Súlyos debütálás egy felettébb társadalomkritikus hangvételt megütő mogorva londoni dob-gitár duótól. Ledörgöli a bőrt a puha seggedről. Tagló, málha, acsarkodás, dagonya, tiló, nihil, húgy, erőszak. Ilyesmi. Zajrock, erős Big Black utánérzéssel, ugyanakkor én elég frissnek, fontosnak, relevánsnak…

Hiánypótló tavalyi gyűjteményes lemez. A mindenható Zeni Geva minden egyes olyan agyszaggató durvasága, amit Steve Albinivel közösen csináltak. Nai-Ha, All Right, You Little Bastards!, egy rakás ritkaság és élő felvételek, pimpelt hangzás. Fontos, kötelező, nevetségesen nehéz, baszottul tömény,…

Sok, sőt, kurva sok a jobbnál jobb noise-rock zenekar ezen a bolygón. Mindnél jobb a japán sassya-. Alapvetően mindenki bekaphatja, aki ezzel az amúgy vitathatatlan, tudományos eszközökkel abszolút cáfolhatatlan ténnyel nem ért egyet. Ez az érvem a sassya- mellett, ennél jobbat nem tudok. Idei…

Nem csak én vártam irdatlanul ezt a lemezt. A My Disco azt csinál, amit akar, most éppen egy súlyos, minimalista, hipnotikus, morózus, mély, lassan rád mászó komor ambient szörnyet szültek világra, ami nem feltétlenül lesz a mindig kísérletező együttes rajongóinak kedvence, de mégis ki a fasznak…

Tessék, itt van a KIM első anyaga. Tűkön ültetek. Amúgy grunge-os, zajrockos, szipedelikusos, sludge rockos mifasz. Annak viszont kurva jó. KIM by KIM

Ha a kibaszott Gnod dobosa csinál valamit, ami nem Gnod, akkor arra le kell csapni. Ha pedig ez a valami ráadásul olyan fasza noise-rock, mint amilyen, akkor az tök jó. Értitek.     Wunder EP by SHUCK

 Pótlok némi hiányt tavalyról, akkor jelent meg ennek a glasgowi dob-gitár duónak ez a két nagyszerű kislemeze, amiket jól szét is hallgattam. Mondjuk ez nem nehéz, mivel egyrészt jók, másrészt rövidek. Amúgy tök őszinte, puritán, kezeletlen, vaskos és izmos, ösztönből odakent rockmuzsika, amibe…

Oroszország Anyácska kurvára büszke lehet magára, hogy van egy ilyen noise-rock együttese. Komolyan, ez a lemez bőven mestermű, ráver még a korábbi anyagukra is, pedig aztán az is mi volt. Ha valakinek új, akkor körülbelül azt kell tudnia, hogy a Jars öntörvényű, szarik az elvárásaidra, totálisan…

Riley Hawk (Tony Hawk fia) és Bruce McDonnell duóban basznak oda az amúgy remekül kiválasztott Warish név alatt. Egyáltalán nem semmi ez a pár dal, frankó stílusérzékre és gógyira vallanak. Punkos svunggal és modorban kínálják a Melvins kiforgatott, dögletes, izmos grunge-riffjeit, de simán…

Olyan nincs, hogy ez nem kerül ide, bámulatosan geci anyag. Nyilván noise-rock. Akárhányszor hallgatom, mindig vérzik tőle az ínyem és dagonyázni akarok egy széthugyált kocsmaklotyóban. Agresszív, haragos, csúnya és rosszindulatú kislemez ez, tele nagyszerűen aberrált ötletekkel és nem normális…

Lényegében egy új Cherubs-lemez, csak nem Cherubs-tagok csinálták. Ez nyilván egyszerre túlzás és leegyszerűsítése a dolognak, az Exhalants nevetségesen király első lemeze ennél többet érdemelne, hiszen több is van benne, de legyen elég is ennyi ajánlónak. Nagyon nem semmi.  exhalants by…

Öt év után jelent meg idén a Tile új lemeze. Dörgedelmes, mocsárból felcsobogó, nehéz noise-rock szarság lett, üvöltő fiatalemberrel, üvöltő gitárral és basszusgitárral, üvöltő dobbal, üvöltő hallgatóval. Szemtelen, vicces, kegyetlenül dózeroló, verekedős, büszke és kankós nyamvadt rockzene azoknak,…

A Sub Pop idei legnagyobb dobása valószínűleg az ausztrál Deaf Wish legújabb lemeze volt. A Lithium Zion mesteri, és nem csak azért, mert ott figyel rajta az egyik kedvenc idei számom, ami ez: Fasza, mi? Az egész lemez az, akárcsak a korábbi, szintén a Sub Popnál megjelent Pain. Van bennük egy…

Ha esetleg az év utolsó napján hallanád először a belga Youff kikúrt kemény első nagylemezét, akkor boldog új évet hozzá. Annyira vadmalac és kegyetlen és mérgező és erőszakos mély nihil az egész, hogy egy goromba vicsorral az arcodon és egy kurva nagy monoklival a szemed alatt fogod átfingani magad…

Az idei Tongue Party az eddigi legjobb Tongue Party, pedig aztán ők eddig nem hibáztak. De ez valami irdatlanul recseg és zúz és anyázik és lazán lerúgja a fejed. Óriási riffek, prés, velőtrázó pszichózis, nagyon harapós gitár, óbégatás, furcsa dalok tonnányi szarral, nyers és ganés csontrepesztés…

Lenyűgöző lemez. Agyonvág, akárhányszor megyek neki. Olyan, mintha a korai Pixies, a Sonic Youth és a Cranes bámulna bele az esti nagyvárosi fényekbe. Noise-rock, post-punk és shoegaze gyönyörű, zavarba ejtő, cefetül mélybe rántó csodás és érezhetően teljesen őszinte és zsigerből kibuggyanó…

Száz százalékos klasszikus noise-rock, 2018 egyik rejtett kis gyöngye, disznók elé szórva. Egyébként, most komolyan, ilyen névvel lehetne más zenét játszani? Nem. Szétveti a bizarr és nyers és ösztönszerű izmos pulzálás, pörög és vicces és büdös és kemény, igazából megjelenhetett volna 30 évvel…

Thalia Zedek nagyot ment idén, a Fighting Season mellett a viszonylag új bandája, az E is kijött egy kurva jó új lemezzel. Zedek mellett itt van Jason Sanford (Neptune) és Gavin McCarthy (Karate) is, az E pedig hármukról szól. Nagyon összerakták. Arról, hogy konkrétan milyen zenét játszanak,…

Őszentsége Paul Erickson a kibaszott Hammerheadből és a kibaszott Vazból, mellette meg muzsikál egy tag a Seawhoresból és még egy az Inappropriate Tough Guy Behaviorből. Mindent tudsz, nyilván kurva jó.   Bled It Bleed by LEECH BEECH

Kanadai dob-gitár duó, ketten a világ ellen, arclerúgó noise-rockkal. Gyors, kemény, dögös, csúnya és hülye. Az idei Hypocritic Oath nem semmi anyag lett, egy párszor rácsodálkoztam már. Így kell.  

Meg voltam győződve róla, hogy ez kikerült már ezer éve ide. De nem. Aki tud róla, az nyilván már meghallgatta párszor. Aki nem, az majd most. Még mindig baromi jó együttes, akik a következő lemezükön vagy Young Widowst fognak majd játszani, vagy Shellacot, de annyi baj legyen.   Two Parts…

Agyonrúgó, száz százalékos noise-rock Kanadából, százezer régi és nem régi noise-rock együttes nyomdokain. Ahogy ezt kell, dzsuvásan, cefetül keményen, húggyal és velővel és méretes herével. Megüvölt, felkap a seggedről, és beledörgöli a hülye fejed a fiszfasz rockbandák rohadó tetemeibe. Nem tudom…

Finoman szólva is szubverzív, experimentális, kiábrándult, felzaklató és mindenre baszó no wave gecizaj, egyetlen embertől. Vér bugyog lassan minden szenvedő ember kikúrt testnyílásából, a kazamatákból felhörgő sátánok pedig örömtáncot lejtenek az emberiség lángoló fosa felett, nagyjából. Kíméletlen…

Nagyszerű zenekar. Inkább zajos rock, vagy zajrockos rock, mint zajrock, de annak óriási. Régebben több volt bennük a gané, de ettől még az idei lemezükre is szétráztam a fejem. Aki szereti a Bad Guyst, a Mudhoney-t, az MC5-ot és bármilyen tökön rugó, lendületes, elragadó, dallamosabb koszos…

A dublini Leroy énekese úgy üvölt, mint akinek a lábujjára esett egy hűtőszekrény, de így is kell. Amúgy meg picsarészeg, minden hangjában igazi, bármivel szembehugyáló, ösztönállati zajpunk. Lenyűgöző, olyan mintha 30 évvel ezelőtt készült volna, valahol az Outback szaros közepén. Valahogy így kell…

A Nice Guy nevével ellentétben egy rohadék geci, ez a '91-es lemez meg a legrondább szemét szarság, amit csak. Bugyborékol, csörömpöl, köszörül, egy sírgödörből üvölti ki magából a nihilt, de olyan kibaszott ocsmány döggel, amitől. Igazi, öntörvényű, dekadens, mosdatlan, visszataszító féregség,…

Fingom nem volt ennek a lemeznek a létezéséről, de köszönhetően a remek Unsane-feldolgozásuknak ez már a múlté, ez meg itt az egyetlen, 2013-as lemezük. Magamat is megleptem azzal, hogy tudok még élvezni ilyesmit, szóval juhé. Lényegében amúgy Mastodon és savannahi mocsármetál (Kylesa- és régi…

A Faking eddigi egyetlen nagylemeze, 2016-ból. Súlyos, kömény, agresszív, tömör, dörgő-nyekergő noise-rock. Üvöltészet, izomerőből játszott Denison-témák és jó nagy dobok jelentős püfölése. Ismeritek és szeretitek az ilyesmit. Amúgy van benne egy Gunna Vahm-tag is.      Goddamn Cowards by FAKING

Fontos, értékes, hasznos, súlyos. Eléggé kötelező azoknak, akik. Vágjátok.   Get Off My Back (Unsane cover) by SUMA Alleged (Unsane cover) by FAKING So Last Season by Fashion Week Itt meg a hátsó borító, nagy nevekkel, nagy számokkal:

A tavalyi baszott nagy lemezük után újra itt van a zseniális Part Chimp egy olyan cuccal amire senki nem számított. Régi, eltűnt, leporolt és újra felvett dalok mellett korábbi számaik alternatív verziói kaptak helyet ezen a csodán, ami simán felfogható akár egy új lemezként is. Óriási…

Ennél gyilkosabb dolgot nem mostanában hallottam.  Drowning World by Conduit

Régóta ülök ezen, mert olyan. Mármint komolyan, meghallgatod - már ha meg bírod - aztán csak kussolsz napokig és olyan nagyon lelkesen nem veszed elő újra. Nehéz, terhelő, öntörvényű, dekadens, kimerítő rohadékságok gyűjteménye újfent, amiktől szarul vagy. Ez a legmélyebb és legtömörebb agyfaszuk…

A Landowner második lemeze kegyetlen. Frusztrált, feszült, neurotikus, zaklatott és ideges és pszichotikus tagló. Az elfojtott agresszió beteg dallamtöredékei felemésztő és hipnotikus monotóniával vájnak pöcegödröt a arcodba, te meg a nem evilági transzba pofozó dalaikra csak rángatózol, mint egy…

A kortárs zajrock legcsúnyább együttese új lemezzel szaggatja szét az elméd. Eleget szopkodtuk már őket a blogon, de csak azért is: ők az új Cows, ők a legszörnyűbb rémálmod, ők azok, akik szárazon tosszák seggbe a trombitát, akiktől a hideg ráz és mégis nagyon nevetsz és vicsorítasz és kifakadsz…

Ausztrália. Zajpunk. Ennyi legyen elég, meg talán még annyi, hogy szétüt és elveszi a zsebpénzed és lehugyoz.

Ó, bassza meg a Bummer! Ha szereted a KARP-ot, a Melvinst, az Unsane-t, a régi Helmetet, a Pissed Jeanst, a Whorest és minden ilyesmit, akkor jól oldalba fognak rúgni. Igazából én simán szétbontok bármit, ha közben Bummer szól. Leülsz, hallgatod, faszt se csinálsz, és kék-zöld foltokkal lesz tele a…

Százezer éve kiraktam ennek a brit csürhének az első kislemezét, amit a mai napig hallgatok amúgy, mert a Shake Them Bones és a 40ft of Monster a világ egyik legnagyobb számpárosa, a Sleeping with the Dogs meg akkora blues fricska, hogy anyád. Aztán pár hónapja ránéztem, hogy mi van velük, és…

Na, basszátok meg, bajtársaim a zajrockban, a Claw Marks idei első nagylemezénél én nem mostanában hallottam jobb dolgot. A Hee Hee egyszerűen fenomenális. Megjelenhetett volna az AmRepnél is, a Touch and Go is kiadhatta volna, de ki a faszt érdekel ez, mikor ezek az arcok úgy idézik meg a Dead…

Bírom ezeket a srácokat. Ez az új kislemez is szakít, de talán ez is a legjobb cuccuk. A Stuck itt volt.  eating alone in my car by SUPER THIEF

Gépdobos zajpunk, mindössze némi deathrock és goth és post-punk felhanggal, a legnagyobbak nyomdokain, de érezhetően saját utakon. Rideg, kiábrándult és a világvégébe zakatol, ahogy kell. Mostanában naponta meghallgatom egyszer. Fit by Tangent