Sokszor azért nem rakok ki egy-egy lemezt, mert úgy gondolom hogy úgysem érdekel senkit -vagy egyszerűen csak reteklusta vagyok. Ez a februárban megjelent (a zenekar harmadik lemeze egyébként) album is így járt, aztán tegnap ahogy feljött a nevük facebook csoportban mégis sokmindenkit érdekel, akkor meg már legyen itt. A zenekar vezéralakja a san diegoi színtérről jól ismert Justin Pearson, akit a legtöbben a The Locust révén ismerhetnek, de emellett például játszott többek közt a kultikus Struggle-ben, a Swing Kidsben, a Some Girlsben is. Annyira nem elvetemült az őrület mint mondjuk a szintén hozzá is köthető Holy Molarban, de azért kellemes a káosz ebben a 15 dalos 23 percben is.

facebook

Tizenhat év után megérkezett a harmadik album.

1 / 2

Aki a nyilvánvaló régi nagy norvég black metal zenekarok mellett azért ásogatott mélyebbre is, nyilván találkozott már az Isvind nevével. A '92-es alakulásuk után volt pár demójuk és a Dark Waters Stir nagylemez, egy fasza fagyos anyag, ami után beadták a kulcsot. A tagok olyan zenekaroknál bukkantak fel később mint a Tsjuder, a Krypt, a Beastcraft, vagy az 1349. Lemezzel legközelebb 2011-ben tértek vissza, a 2013-as Daumyra is egy jó anyag lett, és ez az új is nagyszerű, már az első dalban felcsendül némi női vokál is, de ez ne zavarjon senkit, egy csomó riffben színtisztán ott van a kilencvenes évek északi fílingje.

facebook

A hét elején megjelent az új Jedi Mind Tricks.

facebook

Az SS nőstényfarkasáról elnevezett washingtoni banda negyedik nagylemeze (volt splitjük a Seven Sisters of Sleeppel és a Hooded Menace-szel is), death/doom gennyedző crustba húzva, masszív old school exploitation- és horrorimádattal. A második lemezük címe, a Tutti i colori del buio (kiváló digó mozi Sergio Martinótól a hetvenes évek elejéről, remek Bruno Nicolai zenével) arról árulkodik, hogy Dyanne Thorne mellett a giallo királynő, az isteni Edwige Fenech iránti rajongásuk is elkötelezett, mint minden normális embernek.

facebook

"...profilba vágó anyag sivatagszaggal és egy ex-COC énekessel."

Akkor hőség idejére pont jó lesz.

Fácse

Kyle Eastwood hetedik albuma másfél hónapja jelent meg,

úgyhogy itt az ideje, hogy megismerjétek.

1 / 2 / 3

Negyvenöt éve jelent meg.

A New Jersey-i Titus Andronicust a freeblogos időkben egyik szerkesztőtársamnak köszönhetően ismertem meg. Most megjelent negyedik albumuk egy 94 perces rockopera, ami a banda magnum opusa lehet, a kérdés az, hogy képes lesz-e a földkerekség legjobb rockbandái közé repíteni őket? Patrick Stickles (ének, gitár, szinti, harmónika) ebben a cikkben a lényeget illetően további részletekkel szolgál.

A Dash Rip Rock és a Cowboy Mouth egy-egy tagja meghívta Biafrát egy New Orleans-i jazzfesztiválra, hogy helyi szerzeményeket adjanak elő közösen, főleg soul és blues klasszikusokat. Ezt örökíti meg ez a koncertlemez, melyen többek között Pepper Keenan is szerepel. Tök szórakoztató, viszont amire én igazán kíváncsi lennék, az nem más, mint a célközönség, illetve a lemezt megvásárló réteg. Vajon ők is ugyanolyan emberek mint én?

Mindenki örül, megint gyalázatosan jó lemezt raktak össze.

facebook

A lemezborító gyűrött arcai alapján érezhető, hogy a The Crunch tagjai nem nyeretlen kétévesek. Talált, süllyed: rock és punk ikonok akár szupergrupnak is hívható társulatának idei második albumáról van szó. Sulo Karlsson énekes/gitáros (Diamond Dogs), Mick Geggus gitáros (Cockney Rejects), Dave Tregunna basszer (Sham 69, Lords of the New Church, The Wanderers), Terry Chimes dobos (The Clash) és Idde Schultz gitáros (Docenterna, Hovet) nem ma kezdték pályájukat, viszont ismét összehoztak egy remek power pop/pop punk lemezt. Lazaság, vidámság, a brit és svéd hagyományok tökéletes ismerete és ötvözete - mi kell még?

Ez is ausztrál társaság volt, állítólag ott sokan a mai napig gyászolják őket. Megalakultak, rettenetesen odabasztak, mindenki nézett, hogy mi a fasz van, aztán feloszlottak, és csá. Zenéjük meg olyan volt, mint a nevük. Kiszámíthatatlan, szaggatós, bekúrva ténfergő hardcore szarszörny ez, a Big Black csodás tónusai között megmagyarázhatatlanul kattant váltásokkal cikázó organikus monstrum, ami összezavar, pszichotikus hajrázásba hív, és megacélozza a makkod. Ez minden daluk, egy helyen, és aki végighallgatja őket egy helyben, az kicsit szédülni fog. Zseniális banda volt.  

Tessék, ausztrál noise punk. Olyan, hogy már most hídban vagy tőle és a saját bűzös izzadtságodat nyeled. Tökéletesen agresszív, pöccre induló, sörben ázott amfetamin-gépezet, akkora rúgást ad a nyomorult életedhez, hogy csak még.  

Mindent elmondtunk már az aussie noise rockról, de olyan jó, hogy vannak ilyen bandák, és hogy újra és újra el lehet mondani, hogy az aussie noise rock a legnagyszerűbb dolog, ami a zenével történt. 

Izmos blues/blues rock album Detroitból, ráadásul ez már Eliza negyedik nagylemeze. A hölgy hangját nem egy kritika Joplinéhoz hasonlítva méltatja, amiben van egy kis igazság. Több számban is Kenny Olson, Kid Rock gitárosa nyűvi a húrokat. Hőségben hűsöléshez, mindenkinek. Fácse.

Jó estét nyár, jó estét Dub Pistols! Az előző két album (Rum and Coke 2009, Worshipping the Dollar 2012) szerintem elég haloványra sikerült, a Pistoleros viszont van olyan jó, mint a Point Blank vagy a Six Million Ways. Szóval megérte a hosszú várakozás.

Elképesztően szar borítóba csomagolt noise rock császárság Newcastle-ből. Kicsit olyan, mint a Drunkdriver vagy a Pissed Jeans, talán még jobb is. Ez most az egyik legfaszább új zenekar.

Csaknem a klasszikus felállásban tértek vissza (ismét) Dan Lilkerék egy négyszámos anyaggal, ami kevés, de inkább egy erős kislemez, mint egy olyan harmatos LP, mint a Third World Genocide volt tíz évvel ezelőtt... Aki akarja, a Rockmaratonon elcsípheti őket jövő hónapban - a Death Angellel és a Destructionnel egy napon.

facebook

Tegnap már futott egy kört a facebook csoportban a lemez, de akik nem tagok ott (azok lépjenek be), azok se maradjanak le az új Torn from Earthről, pláne hogy remekül sikerült, bátran odatehető bármely hasonszőrű, elismert külhoni zenekar anyaga mellé. A nyitó Consumed riffjei felpréselnek a falra. Bandcampen nulláért árulják.

facebook / bandcamp

Ez is megérkezett. Steve Albini volt a játékmester, plusz a lenti dal kibaszottul izmos: e két dolog nekem bőven elég ahhoz, hogy holnap hajnalban ezzel kezdjek, ne a kávéval.

Hétindító doom Bulgáriából.

Új album a meglehetősen egyedi hangzásvilágú wisconsini kvázi noise rock zenekartól. Hivatalos megjelenés úgy kábé két hét múlva.

Kellemes Gyereknapot kívánok minden pszichedelikás,

sztónerikus vagy űrutazó lánynak és fiúnak!

És persze mindenkinek, aki szereti.

1 / 2 / 3

Gerjedékeny, de barátságos indie rock / shoegaze '93-ból. Aki szereti a kilencvenes évek alter gitárzenéit, az ne is keresgéljen tovább. A lemez producere Billy Corgan volt.

Kétszer már belefutottam a Skinless visszatérő lemezébe, mindkétszer fake volt. Harmadszorra már a "rendes" anyag került ki...

facebook

Ugyan a facebook-csoportban már ott volt, de azért rend a lelke mindennek. A borító mondjuk röhej, és az is elkerülhetetlen volt, hogy egyszer majd kiadnak egy lemezt ezzel a címmel, de a zene az alapvetően mit sem változott. Mondjuk egy kicsit olyan érzésem van velük kapcsolatban, hogy egy ideje ugyanazokat a számokat írják meg. De ettől még szép, és jól esik, és jobbnak is találom, mint az előzőt, amivel szintén nem volt sok bajom. Ma például pont tandoori pulykát pácoltam be rá, és szinte éreztem tőle Shiva csöcseit a kezemben.    

Az év borítója mögött az év egyik legelvetemültebb szemete rejlik. Szabadon áramló, széteffektezett pszichotikus láncrázás, a hipnózis túlsó oldaláról. Olyan, mintha a Terminal Cheesecake eldobná az LSD-t és elkezdene üvegszilánkot rágni. Egy basszus, egy dobos, aki konkrétan kukákon (is) dobol, pedálok és kütyük, szarrá csúszott őrült vokál. Baszott kemény, totálisan taszító, vadállati düh és kattant szociopata elidegenítés árad itt, röviden, de kurva súlyosan, sátáni táncba hívva minden rosszéletű fattyút. Azt csinálnak, amit akarnak, leszarják, hogy milyen fogalmaid vannak a kurva rockzenéről, csak szakítson ki a hangnyomás, a velőtrázó nyekergés, a hugyosra bekábult dervistánc pedig soha ne álljon meg. Nem tudok betelni az ilyesmivel, ez a punk, nem a Refused.

Sok ilyesmit rakunk ki, mert ezt a műfajt nem lehet megunni. Mármint, az ilyen új romantikus, szintis post-punk, new wave, goth és death rock hatásokkal gyúró hideg komorságot bírjátok, nem? A demójuk után én nagyon vártam ezt a lemezt amúgy, és imádom minden hangját.

Egyenes, őszinte rock Budapestről. A From the Front a banda idén megjelenő második albumának első harmada, saját szavaikkal az új dalok közül azok, amik a leginkább utalnak eddigi munkásságukra. Eszerint a továbbiak, ha lehet, még több izgalmat és kiváló dalokat ígérnek, hiszen itt sincs szó másról. Kár lenne elmenni mellettük, annál is kevésbé, hiszen a Bandcampről barátilag a korábbi anyagokkal együtt az egész kollekció beszerezhető.

facebook / bandcamp

Lassan harmadik hete ülök ezen az albumon, de végül csak posztolom. A svájci Ølten trió a Neurosis által kitaposott ösvényen jár, és saját zenéjét post-porn-sludge metalként cimkézi. Szó sincs róla, hogy rossz lenne, mert a Mode bőven okoz kellemes perceket a hallgatónak, de túl sok eredetiséget nem kell benne keresni. A Bandcampről nemcsak az idei, hanem a 2013-as nagylemezük is könnyedén beszerezhető.

Nem, ezt ennyivel nem lehet elintézni, hogy „ez Billy Idol első zenekara, és most hakniznak egyet”. Ez Gene October bandájának a tizedik lemeze, és tulajdonképpen van olyan jó, mint bármelyik korábbi. Persze az eredetiség sosem volt náluk alapelv, most sem az, íme:

Kendrick Lamar idei harmadik nagylemeze napjaink afroamerikai létéről mesél, nulla polkorrektséggel, ironikusan, viziószerűen - amit alapvetően keserűen és pesszimistán lát. Az alapvetés hip hop mellett a nyolcvan perces album másik fő csapásiránya az avantgarde jazz, Lamart ebben egy trió segíti. Persze ennél jóval eklektikusabb a lemez: a nagyívű mondandó sokszínűsége a műfajok váltogatását is megkívánja: van itt jazzes slam poetry, G-funk, neosoul, dancehall, és még sorolhatnám. A szinte konceptlemez Butterflyt megjelenése óta nem egy helyen a Who Tommyjához és a Floyd Falához hasonlítják a hozsannázók - szerintem ez a korong (lesz) 2015 Black Messiah-ja.

Idris Elba kedvenc színészeim egyike, aki többek között a 2013-as Mandela-film főszereplője is volt. Tavaly novemberben megjelent első nagylemezét a filmforgatás élményei és a dél-afrikai zenék ihlették; illetve főhajtás a legendás politikus és Elba sierra leone-i születésű édesapja előtt, aki a jobb élet reményében költözött az Egyesült Királyságba. Az album egyszerre válogatás és szólólemez is: Idris gyűjtötte össze a dalokat, és énekel, rappel, valamint némi spoken wordöt is művel rajta. A saját műfajában szinte tökéletes, és mindenképpen elismerésre méltó projekt.

Ez a lemez észveszejtően zseniális. A Beech Creeps ezt megelőzően már két demószerűségen mutatta meg savban áztatott méregfogát, de túlságosan is széteső kreatív energiáikat csak mostanra sikerült kordon mögé terelniük, továbbra is gondosan kerülve persze a hagyományos dalszerkezetet és a konzumhangzást, meg úgy általában a jólfésültség látszatát. A még így is jócskán zabolátlan zenefolyam mögött ott botorkál egy oltári nagy kérdőjel, amely nem engedi, hogy nyugodt szívvel soroljuk a bandát csak egyetlenegy műfajhoz. Ettől tud igazán működni a történet. Akit a kezdő - majdnem kilenc perces, de egyébként ideális nyitódalnak bizonyuló - tétel nem riaszt el, az a későbbiekben tanúja lehet egy olyan szabad folyású rockalbumnak, amely valószínűleg pár év múlva már klasszikusként lesz számon tartva.

Ehhez valószínűleg a legtöbb fingfaszúnak már túl késő lesz, de akkor majd reggel veressétek le vele a vesétek. Tök csináld magad noise rock punkszemét, jó fossá széthangolva, disszonánsan pakolva a cementes zsákokat a hülye fejetekre rá. Kapálózik, rúg, harap, kiabál, nyekereg, ahogy az ildomos. Pár egyetemista srác vette fel egy tanteremben. Állítólag.

Észtország emblematikus punkzenekarának debütalbuma 1989-ből. Agresszív, nyers, anarchista punk. Megrögzött punkrajongók gyűjteményébe.

info

A Tallinn Daggers idei, harmadik albuma azt a fajta amerikai, pozitív energiákat mozgató indie rockot, powerpopot tartalmazza, amiről nekem az első hallgatástól fogva az Ashes Divide/A Perfect Circle hangulata ugrik be, mindenesetre hangzása a 90-es évek indie rockjában gyökerezik. Egységes színvonalú, húzós, nagyon jó lemez.

official / facebook

Folytatva észt sorozatom, ezúttal utat nyitok a Seksound underground kiadónak, akik egy rakás tallinni dreampop/shoegaze/ambient és rokon műfajok zenekarait támogatják. Érdemes ránézni a kiadó bandcampjére, szívesen jelentkezem magam is további kiadványokkal. Mind közül számomra a legemlékezetesebb a Jan Helsing tavalyi bemutatkozó anyaga. Csupa sláger, nagyon szerethető és ők is észt nyelven dalolnak. Kajálod?

facebook / bandcamp

Na, emberek, dőljetek be a Super Luxury debütáló lemeze előtt, olajozzátok be a segglyukatok, és várjátok az év egyik legpronyóbb baszását. Klasszikus riff-rock elemek vannak itt noise rock modorban disznósítva, nyakig lehet úszni a dágványban, közben meg üvöltesz, mert ez a lemez is üvölt, bele az agyadba, olyan rohadék módon dögösen és sodrón és őserővel, amitől én sokadik hallgatásra is csak vigyorgok, mint egy hülye fasz. Vicces, kőkemény, szétrobbantó cucc, néha olyan mintha valami stadionrock nyomorúságot váratlanul meghágna a The Jesus Lizard.

Van rajta egy szám amúgy, aminek ez a címe: Ian Mackaye made so much money out of Fugazi that he lives in a solid gold house and drives a solid gold car and he sits on his driveway but he can't go anywhere because the wheels are made of solid gold.

Amúgy ez 128-as anyag, de én csak ezt találtam. Ettől még állat vad. Akinek van nagyobb, az szóljon, mert nekem kell.

Anansi általában pók alakjában megjelenő nyugat-afrikai eredetű karibi és nyugat-indiai mitológiai alak, aki a történetekben gyakran a bölcsességet testesíti meg, illetve kimondja a tanulságot. Alakja eljutott egészen az USA legdélibb tájaiig is, ahol is neve Aunt Nancy-vé változott át. Mad Professor guyanai származási londoni dubber, aki negyedik évtizede sürgölődik a lemezek közelében. Anansinak szentelt albumán a dub és a reggae mellett jóféle karibi ritmusok is hallhatók, és egy nagy csokorra való vendég is szerepel rajta (Horseman, Black Steel, Delroy Williams, Vivian Jones, és mások). Küldeném mindenkinek, ami unja a negyedik napja zuhogó esőt.

1 / 2