Az év borítója mögött az év egyik legelvetemültebb szemete rejlik. Szabadon áramló, széteffektezett pszichotikus láncrázás, a hipnózis túlsó oldaláról. Olyan, mintha a Terminal Cheesecake eldobná az LSD-t és elkezdene üvegszilánkot rágni. Egy basszus, egy dobos, aki konkrétan kukákon (is) dobol, pedálok és kütyük, szarrá csúszott őrült vokál. Baszott kemény, totálisan taszító, vadállati düh és kattant szociopata elidegenítés árad itt, röviden, de kurva súlyosan, sátáni táncba hívva minden rosszéletű fattyút. Azt csinálnak, amit akarnak, leszarják, hogy milyen fogalmaid vannak a kurva rockzenéről, csak szakítson ki a hangnyomás, a velőtrázó nyekergés, a hugyosra bekábult dervistánc pedig soha ne álljon meg. Nem tudok betelni az ilyesmivel, ez a punk, nem a Refused.