Az ex-Gallows és most már ex-Pure Love frontember új zenekarának első nagylemeze. Az utolsó, lírai számban aszondja, hogy utál minket, és reméli hogy megdöglünk.

facebook

Kánikula, napsütés? Ugyan, itt az új Christian Death lemez, nyolc évnyi szünet után. Aki akarja, az elhívhatja őket jópénzért keresztelőre, esküvőre, temetésre is akár. Bazdki azért az elég menő elhantolás ahol Valorék húzzák a talpalávalót...

facebook

A Kolosszális Ifjúság egy német post-punk zenekar volt, igen, többnyire az anyanyelvükön énekeltek, és ha listát kellene írnom a nyolcvanas évek végének legjobb európai lemezeiről, akkor ez a debüt tutira rajta lenne. Ha pedig egy mondatban akarnám jellemezni, akkor csak annyit mondanék, hogy ez volt a németek jócskán megkésett, ám annál izgalmasabb válasza a Wire Pink Flag albumára.

Rég baszott ilyen súlyos lemezt a magyar könnyűzene. Leszeded mert tök ingyen van, felkúrod a hangerőt, és érzed, ahogy molekuláira hullik szét a hülye fejed. Kíméletlen morzsolás, ráadásul még sajátos is. Indusztriális monoton redva, dobhártyákat feláldozó pengeéles zaj, zakatoló szennytechno, és hamisítatlan punk milliő. Hatalmas munka. Ja, az egyik tag ismerős lehet a hasonlóan csodálatos derTanzból. A másik tag meg sehonnan sem. Ettől még a lemez nem szaggatja szét kevésbé a segged.

Fantasztikus lemez. Mocsárból felhörgő basszusok pumpálják a fejed, puffognak a garázsdobok, hanyag és leszarós rock and roll ütemek húznak bugiba, az ének megrándítja a vállad, és közben végig magával rántanak a surf-dallamok, a szúnyogfelhőtől kivehetetlen blues lüktetések, a napfény pedig átsüt a befülledt mocskon. Alulkevert riszálása ez a seggnek, csujogatós lazaság, de valami megmagyarázhatatlan szent por lengi be. Eszelősen eteti magát, elringat egy cigi égette matracon. 

Hogy mára is meglegyen a napi halálmetál betevő.

facebook

Ezt majdnem elfelejtettem kirakni, milyen ciki lenne már az egy ilyen kvalitású zenekar esetében. 24 év után tértek vissza brit kedvenceink, akik éppúgy élen járnak a kozmikus együttrepülésekben, mint a repetitív szeánszokban, de Stooges / MC5 jellegű döngölésekért se kellett soha Detroitba menniük.

A karakán okkult doomban utazó (Necroskull énekes: "Nem vagyok túl kedves fickó. Nem nagyon szeretem az embereket, sok mindent utálok.") brit Witchsorrow harmadik nagylemeze most jött ki a Candelightnál, a lemez legsúlyosabb tétele a záró, De Mysteriis Doom Sabbathas. Ez egyébként már kijött a tavalyelőtti Roadburnre egy 150 darabra limitált kazettán, amin a másik tétel a Freezing Moon doom átirata volt.

facebook

(az újról még nincs fent semmi youtube-on, itt egy régi dal)

A svéd zenekar megalakulása még az első nagy death metal robbanásának környékére tehető (1990), egyetlen nagylemezük még '93-ban jelent meg, két évre rá fel is oszlottak, most azonban úgy érezték, valamiért vissza kell térniük. Vagyis csak az alapítógitáros, Hakan Stuvemark, hisz a régi brigádból csak ő van itt, a zene természetesen old school death metal, félórában. A maszterizálást amúgy James Murphy végezte, kiadó a Pulverised.

facebook

Ebből is jött egy webrip, szkeptikus vagyok, az előzetes dalok nem nagyon győztek meg, meglátjuk.

facebook

Bemutatkozó nagylemez Austinból (lehet hogy a The Swordék szomszédai), természetesen minden összetevőjét a hetvenes évekből merítve. Nyilván nem akarnak világot váltani - nem is kell - szimplán egy fasza múltba révedő farmermellényes heavy rock album, és szerencsére a lemez hosszát sem húzták el - mint mondjuk a Vintage Caravan - megálltak 35 percnél.

facebook

Két év után megérkezett az ausztrál banda második albuma.

Az első lemezhez hasonlóan a High is alulról súrolja a félórás játékidőt,

de egy fokkal jobban sikerült, mint cím nélküli elődje.

1 / 2 / 3 / 4

Ízelítés:

Zseniális tavalyi noise rock lemez Londonból. Nemigen találok rá szavakat.

Hivatalos koncertlemez négy évvel ezelőttről.

Pár órája streamelték a teljes lemezt, itt is egy webrip belőle. Már csak az kell, hogy Erik Rutant is visszahívja Trey a Morbid Angelbe, és írjanak egy Gateways szintű gigászi lemezt...

szerk: a link cserélve CDripre

facebook

Enter the Circle EP

All in the Circle

Ha már a szent és sérthetetlen Facebook-csoportunkban kiveséztük, álljon itt is a két Shahmen kiadvány. 

Ezerrel kigondolt és egyszerűségükben súlyos alapok, minimál dallamok, felemelnek és lehúznak. Kurva sötét dolog. Mintha egy lerúgott lopott tuningverda húzna maga után egy agyonvert stricit. Lassítva. Kicsit olyan, mintha RZA megnézett volna egy-két film noir klasszikust. Ez a "B L S" nevű arc pedig az egyik legeredetibb hang jelenleg a műfajban, jéghideg bérgyilkos dörmögésére nem lehet nem bólogatni, gyilkos spoken word suttogása megborzolja a kedélyeket, és akárcsak az alapokat hozó SENSE, ő sem viszi túlzásba. Ez a síkegyszerű zeneiség a legjobb az egészben, nincs egy felesleges hangjuk sem.

Hopp egy zenekarnév, mely a Metal Hammer legtöbb kilencvenes évekbeli olvasójának ismerősen csenghet. Akkoriban leírva nagyon izgalmasan hangzott, hogy legendás hardcore zenészek prog rock, pszichedelikus és egyéb műfajokat próbálnak egybegyúrni, megtartva az eredendő dinamikát. De hiába tepertem, sajnos csak évekkel később sikerült megszereznem a lemezeiket, és bár kétségtelenül izgalmas munkák, mégsem az Into Another volt az a hardcore mellékvese, amely adrenalint pumpált a vérembe (az a Quicksand volt). Ennek ellenére a zenekar léte fontos a bolygónak, mert milyen jól néz már ki az leírva, hogy a stílusuk hard rock/hardcore, meg tényleg nem volt akármi az a krosszóver, amit ők annak idején bemutattak, de biztos vagyok benne, hogy lesznek itt arcok, akik nálam sokkal jobban fogják respektálni ezt a húsz év hallgatás után kiadott minialbumot.

Az aktuális című nagylemez, 2002-ből.

1 / 2

A hetedik, Feneketlen című album megérkezett.

1 / 2 / 3

Megint Thurston, megint free jazz és noise: az egyetlen gitárral felvezetett performansz felvétele tavaly novemberben, az Art Institute of Chicago egyik speciális vetítésén készült, ahol hősünk hathúrosával hatvan percen keresztül tette hozzá a magáét a művészi mondanivalóhoz.

A nevek sorrendjében: a zongorista/zeneszerző, az elektronikus zenei producer/DJ, és a bőgős/csellista. Wesseltoft saját és kollaborációi jogán, Schwarz ha másért nem, a !K7-es dolgai alapján, Berglund pedig az Esbjörn Svensson Trioból és a Fire! Orchestrából lehet ismerős. A három nagyszerű előadó tavaly összehozta az év egyik legjobb elektronikus jazz/downtempo albumát, ami lassan háromnegyed éve pihen nálam. De most itt van, tessék!

1 / 2 / 3

Az idegen nem tudja, hogy a forróság ellen nem egy

takaróval, hanem a Zomes muzsikájával lehet védekezni.

1 / 2 / 3 / 4

Az austini trió harmadik nagylemezén is faszán adagolja a Wipers és a Ramones korai pillanataira emlékeztető témákat.

Nagyon túltolja a hőség, szóval érdemes kicsit beszedni, rárántani, beböllenteni, cirmantani, aztán jöhetnek sorban ezek a lemezek. Mindegyik a '90-es évek közepéről van, mert akkor még tisztességesen tudtak drogozni az emberek.

Mindegyik lemez kibaszottul nagy remekmű, szétcseszik az agyad, némelyik klasszikus is, némelyik nem, és mivel csak úgy összedobáltam ezeket, ezért nyilván kimaradt egy raklap hasonlóan jó lemez. De valahogy túlélitek.

Ha a tavalyi Time to Die hallatán húztad az arcod, akkor a phoenixi Goya trió idei második albuma rád vár: totális Electric Wizard-imádat, valamivel feszesebben, mint a példakép legutóbbi munkája. Lejjebb a számok mögött pedig korábbi dolgaikat találod meg.

1 / 2

2013-ban két nagyon ígéretes oi!/punk demo született: az egyiket a Vanity rögzítette, akik azóta igencsak felnőttek a feladathoz, a másikat pedig a Brass névre hallgató formáció, akik szintén nem okoznak csalódást ezen az idei kazettán, melyen egyébként még az Agnostic Front által ismertté tett Crucified című Iron Cross klasszikus is felcsendül. És nagyon remélem, hogy lesz még folytatás, mert nagyon ütnek ezek a mai formába öntött melós himnuszok.

A portlandi Satan's Pilgrimsszel valamikor nagyon régen találkoztunk - ha jól emlékszem, a '98-as Creature Feature lemezüket posztolta valaki, még bőven a freeblogos időkben. Utolsó sorlemezük hat éve, Psychsploitation címmel jelent meg, ez az idei válogatáslemez pedig másfél órában nyújt széles keresztmetszetet munkásságukból. Esti lazuló surf rock, füleldoda:

Félelem-gyári jómunkásemberek in da hausz!

1 / 2

1

Borús gothic post-punk Svédországból, ahogy azt a borító is sugallja. Elvileg imádni fogjátok.

Nem semmi kis debütálás ez (már ha nem számítjuk a demójukat). Reszelős hardcore-tempó, Wiperst idéző gitárdallamok, anarcho-punk tartalom, harapós csajvokál. Kurva szép. Nagyjából negyed óra alatt végigfut rajtad, te meg újrahallgatod, mert csak úgy hord magával. Nagyon nagy ünneplés lesz, ha ezek egyszer kiadnak egy nagylemezt. 

Az év egyik legsúlyosabb noise-rock lemeze, annak ellenére, hogy semmi köze nincs ahhoz az UT-hoz, akiket illene ismerni. Olyan, mintha a Shellac, a Tar és a Janitor Joe szarrá kristályozva átment volna baszatni az Amphetamine Reptile állataihoz. Csontrepesztő basszussal, észveszejtően késelő gitártémákkal, halántékra kúró ritmusorgiával, és finoman bújtatott dallamfoszlányokkal mászik rá az elmédre. Nincs egyetlen szar hang se rajta, mindegyik dal egy-egy külön monolit, amit feltolnak a szűk kis segglyukadba. Nagyon vaskos anyag, kíméletlen és nem tűr barátokat maga mellett. Kimegy az állkapcsod, mire átrágod magad rajta, de akkora pusztítás, hogy attól könnybe lábad a zajrock szerelmeseinek szeme. Egyébként egészen lenyűgözőnek tartom, hogy ma még készülnek ilyen lemezek.   

A bolognai születésű Alessandro Cortini 2005 óta a Nine Inch Nails billentyűse, de vannak saját projektjei is, és dolgozott már Jovanottival, a Ladytronnal és a Pusciferrel együtt is. A Risveglio az ötödik szólóalbuma, melyen szűk egy órányi filmzenés-gótos hangulatú, ipari elektronikával átszőtt ambient jellegű zene hallható. A tizenegy szerzemény finomságai igazából fejhallgatóval jönnek elő. Csekira:

Hahó mindenség! Egy kis figyelmet kérnék! Kiadta hetedik stúdióalbumát a hetvenes évek egyik legjobb psych/prog/kraut zenekara. A világ sajnos el fog menni mellette, de ti ne tegyétek, mert ez az év egyik legfontosabb megjelenése. Főleg azoknak ajánlom, akik még hisznek a savak erejében.

Az arkansasi Auric második albuma maga a megtestesült sludge-ság. Súly uralta, feketés leplekbe és utómetálba burkolt, ijesztő rondaságról beszélünk, ami kilenc szerzeményt és egyórás játékidőt jelent. Az igazi iszap-katasztrófa, gitárokra hangszerelve.

Alaposan el vagyok maradva a friss megjelenésekkel, ráadásul Digital Leathert már évek óta akarok posztolni, így hát egyértelmű, miért pont ez a lemez kerül elsőként sorra a hegyekben álló új zenéim közül. Amúgy vagány synth punk, ha valaki nem ismerné.

Hú gyerekek, én nagyon vártam ezt a lemezt. A három évvel ezelőtti bemutatkozás, a Beyond the Flesh igen belopta magát a szívembe, és bár a zenekar kaliforniai, nyugodtan tekinthető tiszteletbeli floridainak. Olyan ez az új anyag (meg az előző is), mintha feküdnék a tűzforró tampai parton a homokban, miközben azt nézem, hogy a leprás Death belsőségekkel strandfocizik a lassan rothadó Obituary-vel. Kedvelem.

facebook

Brazília elsőszámú death metal exportcikkének tizedik nagylemeze. Producer Erik Rutan (mindjárt itt az új Hate Eternal is!), borító Joe Petagno.

facebook

Ha jól számolom ez a hetedik nagylemeze a san diegoi deathgrind négyesnek, a lemezcímről ezt olvastam a metálhammernél: "Az antropocén elnevezést az 1980-as években alkotta meg Eugene F. Stoermer ökológus, de csak a 2000-es években került igazán köztudatba Paul Crutzen Nobel-díjas légkör kémikus hatására. A görög eredetű anthro- (vagyis az ember-) előtaggal próbálja kihangsúlyozni, hogy erőteljes hatást gyakorolunk a környezetünkre. A légszennyezés, a bányászat, a tengeri közlekedés, az erdőirtás lényeges elemei az emberiség geoszférákban végzett tevékenységeinek, s ezek mind hozzájárulnak az emberiség számlájára írható drasztikus környezetalakításhoz. A fogalom bevezetése mellett érvelők indoklásul sokszor az ember okozta nagymértékű fajkihalást és a földfelszín drámai átalakulását/átalakítását hozzák fel." És még Anselmo Fülöp is vendégszerepel.

facebook

Új lemez a legnagyobbaktól.

Egyelőre 128-as rátával, de hát a Hammerhead úgy is zseniális.

Még egy szippantás a Rudimentary Peni világából, ezúttal Chicagóból, ahol azért van keletje az ilyesminek ha jobban belegondolunk. Hiszen emlékezzünk csak, miket művelt annak idején például Mac Blackout. Bár a Final Grin esetében nem csak behatásról van szó, ugyanis ezen a 2012-es kazettán konkrétan Rudimentary Peni bálványimádás folyik. Egyébként idén is megjelent egy kazijuk, de az nekem sajnos nincs meg.