Végezetül noise rock Új-Zélandról.

Már megint Virginiában járunk, ám ezúttal nincs zaj, nincsenek csúnya zenét játszó csúnya bácsik, csak törékeny női hang és csodálatosan minimalista hálószobapop.

A Landlords soha meg nem jelent második albuma végre megjelent!

Itt egy dal az elsőről:

Instru-mentálisan sérült súlyos arcok Skóciából. Billy Anderson a háttérből integet.

Hoppácska.

A virginiai Catalyst a noise rock súlyosabb, szónikus úthengerekkel összelapító válfaját űzi, és csak remélhetem, hogy eddig még nem voltak a blogon, bár valamiért épp az ellenkezője rémlik. Na mindegy. Szóval itt van ez a három album, mindhárom ingyen, és bőven merem ajánlani mindazoknak, akik hisznek még a zajrock és a hardcore egymásrautaltságában és a bölény riffek erejében. Kicsit Akimbo, kicsit korai Today Is The Day, de nagyon üt.

Arra még kis összegű fogadást sem mertem volna tenni Tippmixen az utóbbi öt-hat évben hogy lesz még valaha új Tiger Army lemez, de ezt is megéltük, kilenc év után van új Tiger Army lemez. 

facebook

Két évvel ezelőtti bemutatkozó lemezéhez képest a brit Eagulls idén visszavett a punkos gitárzajból és az agresszióból, ehelyett inkább tisztán a post-punkra koncentrált. A végeredmény meggyőző lett: változatos tempójú, hangzású és atmoszférájú számok kerültek fel az Ullagesre, a hetvenes-nyolcvanas évtizedváltásnak, illetve a korai The Cure-imádatnak a jegyében. Igazi őszi dalgyűjtemény, esőben sétáláshoz.

A tavalyi lemezével minden old school halálmadár szívének mértani közepébe ámornyilat lövő, a floridai ős-death metalt dicsőítő Gruesome új, hatszámos, húszperces anyaga.

facebook

Egy austini csapat lemeze egy aussie kiadótól. Mármint nem a Nyugat-Ausztráliában található szellemvárosra gondolok, hanem az Élőzene Fővárosára. Szóval onnan jöttek ezek a fura noise rock/post-punk/no wave hibridet lövellő fiúk, akik a hibázni mindig képtelen Homeless Recordsnál jelentették meg tavaly a negyedik nagylemezüket. És lehet, hogy csak a kiadó iránti hűség és elfogultság mondatja velem, de ez a Spray Paint eddigi legjobb munkája.

RKTKN#1

RKTKN#2

Ne feledjétek, kedden az A38-on lép fel a nagyszerű Raketkanon, akik a Touch & Go különböző bandái és a Melvins által vezérelve igázzák le Európát, teret engedve zenéjükben a sludge és a pop szélsőségesebb megnyilvánulásainak. Remélhetőleg előadják a „Még mindig rólad írok dalt” kezdetű ByeAlex opusz eredetijét is az első lemezükről:

Nevetségesen nagyot dörrenő, szélsebes és baszott böszme rockmuzsika értelemszerű hatásokkal, egy dobra és egy gitárra, valamint neonzöld punk csulára komponálva. Libidó, együtténeklés, veséknek vérmes lerúgása, fiatalság, bolondság, fémes szájszag és vedelés. Ha jó szögben talál, lerobbantja az orcátokat.  

Mélytengeri drónkollázs szaxofonnal, harangokkal, utcazajjal, bálnakopoltyúval.
Tulipán Máté bemutatkozó EP-je bárhány pénzért. 

A tegnap megjelent Dopethrone / Fister split kislemez, mindkét zenekar egy dallal, bandcampen ingyen is adják.

Dopethrone bandcamp / Fister bandcamp

Az egykoron heavy/doomban utazó, mára kardlóbáló heroikus heavy metallá átvedlő, volt- és jelenlegi Spiritual Beggars tagokat (is) rejtő stockholmi trió nyolcadik nagylemeze. 

facebook

Új Hatebreed LP ha valakit érdekel. Nem vesztesz amúgy nagyjából semmit, ha nem szeded le.

facebook

A norvég Electric Eye utaztató space-kraut-drone rockja olyan, mintha a Pink Floyd, az Eloy, a The Doors és a Hawkwind közös orgiájából született volna meg. Vagyis bőven merít ihletet a hatvanas-hetvenes évek hangulataiból és zenéiből, de mindezt ízlésesen és választékosan teszi.

Az ohio-i kecskeimádók januárban megjelent EP-je akár nagylemez is lehetne:

négy szám, 33 perc, stoner-doom-fuzz okkultság továbbra is,

pont úgy, mint a tavalyi Invocations-ön.

Nem hiszem hogy él a galaxisban olyan halálfém rajongó, akinek ne kezdene el azonnal hevenyül termelődni a boldogsághormon elüszkösödött agytekervényei közt, ha az 1991-es évjáratra gondol. Valószínűleg ez volt a műfaj csúcséve, egy sor szenzációs lemezzel, egy másik év sem adott annyi LP-t a Death Metal Hall of Fame-be, mint ez. A tavalyi évhez hasonlóan most is összecsemegéztem pár negyed évszázados, hallgatásra érdemes anyagot, szám szerint 58-at, azért épp ennyit, mert többet nem bírt el a blog egy bejegyzésen belül...

Anana Harouna a Tinariwen gitárosa, a Kel Assouf pedig a 2006 óta létező saját projektje. Ez itt a második nagylemezük, amit egy kritika úgy jellemzett, hogy "észak-afrikai transz Led Zep- és Sabbath-befolyással". Egyszóval igazi sivatagi muzsika.

A skót The Cosmic Dead az egyik legjobb space-psych csapat a jelenlegi mezőnyben. Legutóbb az Easterfaust kiadásának apropóján találkoztunk velük, de azóta sem pihentek a babérjaikon: az utóbbi két évben három splitjük is megjelent. Most viszont itt az új anyag, amit 12"-es vinylen adtak ki.

A lengyel Tides from Nebula negyedik nagylemeze

szerintem jobb lett az előző kettőnél.

Lemaradóknak Bandcamp, egyébként pedig Fácse.

Ilyen névvel nem lehet mellélőni. Nem szabad. Bár aki valami fasz szürreális rockra asszociál a név hallatán, az nagyot téved; ez az olasz bagázs egy elképesztően csúf, zabolátlan és gonosz kis lemezt adott nekem, nekünk! A noise rock leghangosabb agytrösztjeit idézik meg, leásnak teljesen az alapokig, hogy onnan zajtól széttorzult fejjel másszanak vissza a jelenbe. A nyolcvanas évek mocskos indusztriál fűrésztelepétől (Big Black) a hőskorszak Jézus-gyíkokkal, tehenekkel, folyami disznókkal és egyéb suttyó teremtményekkel benépesített állatkertjén át a Lightning Bolt masszív, de buldózerekkel mégis letarolt lakótelepéig minden helyszínen jártak már, minden lépcsőn ültek már, és ha lefogtak egy hangot, amely igazán rút, hát abba az irányba mentek tovább. Ja, a legfontosabbat nem is említettem: a mikrofonnál bizonyos Eugene S. Robinson.

Itt a hármas Kvelertak, és az előzetes számokat annyira utálta mindenki, hogy eldöntöttem, szeretni fogom, pedig nem is érdekel.

facebook

Mats Gustafsson tűzbujtózenekarát újra kirendelték még nem eléggé lángoló helyekhez. 

Feneketlen verem, avagy mélységes mély a kínoknak kútja.
Tarhonyás hús mellé ajánlott. 

A Facebook-csoportban jött elő.

Öt évvel a The King of Limbs után.

Az új Perturbator LP nulláért vihető bandcampről, vagy a kép mögül.

facebook / bandcamp

A jelenkor talán legjobb progresszív sci-fi thrash zenekarának monumentális (74! perc) harmadik nagylemeze. 

facebook

A kanadai teknikás/progresszív halálfém alapcsapat Gorguts új, egy 33 perces dalt tartalmazó lemeze, a szövegekről idemásolom amit a metálhammernél olvastam:
"A dalszövegek az iszlám aranykoráról szólnak, a bagdadi 'Bölcsesség házának' (Bayt al-Hikma) bemutatásával, amely egy könyvtár volt a 8. és a 13. század között. A kor legnagyobb ilyen intézményének számító helyszínen számos arab, zsidó, keresztény és buddhista tudós is megfordult, és adta tovább a tudomány vívmányait, egészen a könyvtár 1258-as, a mongol invázió eredményeként bekövetkező pusztulásáig.
A Közel-Keleten komoly intellektuális eredményeket értek el abban a korszakban, amikor Európában a Római Birodalom bukása utáni 'sötét középkor' zajlott - mondja Lemay. - Rengeteg tudományos felfedezés született ekkor az algebra, az optika, az asztronómia és más tudományok területén. Az innen kiinduló, és lefordításra került ismeretek nagyban hozzájárultak az európai reneszánsz korszak szellemi felíveléséhez. Az új lemez erről a kíváncsiságról, az itt alkotó csodálatos elmékről szól, és sajnos arról is, hogy az ember hogyan pusztította el ezeket a nagy felfedezéseket és eredményeket."

facebok

Charli XCX izompopja a műfajon belül a lehető legkevésbé formulapop, nem szól másról csak a sebességről, a lendületről, a nagyszerű dallamok és a dögös ütemek sodrásáról, és persze arról az egész popidegen, mocskos cinizmussal vegyes nyers attitűdről, ami beteríti az egész Suckert. Maró szövegek, popkritika, a féktelenül száguldó rosszlány-imázs pedig fülbemászóbbnál fülbemászóbb dalok közepette mélyül el. Tökéletes rágógumizene, az aréna-rock legnagyobbjait idéző robbanó slágermelódiákkal (és egy-két kevésbé böhöm nótával), csak jóval kevésbé cikisen, a műfajában pedig kiemelkedően, prüdériától, képmutatástól, és szépelgéstől mentesen. Tök leszarom az érzéseiteket, ennek a lemeznek itt a helye.

Ez az utóbbi évek legfaszább poplemeze. Nagyjából ennyit szerettem volna mondani. 

Kreatív, képzeletbeli őrült csatákat vívó, rendszabályozhatatlan, zabolázatlan és kifejezetten súlyos grime poplemez. Rámászik a fejedre, szétszedi, és elviszi a picsába, hogy soha nem látod többé. Érzelmi kaleidoszkóp, mély és kirobbanó pillanatokkal, játékos és kattant hajrázással, felemelő dallamokkal és némi gyomrozó futurizmussal. A maga módján artisztikusságában harsány anyag, de épp akkora bemutatás és beleszarás árad minden dalából, hogy Georgia Barnes (egyébként a Leftfieldes faszi lánya) nem jön le önjelölt művészként. Erőt és energiát igénylő, felőrlő cucc, csak azoknak, akiknek van hozzá elég segge.

Karin Dreijer Andersson (vágjátok, The Knife) 2009-ben kiadott egy lenyűgöző lemezt, ami törékeny, hideg, mégis olyan örök életű spirituális ütemekre táncoló szív lüktet mögötte folyamatosan, amitől az arra hajlamosak lassan, de megkérdőjelezhetetlenül megvilágosodnak. Aprólékosan felőrlő, kíméletlen fekete csillogású pop ékkő ez, ami nem mászik az ember arcába úgy, mint a The Knife, inkább szent boszorkányok ringó táncaként hipnotizál. Klausztrofób és mégis egekbe emelő lemez, amin egy kibaszott felesleges hang sincs.

Ez például mi az úr isten már.   

A Wovenhand előtt is muzsikáló Torgeir Waldemar eljön az A38 kiállítótermébe, és zenél.

Kurvára ingyen lesz, csak a hülye hagyja ki, meg akinek nincs kedve elmenni.

De legyen, mert nem semmi az arc. 

Új White Lung. A lemezhez készített két klip mondjuk konkrétan kiábrándító, pedig olyan jó lenne nem csalódni...

Szolid jazzy aláfestés a tavaszi őszhöz.

Fb / Hiva

Tamás lassúzik.