Gioele Valenti a nagyszerű The Lay Llamasból tavaly debütált az első JuJu lemezzel, idén pedig kiadta a másodikat. Aki vágja a csodás cím nélküli debütlemezt, az most megmarkolja az agyát, mert az különben lerobban: a második, zseniális címen és borítóval futó cucca jobb, méghozzá sokkal, szóval szavakkal szinte megfoghatatlanul jó. Az első JuJu igazi útkereső neo-pszichedelikus lizergpop kollázs volt (a Llamas nyomdokain), a maga módján az utóbbi évek egyik legeredetibb szipedelikus gyönyöre, a második viszont mégis mi a fasz már.

Megállíthatatlan sámánlüktetésű, hipnotikus basszuszakatolásra és transzban kalimpáló dobokra épül itt az elme temploma, a krautrock erőltetett menete taszít bele a rituális és izgató és rángatózó savas táncba, minden organikus, minden lélegzik, minden riff spirituális, minden baszottul grúvi és szaggat és pulzál feszesen, te pedig nem tudsz leállni, vereted, repülsz, megesel és felszabadulsz, a pupilláid a végtelenben érnek össze. Le fog nyűgözni, ha jól és jókor hallgatod. Én évek múlva is emlegetni fogom.   

JuJu

Our Mother Was a Plant