Amikor a szívünknek oly kedves noise rock, post-punk, post-hardcore és még ki tudja milyen hatásokat bődületes erejű bivaly-rockba transzplantáló zenekarokról beszélünk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a nottinghami Grey Hairs neve mellett. Tökös és pontos dalaikban nyoma sincs tétovaságnak, ez már az első albumnál is így volt, ennél a másodiknál meg főleg így van. Összegyúrnak mindent ami jó a kilencvenes évek független rockzenéiben, emészthetőbb módon tálalják, a Pere Ubu és Roky Erickson fűszereivel teszik még pikánsabbá, majd az így keletkezett zajgombócot már a mi torkunkon nyomják le, mi pedig örömmel nyeljük az újabb és újabb adagokat. Kicsit a zseniális Henry Blacker ugrik be róluk néha, de nem is annyira a hangzás, mint inkább a megközelítés miatt.