Az év egyik legsúlyosabb noise-rock lemeze, annak ellenére, hogy semmi köze nincs ahhoz az UT-hoz, akiket illene ismerni. Olyan, mintha a Shellac, a Tar és a Janitor Joe szarrá kristályozva átment volna baszatni az Amphetamine Reptile állataihoz. Csontrepesztő basszussal, észveszejtően késelő gitártémákkal, halántékra kúró ritmusorgiával, és finoman bújtatott dallamfoszlányokkal mászik rá az elmédre. Nincs egyetlen szar hang se rajta, mindegyik dal egy-egy külön monolit, amit feltolnak a szűk kis segglyukadba. Nagyon vaskos anyag, kíméletlen és nem tűr barátokat maga mellett. Kimegy az állkapcsod, mire átrágod magad rajta, de akkora pusztítás, hogy attól könnybe lábad a zajrock szerelmeseinek szeme. Egyébként egészen lenyűgözőnek tartom, hogy ma még készülnek ilyen lemezek.