Az In Vain lassan, megfontoltan hat év alatt elkészítette ötödik művét. A norvég banda továbbra is a progger death és progger black metszéspontjának koronázatlan királya. Frankón hasítanak a dalok, a hangzás is álomszép, és emiatt a Solemn nemcsak a heti évlemeze lesz, hanem a '24 év végi listákon is biztosított a helye ezzel a kilenc dallal. Csakis egyetlen dolog miatt nyígok csöndben: az új nagylemezzel kiadták a Currents második részét; nemcsak hangulatok, hanem nem egy helyen konkrét részletek köszönnek vissza az előző albumról. De ez legyen a legnagyobb baj, így is sokszor fogom fülelni.

 

Az Ufomammut is durván kényeztet bennünket az idei korongjával: a Hidden úgy marcangol szét, majd rak össze új emberré háromnegyed óra alatt, hogy a végén meg is köszönöd ezt a talján muzsikusoknak.

 

Öt hosszú év, illletve egy világjárvány telt el az Inter Arma legutóbbi sorlemeze óta, de most megérkezett az új albumuk. Amiben nem csalódtam, mert simán hozza a '16-os Paradise Gallows óta megszokott minőséget. Így nem csoda, hogy lassan három hete pörög a lejátszómban. Tessék csak idefülelni:

 

Hát akkor, Steve Albini emlékére.

A Sünatya megint itt van, és adja az ívet a sztónerikus kántáló rákenróval.

Legközelebb élőben: 2024. május 13., Robot

 

Holnap érkezik a Dürerbe a kanadai Big Brave

a különleges, post-sludge-ban gyökerező masszív minimalizmusával.

 

A Brume életművében a Kakas és a Nyuszik után a Nyest következik. Jelen esetben a lökött koncepció a zseniális harmadik lemezzel randizik: itt tényleg nem túlzás a határok tágításáról, a zenei világ finomhangolásáról és az idei év egyik eddigi legnagyobb meglepetéséről hadoválni. Leginkább a kísérleti ésvagy pszicho doom skatulyák lövik körbe a dalok stílusát: nagyon megdörrenő metalizálást alig hallani az albumon, sokkal inkább a tágas, nagy tereket érezni a szerzeményekben. Ha párhuzamot kell vonni, akkor a legutóbbi Oceans of Slumber nagylemez, a Starlight and Ash lehet irányjelző.

 

Sok víz lefolyt a Dunán és a Tiszán azóta, hogy a Black Pyramid 2013-ban kiadta legutóbbi, Adversarial című albumát. De végül megérkezett a negyedik nagylemezük is, amely simán van akkora királyság, mint a 2009-es cím nélküli bemutatkozó anyaguk.

 

Blogunk bemutatja: az eheti évlemeze. Nemcsak noise rockereknek.

 

A The Neptune Power Federation korábban már kapott posztot, ez pedig az új korongjuk. A lényeg most is ugyanaz, mint korábban: a banda The Black Plagums énekesnő vezetésével jóféle, tempós aussie heavy rákenrót nyomat.

 

Sivatagi pszichedáliából, doom-ból, és görög ízekből épül fel a Kirké varázslónőről elnevezett banda muzsikája. Akinek ez nem elég, az május 3-án, pénteken a Hajón élőben is megnézheti őket.

 

Járnak ide még Black Tuskosok? Mer' ez ám egy klafa lemez.

 

Cséplés és hadarás 25 percben. Mindenképpen hallgasd meg, ha agyrobbantást szeretnél.

 

Melvins - toties, sed non ultimus, hospes noster. Placet hoc testimonium cum maxime (A) Senile Animal. Denique omnia nosti. Aures mille sunt!

 

Robert Smith pár napja ünnepelte fennállásának 65. évfordulóját. A szép alkalom örömére álljon itt ez az élő felvétel - ami nem a legjobb minőségű, de az igazi rajongót ez úgysem érdekli. Harminckét dal 140 percben, mi kell még?

Harmadszor is vendégünk a Dvne. Korábban.

Legközelebb élőben: 2024. június 5-én a Dürerben.

 

A zseniális kenyai Duma egyik fele.

Fel nem fogod mi a fasz történik.

Irdatlan pusztítás és téboly. 

Vége az évnek. És a világnak.

Mennyire nevetségesen jó együttes már ez.

Fejem leszakad. 

Három fejű sárkány a láthatáron!

 

Februárban tette közzé az archív felvételeket tartalmazó albumát a Bardo Pond. A korong négy szerzeményét a kétezres évek elején rögzítették, és Bandcamp oldalukon úgy fogalmaznak, hogy "akusztikus ambientségek és félelmetesnek tűnő torzítások" hallhatók a Volume 9-en. Jelentsen ez pontosan bármit is.

 

Drezdában a mai napig élnek Sabbath-imádók, ezért a Slow Green Thing harmadik alkalommal vendégünk a blogon. Zenéjük továbbra is lassú, és zsíros riffektől súlyos.

 

Itt kérem death metal folyik, méghozzá a legjobb és legszebb öregsulis hagyományok nyomán. Elődjéhez hasonlóan a második Vltimas album sem nyit új utakat a műfajban, ennek ellenére jól esik a fülnek akár egymás után többször is meghallgatni. Ehhez 37 perces játékideje is ideális. Csekira:

 

A brit Mastiff idén tavasszal harapósabb albummal rukkolt elő, mint amilyen a 2019-es Plague volt. Köszönhető ez valszeg annak, hogy crossover hardcore muzsikájuk jelenleg inkább a sludge-crust-core tengelyen helyezhető el.

 

Az Under Acid Hoof után nekem kicsit csalódás volt a 2021-es Caravan album, talán azért, mert egy erős szintugrásra számítottam tőlük. Erre mostanáig kellett várni, de a Megafauna minden ízében teljesítette az elvárásaimat. Nálam ez most biztosan az évlemeze április első hetében.

Mindenkinek hiányzik Morrow, vágom, de legyünk már túl rajta. Ettől a lemeztől egyszerre hánysz és ütsz és túladagolsz és gyűlölsz tiszta szívből mindent, ami másnak szent. Kurvára Iron Monkey. Szétbasz, dicsőségesen. 

Van új Sleater-Kinney nagylemez is január óta (illetve a számomra haloványnak bizonyult The Center Won't Hold óta 2021-ben is megjelent egy korongjuk Path of Wellness címmel), és a Little Rope dalai a veszteségről és a gyászról szólnak. Az album a témája miatt kevésbé energikus, mint a '15-ös No Cities to Love, de nekem sokadik hallgatásra is tetszik. A korábbi dolgaikat a Bandcamp oldalukon fülelheted.

 

Julia Holter vadiúj nagylemezét első gyermekének érkezése, valamint szeretteinek távozása inspirálta. Zeneileg a lassú, jazzes momentumok és a kísérletező kedv szerzeményekké formálása lehettek a Something... fő ihletői. Az album komótosan közelítve az utolsó dal felé félig-meddig átcsusszan az ambientes, drone-os területre, a kamarahangulatot és a szürreális lebegés érzését pedig csak fokozzák az érzékeny szövegek. Ha röviden kell jellemeznem, akkor egy intim és szívmelengető, közel egy órás hanganyagot kaptunk az alkotótól.

 

Ne érezd magad nagyon rosszul, ha nem jut eszedbe, hogy mikor izgattad utoljára USA Nailsszel a hallójárataidat. Nekem is gondolkodnom kellett, amíg beugrott, hogy 2020-ban ősszel, a Covid második hulláma idején jelent meg a Character Stop. Innentől kezdve mindent tudsz: ez bizony noise rock.

 

A tél befejeztét Ihsahn egy hónapja új albummal ünnepelte meg, ami - hasonlóan Peter Gabriel tavaly év végi I/O-jához - valójában két nagylemeznyi hanganyag: a második CD a nagyzenekari változatokat tartalmazza. Rá kell szánni az időt, de szerintem megéri.

Chants from Another Place (2022)

 

Jonathan Hultén 2022-ig a Tribulation gitárosa volt, de ez már elmúlt. Helyette egy szál gitárral saját szerzeményeket rögzít - néha stúdiók, máskor pedig az erdő mélyén - lazán, akusztikusan. Megszólalásuk szerint szerzeményei a környezetre ráhangolódást segítő, relaxációs hangulatú elmélázások, ugyanakkor gótikus és americana vonások is jelen vannak bennük. Hogy dalai nemcsak nekem tetszettek meg, azt jól mutatja, hogy április 17-én az A38-on Myrkur előtt fogja nyugalomba hergelni a Nagyérdeműt.

Bécsből árad a zaj: a Lilac Vegetal frankó stoner-sludge-noise muzsikát nyomat első korongján. Erősen, dübörgősen, fülrezgetve. Kábé az első METZ nagylemez volt ilyen súllyal telített 2012-ben.

 

A jó doom aranyat ér. Pont ilyet játszik a dél-afrikai Acid Magus a tavalyi második nagylemezén. Az albumzáró tíz perces Trillion Tonne Suntól konkrétan lepetézel.

 

Egy órányi izmos thrash megspékelve hardcore punkkal és Sabbathista súllyal. Röviden így jellemezhető az egy hete megjelent új Exhorder nagylemez. A dalok az emberiség vírus voltát, és az ebből szinte törvényszerűen következő kihalásunk témáját járják körül.

 

Hat év után megjelent a Full Tone Generator második stúdióalbuma.

 

A hölgy idegesen keres útmutatást a Kiskertek mindentudója című szakkönyvben, mert elfelejtette, hogy mikor kell tavasszal a rózsákat megmetszeni. Zaklatott kedélyét csillapítandó a tavalyi Blood Ceremony album szól a gangon laptopról, olvasás közben pedig fejét lassan előre-hátra billegetve érzi, hogy az okkult, pszichós doom a legnagyobb királyság a földkerekségen.

Küldeném mindenkinek, aki a kaliforniai régisulis halálmetál fanatikusa! FB.

 

Régóta vágytam újra arra az élményre, amit a Sonic Youth adott nekem a 90-es évek elején. Tudom, mindenki a Daydream Nationért van oda, nekem az azt követő éra a kedvencem tőlük. Aztán volt egy pont, amikor már inkább azt éreztem, hogy amit csinálnak, a Jim O’Rourke-féle irány nekem már nagyon lila volt és zsákutcának tartottam. Aztán Thurston félrekúrt és meg is szűnt az egész banda - azóta is várom, ki fogja tudni pótolni az űrt közülük.

Kim Gordonra fogadtam volna, de amit eddig hallottam tőle azóta, az nem győzött meg igazán, a Body/Headet például nem értettem. Erre most nőnapra kijött a The Collective, a beharangozó klipek alapján akár jó is lehetne ez a lemez, gondoltam, de szkeptikusan álltam hozzá. Első hallgatásra például nem voltam elégedett a dobbal, de másodjára már teljesen elvarázsolt az album, azt a hangulatot hozza vissza, amikor az Evolt hallgattam, meg amikor Kim énekelt a Sonic Youthban, ami nekem mindig a csúcspont volt.

 71 évesen is több dög, líra és izgalom van ebben a nőben, mint a komplett Madonna-életműben. Fasza, mély és erős lemez, egyben hangoskönyv trappesítve - hallgasd hangosan, odafigyelve.

Szombat reggeli meglepetés volt számomra az új The Jesus and Mary Chain nagylemez. Még nem hallgattam meg egyben, de a Bandcampen fülelhető három dal tetszik.

 

Itt van a friss, finom, mézédes Áruló Pap!