A Coldun a hetvenes évek rockjának ízeivel injektálja be a proggeres és post-metalos súlyt, valamint az alfa-állapotba ringató doomközeli rezgéseket. Az orgonával, szaxofonnal és persze gitárral felvezetett nagyívű dallamok messzire utaztatnak, ám bárminemű zaklatás nélkül. A homogén hangulatú ötven…
A winsonsini House of Lud második lemezén a garázsos megszólalású stoner doom a vezérfonal. A kísérletező kedvvel megáldott power trio dalaiban egyszerre van jelen a blues-os szomorkodás, a metszett torokkal gurgulázó sludge, és a sztónerség dögös grúvja. A riffzúzda és a bőr alá mászó fuzz keveréke…
Kozmikus sztóner doomban utazó és utaztató négyesfogat bemutatkozó nagylemeze Észak-Karolinából. Hetvenes években gyökerező muzsika, sci-fi témákat feszegető szövegek, csillagközi portyázások. Tökéletes fülelnivaló a tavasz első, ám téliesen hűvös délutánjára. COSMIC REAPER - Cosmic Reaper by HEAVY…
A görög Yoth Iriát két, korábban a Rotting Christban nyomuló arc alapította 2019-ben (The Magus - ének, és John Mutilator - basszusgitár), az As the Flame Withers pedig a bemutatkozó nagylemezük. Dallamos feketefémmel zúzzák meg a világ hallgatóit, a nagylemez nyolc szerzeménye egyszerre változatos,…
Hat évvel az Ancient of Days után megkaptuk a második Spelljammer nagylemezt. A játék továbbra is lassan perzselő stoner doom-ot jelent, és a Mélytengeri utazás elnevezés megadja a lényeget: a tengerfenék sötét, rémségeket bújtató oxigénhiányos örök sötétségébe kalauzol el szűk negyvenöt percben, és…
Három monumentális dal negyvenöt percben, bevérzett torokkal hörgő énekes, a doom alapvetés mellett atmo, sludge és némi death elemek felhasználása - röviden így lehet összegezni a Battle Hag harmadik albumának lényegét. Ami óriási jóságra sikeredett, mert Kaliforniában nemcsak szörfös pornósztárok,…
Két, összesen harminchat percnyi terjedelmű szerzemény alkotja a Forlesen tavalyi bemutatkozó albumát, amelyet részemről 2020 legjobb korongjai közé sorolok be. A dalok milliónyi (al)műfajon és hangulaton átívelő gigantikus gondolati egységet alkotnak, melynek végén borítékolható a katarzis. Mindezt…
Lassúság, minőség, riffbőség: a Green Druid első nagylemeze sem volt piskóta, de a másodikkal akkora szintugrást hajtottak végre, hogy reggel munkába menet az albumot hallgatva azt gondoltam, hogy a harmadik korongjuk valszeg az évtized lemeze is lehet két-három év múlva. Nálam így most nem a heti,…
Mondanám, hogy a The Body ehhez képest elmehetne gyerekmesék aláfestőjének, de azt hinnétek, nagyot akarok mondani. Pedig ez tényleg olyan, mintha Chip Kingék az Anaal Nathrakhkal, a Dragged into Sunlighttal vagy mondjuk a Gnaw Their Tonguesszal álltak volna össze. Istentelenül erőszakos, kaotikus,…