Ha már ma előkerült a mindenható Vatican Shadow társaságában, álljon itt Michael Wollenhaupt egyik idei lemeze. Rituális, pszichedelikus, sötét, démoni techno zakatolás, megtisztító erővel és baljós, lassú lélekheréléssel, minden számban más-más énekessel (akik nagyon dolgoznak). Sámánmester ez az ember, akinek pedig ez az instant klasszikus lemez nem tépi ki az elméjét, azzal baj van.
Kérésre rakok ki tőle mást is.
A svéd Snowy Dunes második albumán is ugyanúgy tolja, mint az első korongján: hetvenes években gyökerező zenéjükben ott van a blues rocktól a sztóneres megdörrenésekig minden, amiért két éve beléjük szerettünk.
A svéd banda Európában garázdálkodott - a végeredmény sejthető: fuzz, törzsi rock és világzene. A korábbi munkáikhoz hasonlóan nagy jóság.
Döngölde, ahogy csak ők tudják. Agyad leszakad.
Hogyan szólna a Black Sabbath, ha afrobeatet nyomna? Megtudod, ha meghallgatod a kaliforniai Here Lies Man bemutatkozó nagylemezét, amelyen a pszichedelikus rock és az afro funk ad egymásnak randevút.
Az új Fever Ray is kurva jó. Nem olyan rohadt sötét és gyászos, mint a legendás első, de ez nem jelent semmit. Kurva jó, mondom.
Amikor a szívünknek oly kedves noise rock, post-punk, post-hardcore és még ki tudja milyen hatásokat bődületes erejű bivaly-rockba transzplantáló zenekarokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a nottinghami Grey Hairs neve mellett. Tökös és pontos dalaikban nyoma sincs tétovaságnak, ez már az első albumnál is így volt, ennél a másodiknál meg főleg így van. Összegyúrnak mindent ami jó a kilencvenes évek független rockzenéiben, emészthetőbb módon tálalják, a Pere Ubu és Roky Erickson fűszereivel teszik még pikánsabbá, majd az így keletkezett zajgombócot már a mi torkunkon nyomják le, mi pedig örömmel nyeljük az újabb és újabb adagokat. Kicsit a zseniális Henry Blacker ugrik be róluk néha, de nem is annyira a hangzás, mint inkább a megközelítés miatt.
Szorgalmas együttes az OSC, s egyre ügyesebbek a nem kamu indiai zene beemelésében is. Kimondottan jól sikerült album lett ez. BandC
A Xetas toronymagasan az egyik legjobb zenekar manapság, ha post-punk és noise rock elemeket vegyítő hangos rockzenéről van szó.
Ez a svéd dallamos crust/d-beat/punk DIY brigád az első lemezével is volt itt a blogon, múlt héten megjött a második, bandcampen odaadják nulláért is.
Az Odonis Odonis végre beszedett, úgy rendesen, és végre megtalálta önmagát, legalábbis remélem, hogy kiadnak még pár ilyen apokaliptikus tánclemezt. Kurva nagy munka.
Az első Behavior lemezt annyira imádtam, hogy majdnem kiraktam, de nem volt rá szükség. A linkjét frissítettem. Amúgy meg nemtom milyen zenét játszanak, de kurva jó. Ahogy pedig az elsőt, úgy ezt is az Iron Lung adta ki, szóval szar nem is lehetne, de nem is az, sőt.
Immár negyedik alkalommal haladunk át a Mártírok útján.
Jelenlegi kedvencem az idei In Zaire, az előzőhöz képest kissé zajabb,rituálisabb, szaggatni viszont szaggat ahogy eddig, meg úgy ahogy az év space rock albumához illik.
Itt az új LEGEND, sok-sok évvel a baszott király bemutatkozásuk után. Én - akármennyire is akartam - nem tudtam még végighallgatni, uncsi, megalomán, nagyívű művészrock szarságnak tűnt a feléig, kevés maradandó dallammal és kevés igazi ötlettel. Azért valakinek csak tetszik majd.
Christine egy sötét csillagon megtámadja a 13-as rendőrörsöt,
aztán a Sötétség Hercegével együtt Halloween éjszakáján elszökik New Yorkból.
Anneke Van Giersbergen az utóbbi két évben sem ült a babérjain: a The Gentle Storm 2015-ös bemutatkozó albumán túl tavaly a fent említett banda turnézenészeivel megalapította a VUUR-t. Az énekesnő hipnotikus hangjával hozza a tőle megszokott színvonalat, a zene viszont nem borongós poszt-akármicsoda, hanem poliritmikus, tördelt ütemekből építkező progresszív metál. Az album közel konceptlemez, minden szerzeménye egy-egy városról szól, egy rendszeresen odalátogató, ám folyamatosan nem ott élő ember szemszögéből nézve.
Három év telt el a jobbára melankólikás Morning Phase óta, és megérkezett az új Beck nagylemez is. A Colors mozgalmasabb elődjénél, de pár hallgatás után még nem győzött meg. Ettől függetlenül közreadom, hátha másnál gyorsabban sikert arat.
A héten riffözönbe burkolt hobó mágia érkezett Ausztráliából, ami műfajának egyik legjobb idei anyaga.
A héten megjött a niktofíliás svéd post-punk/goth rock Then Comes Silence új nagylemeze is, az előző óta elvitte őket a Nukleárblaszt, de azért akárcsak az elődjére, szerencsére erre is összepakoltak pár remek dalt.
Abigél idén betöltötte a harmincat.
Volt két éve már egy hatszámos anyaga ennek a zenekarnak amiben Orchid, Red Sparrowes, Made Out of babies, Sannhet, The Year is One tagok jöttek össze, ez meg az első teljes LP, mindenféle zajos-experi keverék, vendégszerepel egy-egy dalban Dwid Integrity, és a Publicist UK énekese is, a lemezt Sanford Parker keverte, a cím pedig Arno Gruen német-svájci pszichoanalitikus "A Normalitás tébolya" című művéből származik, ami az emberi destruktivitással, az ember bensejében lakozó erőszakkal, és hasonló vidám dolgokkal foglalkozik.
A NONN egy ember, Christian Eldefors, a nagyszerű The Orange Revival agya. Ellentétben anyabandájától, egyedül nem kurva király pszichedelikus rockot játszik, hanem kurva király coldwave és post-punk hibridet, amit itt olyan sokan szeretnek, nem véletlenül. Jeges, egyszerűségében szép, kvázi-nyolcvanas, borongós, halovány napsugarakba suttogós, transzban gépdobolós, óriási basszus grúvokkal és megváltó gitárdallamokkal világvége-táncba hívó himnuszok ezek, melyeket szerencsére azért beleng némi puha kábóréteg. De ezt a részét lehet, hogy csak én érzem bele. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem tudom kiverni a fülemből ezeket a dalokat. Amúgy meg ezt is a Fuzz Club adta ki (ahogy a The Orange Revival legjobb lemezét is) és ezt is idén, szóval.
A dán Mythic Sunshipet harmadszorra látjuk vendégül, és aktuális nagylemezükön a Folyóköz legendáiból adnak ízelítőt.
Az Idősb Druida Belfastból szórja a világra sátáni átkait, és hogy ne bukjon le tiltott manahasználat miatt, zeneileg mindezt a sártapicskoló szörnyűséges mötálba burkolva teszi. Így nemcsak elkerüli a Mágiaügyi Minisztérium figyelmét, de mi is gazdagabbak lettünk egy kiválóan mocskos okkult nagylemezzel.
A francia Treponem Pal halad tovább a saját útján, azaz három évtized után is ipari metálban nyomul.
Két évvel a második nagylemez után megérkezett a norvég Krokofant harmadik albuma. A formula továbbra is változatlan: a trió art-pszihó-prog-free-jazz-rockban utazik.
Na megjött a visszatérő Vasmajom LP, azt mindenki döntse el maga, hogy ez Johnny Morrow nélkül mennyire fér bele.
A Fuzz Club idén kiadta az új JuJu lemezt, a szintén beszarás új Acid Baby Jesust, a bámulatos The Gluts debütálását, és az új 10 000 Russost is (valamint még pár csodát). Nagyon nem semmi istállóról van szó, már ha eszi valaki a neo-pszichedelikus krautrockot. A Distress Distress amúgy a banda legjobb anyaga lett, messze. Lehetetlen rá egy helyben ülni, a tested rázkódik a feszes tempótól, az elméd táncol, a szemed meg csak egy vörös gödör. Amúgy bizonyos szögből nézve techno. Ha írnék év végi listát, rajta lenne valahol.
Új lemez a görög pszichedelikus garázsrockerektől.
Oké, most mégis mi a fasz van? Komolyan feloszlott (ebben a felállásban) a kikúrt Peace Creep? Szinte még csak most (2015-ben) adták ki a messzemenőkig lenyűgöző bemutatkozó cuccukat, most meg fogták az új, idei lemezüket (rohadtul nem hiszem el, hogy januárban jött ki), és kibaszták a bandcampre nulláért. Ezeket a fantasztikus dalokat is 2015-ben írták, saját maguk vették fel őket, nincs itt szarozás, pontosan olyan felfoghatatlan zseniség a Used Tape, mint amilyen az első volt. A legeredetibb és legkreatívabb kortárs punk banda volt. Volt, bazeg, de szar leírni.
A mai FB-csoporttagok közül valószínűleg csak kevesen emlékeznek rá, de jó régen, még a Freeblog idejében posztoltam a chilei Yajaira 2003-as, La ira de dios című lemezét. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, nem is követtem, hogy mi történik velük, így meg is lepődtem, amikor idén új albumot adtak ki. A lényeg náluk továbbra is változatlan: pampai-hegyi sztóner rockban utaznak, méghozzá igencsak frankó módon. Hallga' csak:
