zenére. Csodaszép, ahogy belefojt egy húgytócsába, ahogy rugdossa a tetemed, ahogy megaláz a szeretteid előtt, ahogy legyalulja a hülye naiv mosolyt a fasz fejedről, ahogy kíméletlenül darálja szarrá a jó ízlésed a világvége arcába csulázva.
Négy gecironda noise-rock dal. Imádni fogod, ha szereted a gecironda noise-rockot.
Blastbeat-ek és hörögve-büfögve beszélő énekes mintegy harminc percben. Ezt kínálja a minneapolisi Aziza a hallgatónak. Hangosan, dühösen, agresszíven - ami náluk alap, de most főként az, mert nemrég vesztették el egyik társukat.
Olyan a francia Birdstone muzsikája, mintha egy hetvenes évekből itt maradt power trio folyamatosan imprózna az utca végi rock klubban péntek estétől szombat délig. A blues-os rock náluk az alap, erre építenek rá mindenféle nagy jóságot, legyen az pszichedelikus elszállás, vagy Deep Purple-féle hard rock.
Nashville fia, Dan Emery tövig benyomja a jack-et a basszusába, és nem csak egy kísérő, másodhegedűs ritmusfokozó hangszerként működteti a czájgot, hanem az ortodox szemlélettel ellentétben vezető szerepet tölt be. Ebben asszisztál legjobb barija, Chad L'Plattenier a dobok mögött. 2011 előtt hárman indítottak egy közös projektet Sanctions néven, amiből magánéleti okok miatt Ryan, a gitáros kiszállt. A banda tehát csak dob meg basszus lo-fi power violence, aminek még ha sludge-osra veszik a formát, a számhosszok akkor sem nagyon mennek két perc felé. Maga a név a scientologiához köthető és azon belül a lélek létrejöttével van kapcsolatban. A basszus jól a béka segge alá van hangolva, a dobok mögött meg egy szélhűdésben szenvedő görcsökkel küszködő beteg nyomja az ütemet. A szövegvilágot tekintve személyes benyomásokat tükröznek, mint például a technológiához fűződő viszonyunkat vagy a közösségi oldalak személyiséget kifordító negatív hatásait veszik górcső alá. A basszer főbb hatásai a Asschapel, és a From Ashes Rise voltak, ami a mai napig végigkíséri őket. Az albumot Dan saját maga maszterolta. Náluk az ego sutba van hajítva, teljes a harmónia. De kérem: egy duóban ez nem is működhetne máshogy. Csak semmi baszakodás.
Ma ittam egy üdítőt, aminek a kupakja azt tanácsolta, hogy legyek őszinte mindenkivel. Ezt az utat járva megint belefutottam egy "Brotherly Love City" bandába. Van arrafelé valami a vízben, amitől Philly ontja a jobbnál-jobb punk bandákat. Ez is az egyik közülük: zajos hardcore punk, gyors, és nincs benne semmi fölösleges pózolás.
Német doom női énekessel, frankón, odatevősen. A Lacri nevű pacsirtessa szerintem sokkal jobban nyomja, mint Elizabeth Rockwell a Castle-ben, és teljesen máshogy tolja, mint Sara a Messában. Így kifejezetten élvezet hallgatni a sok hölgynótást felvonultató mezőnyben.
Másfél évtized, tucatnyi sorlemez, két alapító tag körül folyton átalakuló felállás - sacc/kábé így lehet megvonni a brit Hey Colossus munkásságának egyenlegét. Az új album három irányba is tágítja a hangzásvilágukat: utaztató betétek, hangos zúzdák és a kortárs poszt-pszich-akármi stílusok felé irányuló kikacsintások. Az egész annyira heterogén lett, hogy igazából egyetlen skatulyába nehéz begyömöszölni a Four Biblest - azt pedig, hogy ezzel egy nagyot dobtak, vagy épp arcon rúgták magukat, az idő és a hallgatózás év végéig majd kideríti.
A punk zenéket kiadó Get Better Records (Philly) adta ki nem is olyan rég ennek a bandának a debüt EP-jét. A három arc nem kezdő, ismerősek lehetnek más helyi bandákból - név szerint pl: Great Weights vagy a King Azaz. Hangzásra olyanok mint a Slint vagy a Unwound, csak egy kicsit felbaszottabban. Aki csípi a doomgaze-be itatott post-punkot, annak kár kihagynia.
Ha sludge metal, akkor akaratlanul is a Neurosishoz, vagy az első három Mastodonhoz hasonlítgat az ember. A spanyol Adrift esetében viszont tényleg nincs más, mint leírni sokadszor is, hogy a két fenti banda örökségét továbbvivő társulatról van szó. A hangulati elemek hasonlósága mellett érdemes még kiemelni a tömör monolit hangképet, illetve az énekes inkább feketefémre, mint mocsárira jellemző károgó megszólalását. Jóság, és egyúttal nagy meglepetés is.
Öt év telt el az előző Her Name is Calla nagylemez (Navigator) megjelenése óta, és most itt van a két év alatt elkészült negyedik albumuk - amely sajnos egyúttal az utolsó is a sorban. Amiért nagy kár, hiszen minden korongjuk egy-egy gyöngyszem volt, nem pedig sematikus post-rock. És ez fokozottan igaz az Animal Choirra: esélyes, hogy ez a legjobb munkájuk, ami telis-teli van gyönyörű megoldásokkal, illetve katarktikus - de mégsem szentimenti vagy patetikus - dalokkal. Viszlát HNiC, és köszi a zenéteket!
Tizenegy évvel a bemutatkozó album után megjelent a második King Hobo lemez.
Remélem, hogy a Death Angel hirtelen feltűnő új albuma folytatja az újjáalakulás utáni kitűnő sorozatot. Az alábbi videó legalább is arra enged következtetni, hogy most is minőségi munka került ki a kezeik közül.
A tizenhetedik nagylemezről Fenriz így nyilatkozott: "Az Arctic Thunder után eltelt némi idő, majd világos lett előttünk, hogy a folytatást ugyanabban a stílusban szeretnénk, fekete régi heavy metal, lassú thrash-sel, klasszikus doommal és lassú death metallal. Mivel az utóbbi húsz évben sokan a 70-es évek hangzására fókuszáltak, az új albumunkon hallható keverék minden korábbinál 80-as évek jellegű lesz. A dalok is metalosabbak, mint valaha." (Forrás: Hammerworld)
Akik jártasak a földalatti zenei mozgalmakban, azoknak biztos ismerősen fog zengeni eme veterán black metal bandának a neve. Zenéjüket átszövi erősen az ambient, egyszerre meditatív, hipnotikus és egyben borongósan gonoszkás, mint most a fellegek felettünk. Megőrizve kegyetlen hangzásukat nyomnak keményebb tempókat, de az atmoszférát sem hanyagolják megteremteni a hallgató körül. Mit is várhat a gyanútlan kísérleti alany, ha ismeretlen a talaj, de motoszkál erősen a kíváncsiság és belehallgat mégis? Ezt: szürreális agóniát, penetráns hullaszagot árasztó koporsó alól sziszegő sötét nyelvek csapkodását, a horror minden válfaját, amit elő lehet idézni power-ambienten belül ipari zajongással. Ezzel a 10 számmal elkezdődött náluk egy új éra, amit kések fenése tesz hangsúlyosabbá.
Kedvenc skót bandám egyik legjobb lemeze pár napja betöltötte a huszat.
Nekem tavaly ez volt az egyik kedvenc lemezem, amit amúgy csak azért nem raktam még ki, mert meg voltam győződve róla, hogy innen szedtem le. Egyébként tökre punk, a maga sajátos, szatirikus, lecsupaszított, nagyon is poppy módján. Egyszerre van erős riot grrrl-jellege (az ivarmegoszlást figyelmen kívül hagyva), Zounds-tisztasága, és érezni a Parquet Courts frissességében is retro rokiját is. Ettől még a Bodega az Bodega. Nincs rajta fogás, meghallgattam már vagy hatvanszor. Higgyetek nekem. Ezen a kiadványon a lemez (Endless Scroll) után egyből jön az élő-lemez (Witness Scroll), csak hogy teljes legyen a kép.
A világ legjobb száma:
A világ legjobb nyitószáma:
A világ egyik száma:
New York. A Nagy Alma. A város, ami soha nem alszik…. Ha ilyen zene van a lábad alá tolva, akkor jobb is, ha tartod a tempót, mert ez a banda nem laca-facázik. Alapjában véve hardcore punk gyökerekkel rendelkezik a galeri, de lehet a skatulyát tövig dugni jelzőkkel, mint példának okán indusztriált, hip-hop-ot, noise rock-ot vagy sludge-ot is találni bennük egy nagy dögre valót. A lényegen nem változtat, hogy ők is azt a tábort próbálják elég figyelemreméltóan erősíteni melyek szélesítik a látókört a zenei határokkal együtt. Ez a te zenéd, ha szereted a mosh hangulatát, nem sértődsz meg ha beszalad egy baráti öklös a táncpartneredtől és ilyen módját kultiválod a feszkódtól való megrövidülésednek. Pörgessed sokat! Ha ez se elég nézz bele az irokézek harci trappolásába alább:
Elektronikába és krautos zakatolásba fojtott cipőbámulás az orosz Gnoomes zenei csapásiránya, és még némi agyas elszállást is sikerült beépíteniük a képletbe. Bevallom, amikor szembejött a lemezük, nagyobb volt a kíváncsiságom, mint a bizalmam feléjük, de kellemesen csalódtam bennük. A punnyadt álmodozástól a frusztrált zajongásig szinte minden hangulatot biztos kézzel festenek le, így engem megnyertek maguknak. Fülelni ér (bár egyelőre csak egy dalt lehet):
Az öreg zajpópa újra lesújt. Haladóknak szól, nyilván.
Óriási bemutatkozás. Ilyen az, amikor mindenféle matekos arcok hardcore punkot és talán valamiféle post-hardcore szirszart játszanak egyszerre-összevissza. Acsargós, sludge-szerűen mocskos, szakít, nagyon riffel, de közben mindegyik dal tele van aggyal. Lerúgják a veséd, de azt okosan teszik. Így kell ezt, hogy érdekes legyen, de maradjon fini húgyszaga is.
Egyrészt ez idén az egyik legjobb lemezcím. Másrészt meg az egyik legjobb lemez is. Ez a svájci csodagyerek nevetségesen kreatív. Első nagylemezén fenséges, gyönyörű egységben, sajátos miliőben bombázza a fejed lenyűgöző, kozmoszból fingott chill-dallamokkal, végtelenül dögös, retrofuturista breakbeatekkel, múltidéző, proto-techno lüktetéssel, szintilötyivel, napkitörésekbe bámuló napszemcsis big beat témákkal és épp elégséges adag kísérletezgetős savazással. Fantasztikus, vagány, ötletes, sokszínű, részletgazdag lemez, amit nagyon nehéz letenni.
Régi kedvenceink ismét megmutatják,
hogyan lehet a jazz egyszerre elvont és hétköznapiul szívhez szóló.
Lá vagyok, és te a dó,
Ó, ha itt vagy, nyugtató,
Távolságod halva jó,
Utánunk száll mind a szó,
Szerelmünk fenntartható.
Hírügynökségi értesülések szerint a Fekete-hegységben brit tudósok csoportja egy romboló maradványaira bukkant. A kutatócsoport vezetője szerint nem kizárt, hogy a lelet új megvilágításba fogja helyezni az Özönvízzel kapcsolatos ismereteinket. Ferenc pápa az eseményről érkező hírek hatására vasárnap délben szentmisét fog celebrálni a vatikáni Szent Péter-bazilikában.
Az egyik legjobb dolog, amit idén találtam. Kérek mindenkit, hogy a klotyón hallgassa őket, mert beszarás, amit csinálnak . Bocs, de fél óra volt, amíg ezt a két mondatot leírtam. Legyen ennyi elég. Magáért fog beszélni az a pár szar, amit linkelek. Amúgy meg az ilyen zenék miatt létezik ez a blog. Zseniális. Csodaszép. Köszönöm. Részemről ennyi. Naponta hallgatom és naponta jobb ember leszek. Szívesen. Imádom. Adjatok időt neki és merüljetek el benne, toljátok be sötétben és bambuljatok bele a lávalámpátokba, amíg ez az együttes felemészti a lelketek és új embert nem varázsol belőletek. Végem van tőlük, utazáshoz rendszeresen használom ezt a két-három lemezkét. És éljen Mazzy Star.
Ha az együttes nevéből, a lemez címéből, valamint a borítóból nem derül ki számodra, hogy mégis mi folyik itt, akkor még nem nézted eleget sem a blogot, sem az internetet. Ez az ajánlóm ehhez az egyébként mesteri szarsághoz, amit amúgy az Iron Lung adott ki. Ha valaki benyomja a demójuk jobb volt szöveget, azt felrúgom.
Ezeket az olaszokat a Fuzz Club adja ki, azok, akik a mindenható JuJut. Az első lemezükön amolyan pszichedelikus coldwave tánczenét játszottak, tök jól, de aztán a másodikra sikerült nagyon beszedniük és átnyergeltek a kemény savas négyekre. Közben meg valahogy mégis érződik, hogy az elég sajátos olasz hipnotikus, transzolós, drogrock irányából jönnek. Nagyon intenzív, megmozgató, dervistáncos cucc, nehezen unom meg. Dögös, meglepő, szórakoztató, izgalmas és nagyon egyben van. Ha valaki elhozná őket, szarrámennék tőlük. Fergeteges hallgatni való és van rajta egy szám aminek ez a címe:
Az első lemezük is itt van:
A These Hidden Hands fele, Tommy Four Seven első lemeze engem annyira nem vitt magával, de a Veer annál inkább. Sötét, nagyon sötét, nagyon kemény, világtemető militáns gyiloktechno, akkora hangzással, hogy a felénél érik a nyílászárócsere. Indusztriális, EBM-mel kacérkodó, málhás német (noha az arc brit) passzírozás, naplemente után illik megkúrni vele a szomszédot. Irdatlan mizantróp miliőt áraszt, csodás paranoiával és urbánus nihillel. De azért közben szeletelsz és rázod a picsád.
Már 10 év eltelt a csodálatos Rigning óta, a Yagya pedig a Stormuron már majdnem színtiszta technót tol, ami kurva jó, mert ahogy a Yagya technót csinál, úgy nem csinál senki technót. A csendes, dubos minimalizmusuk maradt, a sima, puha, selymesen csilingelő és organikusan terjengő lötyögős háttér maradt, a hipnózis viszont most erősebb és direktebb, introspektív groove-folyam van, bensőséges lüktetés, elegáns transz, és óriási, konstans, felemelő, megtisztító eufória. Fantasztikus, elejétől a végéig.
Idén 20 kibaszott éves a lemez, amit minden idők egyik legagyonhasználtabb és amúgy legkirályabb techno-himnusza nyit! Boldog születésnapot Kernkraft 400! Boldog születésnapot Leichenschmaus! Amúgy persze a Kernkraft 400 egy tahó szar remix miatt lett brutálisan menő, de annyi baj legyen, az eredeti álomszép, ahogy az egész lemez is. Aki pedig nem vágja, annak itt van Florian Senfter összes nagylemeze, a teljesség kedvéért. Én nagyon bírom mindet, nyilván mindegyik más kicsit, de munka és gondolat az összesben van, nem is kevés. Dögös, játékos, kreatív, ügyes techno-pápa ő, tele vannak a számai műfaji kikacsintásokkal (electro, trance, acid, trip-hop, chiptune, minimal, house, kisfaszom), remek textúrákkal, mélységgel, fogós dallamokkal, fantasztikus partihangulattal. Totálisan szórakoztató és a tavaszvégi napsütésben kifejezetten menő brutális hangerőn baszatni.
Bárcsak mindenben annyira igazam lenne, mint hogy az In Your Pit Justin Broadrick legjobb száma. Akkora böszme, gyilkosan lassú, lesújtó sátánfasz ez baszki, csodálatos.
Kis reggeli mészárlás az arra érdemeseknek.
A montreáli Big Brave alapvetően drone/doom muzsikában utazik , de pontosabb, ha kísérleti fémnek nevezzük a zenéjüket. Mert dalaikban nemcsak fülhallgató után kiáltó hangszerelési finomságokat találunk, hanem Robin Wattie énekesnő hangja vagy rockmetálos, vagy pedig jazzes megoldások fölött szólít meg fülelés közben. Nem akarom agyonelemezni, így már csak annyit teszek hozzá, hogy engem az utóbbi két hétben nem eresztett az A Gaze Among Them. Rendesen be tud szippantani.
