Bort, búzát, békességet, spanyol nyelvű sztónerséget!

 

A Yawning Sonst a Yawning Man és a Sons of Alpha Centauri tagjai alapították és alkotják. A Sky Islandet megelőzően egy albumuk, a Ceremony by the Sunset jelent meg 2009-ben. Most viszont itt az új hanganyag, akit pedig az együttessel kapcsolatos további részletek érdekelnek, az megtalálja erre.

 

Bő egy órás, hét tételt felsorakoztató bemutatkozó album a dán Iotunntól, amely laza konceptlemezként időutazók történetét meséli el, akik a világvége okaira próbálnak válaszokat találni. Zeneileg mindezt progresszív, egyben dallamos death-doom metalban tárják a világ elé, amiből sejthető, hogy nem három perces kétakkordos dalokkal pakolták tele az Access All World-öt. Az odafigyelés viszont kifizetődő, mert a hanganyag állati jól sikerült.

 

James Lavelle tanító vagy úr nélküli szamuráj harcosokról regél.

A Húsvéti Nyuszi tojt nekünk egy új GY!BE nagylemezt, ami nagyon rendes dolog tőle.

Krautalapú csodálatos motorikus torzulások találkoznak a klasszikus és az újiskolás space, valamint pszichedelikus zajrockkal a Shem második nagylemezén. Mindezt kísérletező kedvvel, frissen tartó improvizációval, és csillagködbe bámulással vezetik elő. Az album három tételből áll, és aki hipnotikus tripre vágyik, annak számára a rejtőzködő életmódú - FB-regisztrációval és YouTube-csatornával nem, csak Bandcamp-oldallal rendelkező - banda a tökéletes választás. A beszerzés pedig becsületkassza segítségével történik.

 

Egy újabb, a Curætionhöz hasonlóan óriási jóság koncert, szintén 2018-ból, és egy évvel későbbi megjelenéssel. A Hyde Parkbeli fellépés hanganyaga két és negyed óra hosszú, szóval ne kezdjetek bele, ha csak a szomszéd kisboltba ugrotok le húsvéti kalácsért.

A Front Line Assembly kiadója, az Artoffact Records még novemberben adta ki Jeremy Michel Neville Inkel posztumusz lemezét. Inkel a Left Spine Down oszlopos tagja volt, turnézott a Ministry és a Skinny Puppy igriceivel és már régóta nyomkodta a gombokat és billentyűket a Front Line Assembly lemezein és mellékprojektjeikben (Noise Unit, Delerium).

A kanadai producer 34 évesen halt meg 2018 elején, ezzel a szólóalbummal tiszteleg előtte a kiadója.

 

A Five the Hierophanttel két éve a FB-csoportban találkoztunk először, a debütlemez Over Phlegethon kiadásának idején. A február végén megjelent második korongjukon továbbra is az avantgarde és/vagy feketés metal területén alkotnak, viszont az új szerzeményekben elkezdték felfedezni maguknak a drone-szerű dark jazz, valamint a pszichedelikus hangulatok territóriumait. Ennek ellenére zenéjük semmit sem veszített a súlyából és belső sötétségéből. A dalok születésének folyamatában az improvizáció volt az alapgondolat, és emellett olyan, különlegesnek számító hangszereket is felhasználtak a komponálás során, mint a szaxofon, a citera, vagy az éneklő fűrész.

 

A héten a Memoriam negyedik nagylemezét is meghozta a postás. A zene maradt, amilyen volt: öregsulis halálmetál, de mostanra összekovácsolódott annyira a négyesfogat, hogy ezt a hanganyagukat érzem mind közül a legerősebbnek. A korábban lemaradóknak pedig Bandcamp.

Olaszhonból, egészen pontosan Szardínia északnyugati részéből jelentkezik második nagylemezével az 1782. Az albumon hét, fuzzal megküldött okkult doom metal megalit hallható. A From the Graveyard annyira jól sikerült, hogy bátran odatehető az elmúlt egy hétben megjelent kiváló albumok mellé. Emellett valószínűleg minden dúmszter év végi listáján szerepelni fog.

 

A nagy tavaszi megjelenésdömpingben a Band of Spice a sokadik régi ismerős, amely hosszabb idő után ad ki új albumot. A korábbi Kayser-, The Mushroom River Band-, és Spiritual Beggars-tagokból álló power trio negyedik nagylemezén hozza a tőle megszokott színvonalat. Hard/heavy rock és stoner rock keverékét nyomják továbbra is, óriási fílingű kiváló dalokkal, amelyek könnyedén hallgattatják magukat. Nagyon finom.

 

Bő két évtized után ismét van új Liquid Tension nagylemez. Egy-két hallgatás után tetszik, illetve azt érzem, hogy a négyesfogat nem a technikai villantásokat tolta előtérbe, hanem inkább hagyták, hogy kibújjon belőlük a zene.

Először leesett az állam, aztán gyanakodni kezdtem, hátha válogatáslemez, de nem. Nyolc év után hirtelen a semmiből megérkezett az ötödik Tomahawk album.

 

Holnap jelenik meg az új Greenleaf nagylemez, de idejekorán előrendeltem, így ma meghozta a postás. Csapatás van, és kikelet.

 

Nemrég találtam rá Julie Christmas 2010-es szólólemezére, és egy kritikában valahol úgy jellemezték az albumot, hogy ő a sludge/post-metal Björkje. Ami végül is sarkítva bár, de igaz.

Cure, Nine Inch Nails, Radiohead, Pixies, Deftones, Moody Blues, Gordon Lightfoot és Smashing Pumpkins egy lemezen. Karanténfeldolgozások a londoni A. A. Williams zenész-dalszerző-énekesnőtől.

Az elmúlt egy év lockdownja alatt vette fel a nyolc dalt zongorára és énekre lecsupaszítva azokat.

 

A winsonsini House of Lud második lemezén a garázsos megszólalású stoner doom a vezérfonal. A kísérletező kedvvel megáldott power trio dalaiban egyszerre van jelen a blues-os szomorkodás, a metszett torokkal gurgulázó sludge, és a sztónerség dögös grúvja. A riffzúzda és a bőr alá mászó fuzz keveréke tökéletes egyensúlyban tartja a liposzómákat, így a becsületkasszás album hallgatása mindenkinek javasolt, aki unja már a home office bezártságát!

 

Azt tudtátok, hogy Dzsingisz kán Trónja volt a világhódító hadúr titkos álomfegyvere? Vagy ahogy a Monty Python mondja: "Take it away, Genghis!"

 

 A Sátánízű Felhők harmadszor a vendégeink: a szavak nélküli doom-stoner-miegymás metalban utazó társaság most egy feldolgozáslemezzel jelentkezett. Az átformált dalok eredeti előadói Elton Johntól a Sabbathon keresztül a Pink Floydig terjedő skálán mozognak, és részemről tetszetős jóság lett a végeredmény.

 

A 4AD kiadó a nyolcvanas években a goth, wave, posztpunk, dream pop, ethereal műfajokban alkotó előadók jó ízlésű istállójaként híresült el, és még egy saját szupergruppja is volt, a This Mortal Coil. A Lost Horizons név mögött a label két kiválósága és veteránja, Simon Raymonde (Cocteau Twins, The Drowning Craze, This Mortal Coil), és Richard Thomas (Dif Juz, The Jesus and Mary Chain) rejtőzik. Négy éve már kiadtak közösen egy, az überfülelők körében decens visszhangot kiváltó nagylemezt (Ojalá 2017), és most itt van a második korongjuk. Amit nyugodtan nevezhetünk fő művüknek is: közel hetvenöt perces játékidejével az In Quiet Moments időgépszerűen egy helyre tereli mindazokat az al-alműfajokat, amelyekért a 4AD-t szeretjük. Minden dalban más énekes hallható, hangulatig pedig a repertoár felöleli a dream popot, a felhős posztpunkot, a majdnem ambientbe érő jazzeskedő izét, a soul-os ésvagy trip hopszerű hangulatokat, és úgy általában mindent, amit anno függetlennek, és alternatívnak neveztek. Nemcsak a heti, de egyenesen a márciusi évlemeze. Bár februárban jelent meg.

 

Kozmikus sztóner doomban utazó és utaztató négyesfogat bemutatkozó nagylemeze Észak-Karolinából. Hetvenes években gyökerező muzsika, sci-fi témákat feszegető szövegek, csillagközi portyázások. Tökéletes fülelnivaló a tavasz első, ám téliesen hűvös délutánjára.

 

A Mare Cognitum a kaliforniai Jacob Buczarski egyszemélyes projektje, és nemrég az überhosszú Wanderers: Astrology of the Nine split kapcsán találkoztunk vele. A mindenen játszó dalszerző Napkitörés című albumán továbbra sem enged a negyvennyolcból. Kozmikus feketeféme a forma, amelyhez mondanivalóként az emberiség által elkövetett hibák, és a belőlük következő károk miatti frusztráltság és kiábrándultság kapcsolódik. A nagyívű vállalkozás közel egy órányi hanganyagban öltött testet, melynek gazdagon rétegezett szerzeményei valódi műfaji gyöngyszemek.

 

Mai megjelenésű nagyszerű kollaborációs koncertfelvétel a Monotól.

A tavalyi Omega Severer EP után megérkezett a skót sivatagi harcosok második, egész estés alkotása. Ami egyúttal az eheti évlemeze is.

 

Anatole Funk megnyalja mind a tizenkét ujját, itt az új Altın Gün-lemez.

A Thunder a 2017-es Rip It Up után két évvel is kiadott egy nagylemezt (Please Remain Seated), ami nálam mostanáig frankón elsikkadt. A lényeg viszont az, hogy a vadiúj 2021-es korongjuk jobban sikerült négy évvel ezelőtti elődjénél. A londoni banda továbbra is éli a blues-os hard rockot, és királyos dalokat írnak.

Az új, egyetlen szerzeményből álló Nadja album becsületkasszás.

 

Őszentsége Chris Spencer pápánk és mindenféle fasza zenekarokból ismert csodatevő püspökei kinyomtak egy single- és B-oldalas dalokból álló 43 perces gyűjteményt, amit ők kislemeznek hívnak, pedig hosszabb, mint a tavalyi lemezük. Amúgy nyilván jó. 

A tavalyi nagylemez itt van.

Istenkém, ezek a csodálatos dél-koreaiak mekkorát csinálnak már. Volt egy 2019-es kislemezük, az is észveszejtő gyilok volt, de ez simán lenyűgöző. Nevetségesen felkúrt, haragból és őszintén és minden lófasz nélkül, színtiszta izomból és idegből harapják szarrá a füled. Közben meg dalok, meg vannak írva, gügyékig túrnak emlékezetes riffekben, vadkan témákban, a kehes csajkrákogás meg simán gyönyörű. Persze, '80-as évek, el lehetne kezdeni sorolni az összes unalomig ismételt hardcore-punk klasszikust, de ennél ez többet ér. Amúgy az Iron Lung adja ki őket, magyarán jók. 

A kislemez itt van: 

Ezek a jó ausztrálok szétvittek első lemezükkel, nemrég pedig kiadták a folytatást, ami természetesen akkora kurva nagy punk örömünnep, hogy bazdmeg. A maga 3 és fél percével a Real Estate messze a legdicsőségesebb antikapitalista himnusz, amit idén hallottam. Fantasztikus lemez, na.  

Itt van a korábbi ömlengés, meg egy újrapakolt link is. 

Asszem vágjátok ezt a zenekart. 

Vibroakusztikus hangterápiás matrac. A mindig kísérletező Zeisig találta ki, alvási zavarokkal küzdő szülei számára. Ultra-alacsony frekvenciák másszák meg a tested, jobban leszel, jobban alszol. Valami ilyesmi. Tervben van egyébként egy hordható mélynyomós gönc is. Csuda. Közben meg amúgy egy letaglózoan intim, személyes, gyönyörű ambient remekmű, súlytalanságában súlyos, tiszta szívvel szeretve simogat. 

Korábbi - szintén baró - lemezei itten vannak: 

A Trigger Cut kibaszott jó abban, amit csinál. Abban, hogy Shellacot, Big Blacket és The Jesus Lizardot játszanak. Lehet akárhogy szépíteni, de ennyi. Retekmód faszán megírt, feszes, lendületes, agresszív, elragadó és kattant műfaji remekelés mindkét lemezük, elvétve még saját ötleteik is vannak, de akkor is: Shellac, Big Black, The Jesus Lizard. Komolyan, a kiabáló tagnak még a hangja is egy az egyben Steve Albini. Aki viszont az említett, és nyilván totálisan sérthetetlen, zseniális zenekarokat szereti, az ezeket a németeket is bírja, mert amúgy nehéz nem bírni őket. Rohadtul jók, na. 

A Buster itt van: 

Mediterrán és közel-keleti hatásokat vegyít zenéjében a stoner doommal a görög Around the Fire. Így pl. az albumnyitó Kau Ano Meha a keleti Mediterráneumban használt három húros kemenche nevű hangszer hangjaival indít, és az eastern vonásokat minden dalban megtaláljuk. Egy újabb frankó görög bandával lettünk gazdagabbak.

 

A dán Bæst második albuma két éve kimaradt a szórásból, de sebaj: megérkezett az ócckúl halálmetál művelőinek harmadik nagylemeze. A borító pedig csillagos ötös.

Belgiumból látogatott el hozzánk az Alkerdeel, és a negyven percet alulról súroló negyedik nagylemezük egy párhuzamos valóságba nyújt bepillantást, ahol a pokoli kántálásokat és gitárnyűvéseket emberek helyett démonok végzik. Zeneileg így a mosdatlanul nyers feketefémet keverik a hangulati elemekkel, legyenek azok akár sludge-os vagy doom-os témák. Az egységnyi pillanatra jutó súly az egekben van, így mindenkinek ajánlom, akinek liblingje a Darkthrone, a Dragged into Sunlight, vagy a Gnaw Their Tongues.

 

Kozmikus súllyal terpeszkedő doom, csak éppen gitárok helyett szintikkel. Ha a Stars of the Lid rettenet rosszkedvvel ébredt volna, vagy John Carpenter a Sunn O)))-val turnézna. Gyönyörűszépséges úthengerek.

Egy hosszabb 20 Minutes (az Interloperről) és egy hosszabb Leaves (a Refuge filmzene-lemezről).

Kötelező. 

A négy éve megjelent Echolocation után ismét vendégünk a Gone is Gone szupergrupp.