Oroszország Anyácska kurvára büszke lehet magára, hogy van egy ilyen noise-rock együttese. Komolyan, ez a lemez bőven mestermű, ráver még a korábbi anyagukra is, pedig aztán az is mi volt. Ha valakinek új, akkor körülbelül azt kell tudnia, hogy a Jars öntörvényű, szarik az elvárásaidra, totálisan bizarr és pszichotikus és súlyos, mégis elragadó és mindennemű őrülete ellenére is viszonylag könnyen hallgattatja magát, újra és újra. Nem tudom, hányszor nyomtam már le ezt az elmúlt hetekben, de tipikusan az a lemez, amiben mindig találsz újat, szeretni- és félnivalót, meghökkentő és letaglózó pillanatokat. Változatos, kiagyalt, a műfaj nagyjai előtt alázatosan fejet hajtó (The Jesus Lizard, némi Unsane és pici Shellac, korai Butthole Surfers, Scratch Acid, korai Young Widows és így tovább) ugyanakkor saját utakon járó böszmeség. Vannak itt nyúlós, monoton, hosszú, robosztus és vonaglós tételek, egy-két perces zajpunk taglók, régi-vonalas deviáns grunge utóhatások, de a kiforgatott rock-formulák dögös halálsikolya mögül is simán hallani ezeknek a ruszki állatoknak a boldog vihogását: rockünnep ez, de csak azoknak, akiknek tele már a töke a verzé-refrén-verzé sablonságokkal. Csodálatos munka, amit amúgy ugyanazok a jó emberek adtak ki, akik az ILS kislemezét. Szaxofon: van.