Szinte hónapra pontosan tíz éve láttam a svájci Unhold fellépését az akkori Filter klubban, mikor is Gold Cut című nagylemezüket mutatták be kb. húsz embernek. Azóta 2015-ben is kiadtak egy korongot (Towering), ami nekem kimaradt, most pedig megérkezett az ötödik albumuk. A lényeg továbbra is…

Szerintem jobban sikerült, mint a két évvel ezelőtti Pure.  Cease The Day by IN THE WOODS...

Timmy Vulgar, Detroit nagy rock'n'roll túlélője még mindig nyomul. A Clone Defects hihetetlenül vagány garázsrocknrollja és a Human Eye zseniálisan bizarr, sci-fi/horroron táplált, Captain Beefheart és Roky Erickson fűszereivel ízesített alienpunkja után a Timmy's Organism hangzása a két zenekar…

A dublini Leroy énekese úgy üvölt, mint akinek a lábujjára esett egy hűtőszekrény, de így is kell. Amúgy meg picsarészeg, minden hangjában igazi, bármivel szembehugyáló, ösztönállati zajpunk. Lenyűgöző, olyan mintha 30 évvel ezelőtt készült volna, valahol az Outback szaros közepén. Valahogy így kell…

Akinek ez nem tetszik, az nem olvassa a blogot. Nincs 10 perc, de másfél perc alatt leharapja a segged. Gonosz, zsíros, nyers, nagyon hangos és nagyon nagy súllyal arcba kúró, sátánkodós, sötét hardcore-punk.  Never | 2018 by Never

A Nice Guy nevével ellentétben egy rohadék geci, ez a '91-es lemez meg a legrondább szemét szarság, amit csak. Bugyborékol, csörömpöl, köszörül, egy sírgödörből üvölti ki magából a nihilt, de olyan kibaszott ocsmány döggel, amitől. Igazi, öntörvényű, dekadens, mosdatlan, visszataszító féregség,…

Szemtelen, repesztő, gyorsan égbe hajító, felemelően szarrá torzított gépdobos punk-rock rugdalózás, amitől átmész a piroson, beszólsz a tahó tesitanárnak és a kuka mellé dobod a cigicsikket. Nagyon szórakoztató, kellően dallamos (még egy tök király kis ballada is van itt), nagyon pörgős, nagyon…

Coloradoi halálmetál trió, melynek gityós-énekese a Khemmis gitáros-nótafája (Ben Hutcherson). Nem találták fel a kereket, de pont a mostani esős, nyúlós, ramaty időhöz illő hallgatnivaló.  Glacial Tomb by GLACIAL TOMB

Drew Owen egyszemélyes punk-rock csoda. Az idei lemezére már egy párszor levertem egy vázát és egy függönykarnist. Középsulis buli, középsulis verekedések, középsulis undorítóságok. Amolyan The Oblivians, Reatards, Gories vonalon megy a dolog, szóval kedélyesen, mosolyogva, viccesen, nagyokat…

Egy kis skandi nótázás vasárnap estére.  

A Bixiga 70 kollektíva São Paulo multikulti negyedében, Bixigában született meg, és Fela Kuti Afrika 70 nevű bandája iránti tiszteletük jeleként biggyesztették oda sajátjuk végére a 70-et. Ebből már sejthető zenéjük lényege: szilajon szabad afrobeat/afrofunkban nyomulnak, aminek a mélyén nigériai és…

A Bokanté tavaly nyáron már a vendégünk volt (emlékeztetőül: kitűnően szintetizálják a nyugat-afrikai és a karibi muzsikát a delta blues-zal és a Led Zep-féle rockkal), a Metropole Orkest pedig holland szimfonikus zenekar, amely arról nevezetes, hogy szereti áthágni a műfaji határokat. Összességében…

Sabbathista, fuzzos, riffek uralta sivatagi hard rock, ami néhol picit space rock is: ez a texasi Burn Ritual muzsikájának lényege. Küldeném mindenkinek, aki nem ment ma este Zeke-re!  Blood Of The Raven by Burn Ritual

Szerintem elég lesz nektek a cím ahhoz, hogy hűha. Ha nem, akkor elárulom, hogy az.  Midday Moon by bedroom suck records

Az Ultimate Paintinget az első lemezüktől fogva imádom, minden kiadványuk ünnep, be is kussolok, leírtam már, hogy mi a helyzet velük, úgyhogy inkább lenyomom faszomodszorra ezt, tegyétek ti is. Ez a klipes dal meg egy kibaszott csoda, de akit például a Someone's Out to Get You nem csap tarkón, az…

Hogy az a Boszorkánytorkú Csúszómászó nyelesse le veled a mérgit!  

A héten nálam a Herman Melville-es ízeket pengető Domkraft második albuma az év lemeze.  Flood by Domkraft

Fingom nem volt ennek a lemeznek a létezéséről, de köszönhetően a remek Unsane-feldolgozásuknak ez már a múlté, ez meg itt az egyetlen, 2013-as lemezük. Magamat is megleptem azzal, hogy tudok még élvezni ilyesmit, szóval juhé. Lényegében amúgy Mastodon és savannahi mocsármetál (Kylesa- és régi…

A Faking eddigi egyetlen nagylemeze, 2016-ból. Súlyos, kömény, agresszív, tömör, dörgő-nyekergő noise-rock. Üvöltészet, izomerőből játszott Denison-témák és jó nagy dobok jelentős püfölése. Ismeritek és szeretitek az ilyesmit. Amúgy van benne egy Gunna Vahm-tag is.      Goddamn Cowards by FAKING

Ékes francia és angol nyelven vezeti fel mötálját a kanadai Hands of Despair, zeneileg pedig a mindent-bele attitűd az alapvetésük. Összekevernek death-doom-sludge-stoner-black vonalon mindent, amit szeretnek, így az eredményt nyugodtan nevezhetjük akár progressive-nek is. Well of the Disquieted by…

A berlini Rotor hatodszor is forog! Sechs by Rotor 

Van ilyen is. 

Az utolsó negyedévben a fekete avantgarde japán királyainak új albuma is megérkezett.  

Esben és a boszorkány tovább kísérleteznek. Nowhere by Esben and the Witch 

Fontos, értékes, hasznos, súlyos. Eléggé kötelező azoknak, akik. Vágjátok.   Get Off My Back (Unsane cover) by SUMA Alleged (Unsane cover) by FAKING So Last Season by Fashion Week Itt meg a hátsó borító, nagy nevekkel, nagy számokkal:

Ha éppen Kyuss-hiányod lenne: a Valley of the Universe majdnem akkora jóság, mint az új Greenleaf. Valley Of The Universe by Full Tone Generator

Bő másfél évvel a cím nélküli bemutatkozó album után megjött az E második nagylemeze.  

Vegyük a Celtis Frost-féle hangulatfestést, a Deathspell Omega pumpáló agresszivitását, illetve a Gorgoroth tiszta gonoszságát. Keverjük össze az alkotóelemeket, majd az eredményt emeljük a disszonancia és az őrület apokaliptikus magasságaiba - ekkor megkapjuk a portugál Gaerea Nyugtalanító…

Brit tudósok kimutatták, hogy a szerda reggeli depresszió enyhítésére a legjobb egy kis finn egzisztencialista sludge-stoner zene. A sem baj, ha néhány pszicho grúv is van benne. FB.  The Burden of Existence by Palesloth

Brisbane egyszemélyes doom csodája az elmúlt évek során szarásig tolta ki a jobbnál jobb kislemezeket tök ingyen, idén augusztusban pedig végre előjött az első kurva nagylemezével, ami mi a fasz már. Geordie Stafford egyedül lezenéli a legtöbb felszopott dögunalmas sludge- és doom-sztárszarságokat.…

A Propellerheads végül egylemezes maradt, de a Decksandrumsandrockandroll idén húsz éves lett.  

Mint arra már szemfüles olvasónk rámutatott, hat év után van új Orbital nagylemez. Nyilván nem übereli az In Sides-ot, de bőven hallgatható. A bónusz dalok összesen pont egy bónuszlemezt tesznek ki.  

Darabos, helyenként szintivezérelt sludgy zajrockban utazik a brooklyni Netherlands. Néha kissé kaotikusnak hangzanak, de még ezt is ügyesen, okosan csinálják - mintha a Mastodon jammelne a Dinosaur Jr.-ral. Ráadásul a végén van egy Blind Faith-feldolgozás is. BLACK GAIA by NETHERLANDS 

Black Joe Lewis nemcsak gitározni tud, de jól is énekel. Hosszú című idei albumán blues, rock és soul keveredik egymással, a legegyszerűbb, egyszál gitáros nótáktól egészen a ZZ Top-os bugivezérelt blues rockig. Texasi jóság.

A Zöld Druida lassú kántálással és alacsonyan szálló doommal teszi hozzá a magáét a Világbékéhez - de úgy is mondhatjuk, hogy a Windhand követője. Ashen Blood by Green Druid 

Egy kis etióp jazz szombat estére: Mulatu Astatke első két, 1966-os nagylemezének gyűjteményes kiadása.  

Nyman nem csak óriási filmzeneszerző, de óriási zeneszerző is, lehetne sorolni azokat a Greenawaynek vagy mondjuk Campionnak (és folytathatnánk a tököm tudja meddig) írt munkáit, melyek a filmek ismerete nélkül is szétlapítanak, szórakoztatnak, elérzékenyítenek és felemelnek, de most egyelőre…

Idén 30 éves ez a totális szakrális tagló is. Sok lófasz értelme nincs ennek a szirszarnak, amit egyesek kereszténységnek hívnak, de én mindig kurvára örülök, hogy az öreg beszopta, mert ez - ahogy még egy rakás más műve is - a zenetörténet egyik legszebb és legsúlyosabb dolga, rendszeresen…

Steve Reich mesterműve 40 éves idén. Tegyük fel, hogy senkit nem célom megbántani, de segghülyén hal meg az, aki nem ismeri.   

A Greenleaf hetedik lemeze csak sitty-sutty, feltűnt a semmiből. Korábbiak  Hear The Rivers by Greenleaf