Nem is emlékeztem rá, hogy a 2012-tes Waking Season után volt egy másik Caspian lemez is (Dust & Disquiet) öt évvel ezelőtt. Az On Circles viszont első hallásra kifejezetten tetszik, így megérkezett az első 2020-as post-rock nagylemez.

 

Öt év szünet után ismét magasan lobog a doom zászlaja Taljánországban.

 

Progresszív epikus doom mötál az Egybesült Sirályságból. Idei lassú zúzás, nagyon karaj módon.

 

Kapitány, ó kapitányom!

 

Tamás rábólintott. 

Csodás csapás Belfastból, amitől úgy érzed, hogy a Rangidős Druidák az orrpiercingeden átfűzött acélláncnál fogva vonszolnak végig az északír város macskaköves utcáin. Zenének és halálnemnek egyaránt ronda és lassú, de közben valahogy nagyon is finom.

 

Hét évet kellett várni, amíg tavaly végül megjelent a második A Boldog Férjek nagylemez, de megérte. Post-hácés zaj-matek rokkjuk most is figyelemre méltón zúz a Biztos Helyek 42 perce alatt. A bemutatkozó album pedig errefelé fülelhető.

 

A Szomszédbeli szellem Kaliforniából érkezett hozzánk, és nehezen belőhető muzsikát játszanak. Kihallok belőle elég sok alter metált, valamennyi Sabbath-ot, és a Mastodon progger felét; emellett a hangulata néhol Alice In Chains-be hajlik, és a dallamokban még King's X-es és Voivodos felhangok is jelen vannak. Mindez leírva eléggé kaotikusnak tűnik, pedig nem az: igaz, hogy nem nyitottak új fejezetet a rokkmetálban, de erre a teljesítményre szokták azt mondani, hogy "reménykeltő", meg hogy "érezhetően hátra van még a nagy dobásuk." Legyen így, addig pedig fülelés ezerrel:

 

Na, kedvenc büdös-piszkos venomhóhérmetál zenekarunk új lemeze, egy hete gyűröm, tucatnyiszor meghallgattam, és már most jobban tetszik mint az előző, úgyhogy nyugodtan mellkason hugyozhatod rá a buszmegállóban a járműre várókat, miközben üvöltözöd nekik hogy FUCKING SPEED AND DARKNESS!!!
(spotify értelemszerűen még nincs - mivel még meg sem jelent, így kénytelen leszel letölteni a borító mögül a kompúteredre) 

facebook

A kiejthetetlen nevek három lengyel arcot takarnak, akik alkalmi triójukkal a bydgoszcz-fordoni zsinagógában az épülettől ihletetten imprózva rögzítették Rejtett hangzatok című albumukat. Kísérletező kedvű zenészek lévén a hanganyag az ambient (itt-ott drone-os) elektronikától a free jazzig terjed - a kompozíciókkal az arcok messze a lakossági megmozdulásoktól, de a bőven az élvezhetőség határain belül maradtak.

 

Nagyot gondoltak a Die Like Gentlemen tagjai: az oregoni sludgerek akusztikus albumot adtak ki. Ehhez egyrészt átdolgoztak pár dalt a megelőző három albumukról (Romantic Delusions of Hell 2013, Five Easy Lies 2015, The Quickening Light 2016), másrészt írtak néhány újabb húrcincogtató darabot. Első hallásra meglepő, viszont egyáltalán nem rossz a végeredmény.

 

A TKL (Tavalyról Kimaradt Lemezek) sorozatban nem lehet szó nélkül elmenni Jah Wobble és Bill Laswell 2019-es közös korongja mellett. Különös, rockból, jazzből és dubból kikevert muzsika hallható rajta, melynek egy órájában minden zenész tudása legjavát adja. Hiánypótló darab.

 

Megérkezett a harmadik Algiers nagylemez, hűséges zenebányász olvasónk remek ajánlását pedig a FB-csoportban olvashatja el mindenki.

 

Öt év kihagyás után (amely időszak alatt Conrad Keely Kambodzsában élt) megérkezett a tizedik Trail of Dead nagylemez. Sosem merültem mélyre a banda alkotásaiban, de pár hallgatás után úgy tűnik, a 2011-es Tao of the Dead után egy újabb korongjuk is a kedvencem lesz.

A Tamam Shod überzsír polák banda, amelyik Mastodon-like progressive sludge-ban nyomul, és a két szó közül a progresszíven van a hangsúly. Bemutatkozó konceptlemez Varsóból, ami kábé "Az élet, a világmindenség meg minden" témaköreit feszegeti. Egzisztencialista sztónerek, szevasztok!

 

Az ötfős Tangents-öt tavaly ősszel fedeztem fel, akik - kismillió társukhoz hasonlóan - az internet végtelen óceánjában szinte teljesen ismeretlenül úszkáló kiváló bandák közé tartoznak. A Sydney-i társulat olyan ötletesen és jó érzékkel gyúrja egybe a kötöttségektől mentes jazzt, az elektronikus beat-eket, itt-ott egy kis dubocskát, valamint a post-rockos tüttürü gitárhangokat, hogy a szerzemények minden énekmentességük ellenére szinte önálló életre kelnek hallgatásuk közben. A New Bodies értelmi és érzelmi szinten is magával ragad, viszont ügyesen elkerüli a szentimenti nyáladzást, és a fellengzős-patetikus megmozdulásokat. Maximális füleldoda!

 

A Jane's Addiction kiválósága közel két évtized után tavaly megjelentette második szólóalbumát. A kilenc szerzeményt tartalmazó korong hanganyaga eklektikus lett: megtalálható rajta "sima" rockzenétől kezdve elektromosra hangszerelt dalig sok minden. Nem rengette meg a világot, de kifejezetten kellemes fülelnivaló.

Akkor a mai nap szóljon nagyrészt a koncertfelvételekről.

 

Hölgyeim és uraim, Philadelphiában manapság így csapatják a sludge muzsikát: vérgőzösen, idegméreggel a vénában, csontrepesztő gonosz módon, valamint bugyborékoló és fullasztó hangokkal. Ezt kapd el, ne a náthá az év eleji influenzát!

 

Megvan a harmadik koncertlemezük is.

2020 - Live in Adalaide '19

A világ egyik jelenlegi legjobb bandája két hivatalos koncertlemezt is kiadott a napokban (és elvileg még várható tőlük egy harmadik, brüsszeli fellépésről készült élő felvétel is), és mondanom sem kell, hogy mindkettő a kollektíva hírnevét öregbíti. A két hanganyagot egybecsomagolva találjátok meg a képek mögött. Abszolút füleldoda.

2020 - Live in Paris '19

A portlandi Hippie Death Cult nagyon frankó tavalyi bemutatkozó lemezén alapvetően bluesos alapokra építkező Sabbath-imádattal találkozhat a hallgatóság. Természetesen nem a másolás a lételemük, hanem nagy lelkesedéssel és erőteljes fílinggel csapatják sztónero-pszicho-bluesrocker szerzeményeiket. Majdnem végleg megfeledkeztem róla, de mégsem.

 

Masszív, grúvi, kibernetikus - a brit négyesfogat harmadik lemezén sem engedett a negyvennyolcból, hanem ezerrel kenik-vágják a mélyre hangolt dalokat, pont, mint az előző albumukon.

 

Meghalunk mind. De előtte még rákenró!

 

Szintén tavalyi hallgatói találat eredménye a philadelphiai Timelost bemutatkozó nagylemeze. A duó igen kiválóan tolja a zajos, néhol cipőbámuló, néhol grunge-os alterockját. Füleld és figyeld:

 

Van egy sztorim. Ez a zenekar - ami tulajdonképpen egy ember - adott egy olyan koncertet Amszterdamban, mittomén mikor, hogy majdnem elbőgtem magam tőle. Erre emlékszem az estéből egy csajt leszámítva, aki amúgy a koncertre hívott, és akinek tulajdonképpen ezt a posztot köszönheti az örökkévalóság. Másnap annyi eszembe jutott, hogy bazdmeg, kurva jó volt, de kik voltak. Aztán kiderült, hogy ők. És hogy tulajdonképpen a Dollkraut egyik tagja. Dollkraut is lesz itt, óriási, de Pascal Pinkert szólóprojektje annyira a szívemhez nőtt azóta, hogy nem is igazán akartam posztolni, egyszerű önzőségből. Aztán tavaly kiadták az első nagylemezüket, ami fantasztikus (2019 egyik legjobb nyitódalával), és most baszott jó a kedvem, szóval ha valakinek tetszik annyira, mint nekem, akkor bocs, hogy eddig tartott. Ha játszottak róla az említett koncerten (gondolom igen), akkor azt retekmód sajnálom. Ha pedig játszották a Verlorent vagy a kislemezükön (eredetileg egy válogatáson) hallható - kicsit atipikus - Gebakken Lucht techno-himuszát (ami ma este a világ legjobb száma), akkor végképp. Nem mintha nem lenne minden dal olyan itt, hogy a nemjóját. Egyébként katakomba-diszkó. Egyszerű, tiszta, sötét, jeges, végtelenül elragadó és megmozgató és maradandó dallamokkal megbombázott, minimal technóval, gót szintipoppal, komorra szedált post-punkkal és mélyeket érző coldwave-vel vegyes gyásznapi tánczene heveny transzban, természetesen a világvégén. 

A Kombynat Robotront tavaly ősszel fedeztem fel, amikor a Junzo Suzuki/Snakes Don't Belong in Alaska kollaboráció megismerése után elkezdtem a két előadó dolgai után kutatni. A Snakes... tavaly kiadott egy, a Kombynattal közös ambi-drone-industri-kraut-post-rock splitet is - innen már csak egy lépés volt a Robotron saját dolgainak fülelése. Ami nem volt nehéz, mert mindig is kedveltem azt a space-be hajló improvizatív pszicho-krautrockot, amit nagy elánnal nyomnak. Igaz, hogy nem tavalyról kimaradt album, de attól még itt van a helye. Figyeldoda:

 

Amilyen ocsmány a lemezborító, annyira frankón tolja zenéjét az Ahab's Ghost: sabbathista riffelés, némi NWoBHM, valamint sludge-os böszmeség keveredik a dalaikban. Öregsulis fémfejeknek mindenképpen ajánlott, de mindenki más is próbálkozhat vele, mert odacsapnak rendesen.

 

Kábé két hónapja ülök ezen az albumon: először nem tudtam hová tenni, aztán rájöttem, hogy míg az előző két nagylemeze (Morning Phase 2014, Colors 2017) leginkább csak elment mellettem, illetve az utóbbit rosszul sikerültnek gondolom most is, addig a Hyperspace egyszerűen csak unalmas. Kár érte, mert Barkácsmester Becktől hallottunk már zseniális műfaji fricskákat és ujjgyakorlatokat - de vagy a teremtő ihlet fogyott el, vagy pedig nagyon kellett a pénz kalácsra. Vagy a fene tudja. És lehet, hogy valakinek még tetszeni is fog, végül is Pharrell volt a társproducere.

Szemfüles olvasónk rámutatott, hogy a világban továbbra is terjed a Zöldtüdejű Sabbathizmus.

Mi pedig semmiképpen sem szeretnénk róla lemaradni, ugye?

 

Szintén tavalyról lemaradt zenekar az aussie The Neptune Power Federation: az okkultságot külsőségekkel is hangsúlyozó, de alapvetően a hetvenes évekbeli hard rockban nyomuló, és álnevek mögé bújó társaság (élén egy magát The Black Plagumsnak nevező énekesnővel) mindent eljátszik, amit egy jó hard banda csak el tud játszani. Van itt pszichó rákenró, T. Rexes glamkedés, a nyolcvanas évek legelejének post-punkja, slide gitáros és Hammonos blues rockos tételek, és valahány név a naptárban. Mindehhez erő, izom, punkos lendület és dög, sok dög társul, ami szerencsénkre erőlködés-mentesen szólal meg a zenészek tolmácsolásában. Műfajának tavalyi egyik legjobbja - ha kicsit késve is, de végül megérkezett.

 

Egy újabb kiváló lengyel zenekar következik, a space rock különféle változataiban utazó Red Scalp. A Poznańtól nem messze született banda második albuma sztónerikusan indul, aztán az első két szám után beérkeznek a finomabb témák is. Néhol a törzsies-csujogatós vonások uralkodnak a lá Korai és VHK, több szerzeményben felbukkan a szaxofon - ezek a tételek leginkább egy súllyal telt Pink Floydot juttatnak az eszembe -, és van, ahol "csak simán" az űr áramlatain lovagol az ötösfogat.

 

Fuzzos sludge-doomban érzi magát otthon a francia Atomic Trip, és hogy veszekedés se legyen a mikrofonállványnál, énektémák nélkül szólalnak meg a szerzeményeik. Melyből pont kettő található meg a Második Csapáson. Hétkezdéshez ideális hallgatnivaló. Ráadásul Bandcamp-oldalukon az Első Csapás is ingyen kapható.

 

A vasárnap esti relaxáláshoz nagyszerű alapot ad a skandináv jazz.

Fasza skandi akciórock kb a seggkobrás Turbonegro, a Gluecifer és leginkább az első két lemezes The Hellacopters nyomdokain, jó veretősen, kőbányaihabosan, húgyfoltosan. Van szép Dirty Donny borítójuk, a hangzás Tomas Skogsberg és Sunlight, úgyhogy a retekkel sincs nagy gond. Fél órás a lemez, leszeded a borító mögül, vagy nyomod spotiról.

facebook / spotify

Toronymagasan az év egyik legjobb lemeze. 

 Az előző kettőt is posztoltuk, rákeresel. 

Mick Harris pont úgy sétálgat új lemeze borítóján, mint aki tisztában van vele, hogy megint kurva jó dolgot csinált. Súlyos az egész, ismeritek, de azért amikor megszólal Jason Williamson (Sleaford Mods, ha ma születtél), az csúcspontja bárminek, bármikor. 

Mivel a január az előző évben kimaradt lemezek hónapja, indítsuk az újévet egy nagyszerű tavalyi albummal! Októberben jelent meg a párizsi Oiseaux-Tempête legutóbbi munkája, amelyen közreműködik a Godspeed You! Black Emperorból és a Silver Mt. Zionból ismert hegedűs, Jessica Moss. A zene náluk továbbra is a rockon inneni és túli kísérletezésről, illetve ezek eredményeinek dalokba illesztéséről szól, és a végeredményre sem lehet panasz: a banda az eddigi legjobb hanganyagát tette le a képzeletbeli asztalra.

 

Egy nagyon frankó bemutatkozó album a dublini The Murder Capitaltól, amilyenről minden post-punker és gót rocker álmodik az év utolsó napjaiban. Küldném mindenkinek, aki Idles!