Kedvenc polák bandánk sem pihent az utóbbi időben,

így megérkezett a Children of the Haze folytatása.

 

Ezen a blogon nincs koronavírus, csak kibaszott jó zenék.  

Igazi Fradi-leves Spanyolból: a női vokalistát csatasorba állító power trio mindent, de tényleg: mindent eljátszik a grunge-tól a noise-ig, az altmetáltól a sludge-ig. Mondj igent a mocsokra!

 

Chris Spencer 
Jim Coleman
Chris Pravdica
Phil Puleo

Unsane, Swans, Cop Shoot Cop

Meglepetés. 

Jó ebédhez szól a hetvenes évekbeli nigériai rockzene.

A The King Khan Experience a King Khan által vezetett The King Khan Shrine oldalhajtása, és a pszichedelikus garázs rákenróban utazó albumot mindenkinek ajánlom, aki szereti a hetvenes évek energikus, szívet-lelket megmelengető amerikai gitármuzsikáját. Csak ez most Berlinből érkezett, nem a tengerentúlról.

 

Az izléses lemezborító mögött ízléses instru post-hácé, post-metal, sludge-doom kevercs rejtőzik, amely a franciaországi Lille városában született meg. A fenti műfajok kedvelői a képre kattintva nem fognak csalódni a fülelés során.

 

Rúgd be a hétvégét egy erős feketével! Ebben segítségedre lesz a spanyol Neptunian Sun trió, amely a feketefém és a szörnyűséges fém kiváló elegyével lepte meg tavaly a zenefüggők hallójáratait. Lélekpurgálásra fel!

 

A post-punk egyik ősapja is most adta ki legújabb dalcsokrát.

 A 2015-ös The Atheist's Cornea a mai napig nagy kedvencem - már csak azért is, mert a hosszúra nyúlt szünet alatt egy idő után azt képzeltem, hogy az Envy már nem fog újabb albumot kiadni. De végül most is öt évet kellett várni a japcsik következő nagylemezére, ami megérkezett jól.

Megérkezett az Éjszakai Repülés Zenekar ötödik járata.

Legközelebb élőben: 2020. március 22., Dürer Kert

Keeley Forsyth táncos, színésznő, zeneszerző 40 évesen kiadta első lemezét. A paralizáló depresszió és a kiútkeresés gyomorba vágó és megültető apró, kitárulkozó, végtelenül igaz minimalista-avantgárd himnuszai. Fél óra gyönyörű, örökké kísértő sokk. Az év legletaglózóbb albuma. A Butterfly meg az év legsúlyosabb száma.   

Szart sem tudok erről az arcról, de imádom az első lemezét. Egyszemélyes, gépdobos, ezerrel zakatoló, kíméletlen, dekadens zajpunk-acsargás, önfeledten, egyszerűen, seggrázós szemétséggel, őszinte és cinikus haraggal, óriási rocklendülettel. Kibaszottul dögletes hipnózis, amitől csak cigizel és iszol és mozog a fejed nagy vehemenciával. Oda van lökve félvállról, hogy tessék bazdmeg, így kell zenekar nélkül odakúrni az örökkévalóságnak.     

Tavaly is rohadt sok kurva jó noise-rock lemez jött ki, ez viszont annak ellenére volt messze az egyik legjobb közülük, hogy basztak ódákat zengeni róla. Minden megvan benne, hogy kortárs klasszikusnak nevezhessük, mi hozzáértő faszok. Asszem elég is ennyi, hallgassátok meg, aztán még egyszer, még párszor, és pisáljatok le közben valami nagyon szépet. Óriási anyag.  

Az egyik legismertebb, és egyúttal legnagyobb hatású német expresszionista film századik születésnapjára a madridi Toundra új filmzenét komponált. Aztán mindenki eldönti, hogy lesz-e ettől karácsonya.

Beaufort-, decibel-, Kelvin-, pH-, Pauling-, Richter-féle skálák bizonyosan léteznek, ám a polák Major Kong mindegyiken kívül esik súlyos riffelésű instrumötál sivatagi rockjával. Engem mindig is az Elderre emlékeztetett a zenéjük, így aki nem tudja kivárni a massachusettsi power trio áprilisban megérkező új albumát, annak simán van mit fülelnie a következő két hónapban is.

 

Harmadszor vendégünk a spanyol Hela: a gyengébb második album után a bemutatkozó koronghoz hasonlóan ismét teljes pompájában mutatkozik meg okkult-pszicho doom metáljuk. És most sem wc-tekerccsel gurigáznak; a Vegvisírt öt monumentális dal alkotja, amelyek közül az albumnyitó Holy Hell a legrövidebb a maga hét és fél perces hosszával.

 

Újabb hirtelen visszatérés: a holland Gomer Pyle egy közepes (Eurohappy, 1999), és egy kifejezetten jól sikerült (Idiots Savants, 2008) nagylemez után pont egy tucat évvel kiadta a harmadik korongját. Mivel lehet, hogy nem emlékszik rájuk mindenki, gyorsan idevésem, hogy míg a második lemez a jammelős pszicho-space-sztónerben utazott, az új dalok első hallásra inkább visszatérésnek tűnnek az első kiadványuk grungerisztikus sztóner szerzeményeinek irányába.

 

Kedvenc kis Shoppingunk is új lemezt adott ki nemrég. Nyilván jó.  

Van ám új Pixies is.

Legközelebb élőben: 2020. szeptember 2., Budapest Park

Bámulatos agymosás tavalyról. Nagy kedvencem. Elszart LSD-tripként formálódó lesújtó elektronikus nyaktiló. Baszadék techno-taglók, mocskos zaj, öntörvényű punk mentalitás, sötét drogmámor és frusztráló kísérletezgetés, brutális túlvilági táncparkett-hangulat a csóró halál küszöbén. Fantasztikus íve van a lemeznek, egyben kell lenyelni és emészteni, amíg be nem üt. Kizárólag elviselhetetlen hangerőn illik amúgy üvöltetni, hogy a hülye szomszédnál is elszabaduljanak a sátáni rave-partik bevérzett szemű gyilkos démonjai. 

Steve Austin újra köztünk van.  

Megérkezett a jazz-zel beoltott polák space/post-rockerek negyedik nagylemeze, amelyen jól elmondják a véleményüket az elszállós-jazzes űrbeli polák post-rockról. Avagy: repül a kispolszki, ki tudja, hol áll meg?

 

Instrumentális muzsikájában a sivatagi rockot keveri a post-műfajokkal, valamint a pszichotikus elszállásokkal a New York államban alkotó Twin Speak. Nemcsak a nevük ötletes, hanem a zenei megoldásaik is egyéniek, hangulatosak, és erősen hajlanak a fuzzos improvizációk irányába. Küldeném mindenkinek, aki komálja az ingyenes, ám királyos albumokat.

 

Mótvár, ismét itt van, és valszeg lesz még.

Legközelebb élőben: Bécs, holnap este.

 

Jó sokat kellett rá várni, de itt van: öt év után megérkezett a hatodik Intronaut nagylemez.

 

Biztosan sok jó dolog fog idén még történni, de ez a beleidet kitépő zajpunk anyag valószínűleg még év végén is ott lesz a legerősebb bemutatkozások közt.

Csaknem hat évvel a zseniális Privacy után tegnap új Raspberry Bulbs jelent meg.

The Jesus Lizard, Unsane, Flipper, Mule, ilyesmi. Steve Albini vette fel. 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy az egylemezes Lowridertől valaha is újabb album fog érkezni. A 2000-es Ode to Io a mai napig nagy kedvencem, mert szerintem a svéd banda a Kyuss után az egyik legnagyobb alap a sivatagi rockban. De megtörtént a csoda, úgyhogy nyomás, és mindenki füleljen! A Refractions ugyanis nagyon nagy jóság lett, ami nemcsak, hogy összemérhető az első nagylemezzel, hanem talán kicsit még állva is hagyja azt.

 

I am able to describe this album easily with four words: the autumn of life.

Next time in town: 5th of April 2020., at Dürer Kert

 

"If you buy one piece of pussy at the regular price, you get another piece of pussy of equal or lesser value for only a penny! Try and beat pussy for a penny! If you can find cheaper pussy anywhere...fuck it!"

 

Mike Vest (Drunk in Hell, Melting Hand, 11Paranoias, Bong), Karl D Silva (szintén Drunk in Hell) és Graham Thompson (Ballpeen). Mindenkinek jó utat a szétcuccolt világegyetem legmozgalmasabb szegleteibe. Improvizáció, örömzenélés, mesterien. Szakító tempók, nagy dobolászat, dörgedelmes autoritással baszó basszusok, sikált és nyektetett és a picsába elszálló gitárok, valamint ugye a lényeg, az a kurva szaxofon. Pszichedelikus remekmű ez, semmi más. Tömör, szétcseszi a fejetek, transzba hív, engedjetek neki.   

Az Icon időszakának Paradise Lostja keveredik a My Dying Bride melankóliájával a Godthrymm bemutatkozó albumán. Ami nem csoda, mert Shaun Taylor-Steels dobos, illetve Hamish Hamilton Glencross gitáros korábban a MDB tagja volt. Ezekből már sejthető, hogy a játék neve doom mötál. Így is van, és bár nem találták fel újra a kereket, a trió mindhárom tagja rendesen odatette magát mind a nyolc dalban.

 

A blues rock és az agyas elszállás a The Dhaze zenéjének két alapköve, a felépítmény pedig egy kis Seattle-érzést, némi sivatagi fuvallatot, valamint alternatív rockot is tartalmaz. Nada szigorúság, maximum lazulás, füleldoda:

 

Nem sok szebb dolgot hallasz ennél idén.  

Az Elephant9 tavaly két überzsír koncertlemezt is kiadott.

A második albumon pedig ismét közreműködött Reine Fiske gitáros.

Közel negyedszázaddal a Bleeding után megérkezett az új Psychotic Waltz nagylemez (a '99-es Dark Milleniumot nem igazán ismerem, de nem is hagyott bennem mély nyomokat). Első fülelésre hozták a szokásos önmagukat.

Ozzy papa megpihent a Sabbath feloszlása után, majd kijött egy új lemezzel. Negyven évvel a Blizzard of Ozz után jó ez nekünk...?