Ikervárosok. Tudjátok, sok jó zene jön onnan. A New Primals is. A 2017-es kislemezük után rettenetesen vártam az első nagylemezüket, ami ez és ami bőven az egyik legjobb dolog, amit mostanában hallottam. Nagyon megszólaló, dekadens, öntörvényű, kellőképp terhelő és nyekergős és nehéz. Dúvad modorban…
Ideges, feszült, kiakadt, nem normális zajrock, hangosan, kalimpálva, rángatózva, súlyosan, de elsőre alig értelmezhetően. Nagyon kanyarog, nagyon húz, nagyon teker, nagyon nyekereg és épp eléggé matek is. Gondolom Fugazi meg Unwound, meg ilyesmi. Vagy egy felbaszott és begyorsult és célját vesztett…
Cinikus nihillel bombázó felbaszott, dögös, sodró, mocskos, veszett harapású zajpunk, ami nem csinál mást, csak kőkeményen ünnepli a rockot lehugyozva, leköpve, üvegszilánkokat rágva, az örök másnap kocsmabűzében. Sajnos senki nem beszél erről a fantasztikus lemezről, pedig aztán. Egyébiránt: az év…
Az év egyik legótvarabb borítója, az év egyik legjobb lemeze. Részemről le van rakva a nehéz kortárs noise-rock új alapja. Ekkora kikúrt nagy és gyilkos és málhás és szemetes riffhegyet, ekkora izmot, ekkora pszichotikus haragot és láncrázó dühöt nem mostanában baszhattott senki. Minden egyes kurva…