Új White Lung. A lemezhez készített két klip mondjuk konkrétan kiábrándító, pedig olyan jó lenne nem csalódni...
A Vodun zenéjében tagadhatatlanul ott bujkál a lakossági potenciál, mégis határozottan van bennük valami, ami miatt nem dobom azonnal az emésztőgödörbe ezt az idétlen borítóval megvert hanganyagot. Afrikai hatásokban bővelkedő pszichedelikus rock/stoner muzsikájukban ugyanis komoly szerepet kap a soul, így számomra az uniformizált riffek nem annyira adják meg a produkció szívét, ellenben az elképesztően karizmatikus énekesnő őserővel átitatott jelenléte megadja a lelkét. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha egy vudu szertartáson átesett Skunk Anansie próbálna a 21. század sivatagi retro rock karavánjához csatlakozni. Nyilvánvalóan a Kerrang / Metal Hammer típusú rock / metal sajtó fogja majd keblére emelni ezt az anyagot, de a tarkabarkaság és a zenei soktöbbszínűség bárkinél okozhatja a fenntartások halálát. Egy biztos, ezt a lemezt mindenkinek érdemes meghallgatni, aki 2016-ban rockzenével kíván foglalkozni.
Itt az első Burlap lemez, aminek pusztító hatására tavaly ilyenkor már előre felhívtam a figyelmet. Továbbra is csak azt tudom mondani: én szóltam. Ez nagyon durva.
Három spanyol csaj nyomatja itt az autentikus punkot, zajosan, meggyőzően, hardcore és gothic punk hatásaikat is felvillantva. Jellemző rájuk az anarcho-punk megközelítés és a nyolcvanas évek hangulatának tökéletes megidézése, a spanyol nyelvű ének pedig csak még jobban erősíti ezt az anarhopank vonalat. Engem amúgy tökre olyan érzés fogott el közben, mint amilyen mondjuk a '82 és '86 közötti magyar felvételek hallgatása közben szokott. Aki ismeri ezt az érzést, az azt is tudja, milyen ritka kincs manapság egy ilyen lemez.
Ahogy már a borítóról is látszik, természetesen ez nem a svéd vintage Temető, hanem a fenyegető, lovecrafti halálmetálban utazó katalán Graveyard harmadik nagylemeze.
A francia pszihedelikus doomstoner trió második nagylemezén is heveny Electric Wizard mániában szenved, nagyon jól hallgatható cucc, és szerencsére a lemez hossza sincs túlhúzva.
Három év telt el a Rosie Cunningham vezette londoni Purson első lemeze óta, ahogy már a borítón is látszik, továbbra is nyakig a hatvanas évek végének/hetvenes évek elejének LSD-marta tarka pszihedeliájában mártóznak. A előző szerintem remek lemez volt, ezt még erősen emésztem, csak egyszer volt még időm meghallgatni.
Nagyon bírtam(tuk) a göteborgi old school heavy hard rocker Hypnos első lemezét, beesett ma a folytatás, szintén kiváló. A svédek nehezen tudnak hibázni vintage rockban.
Tegnap fellőtték az új Szikora Robi lemezt, csak nulla időm volt bármit kirakni. A mindössze bő félórás anyag a szokásos seggrázós indusztriál partimetál Zombie témákkal van tele, de egyelőre az előző erősebbnek tűnik. Állítólag az összes dalhoz akar videót is csinálni.
A Hedvig Mollestad Thomassen vezette triót nemrég a Krokofant posztban említettem meg,
így most itt van legutóbbi, két éve megjelent harmadik nagylemezük.
A genovai Isaak 2007 és 2012 között Gandhi's Gunn néven futott, és két nagylemezt is kiadtak ezidő alatt (Thirtyeahs 2010, The Longer the Beard the Harder the Sound 2012). Ők a sokadik talján banda, akik a hetvenes évekbeli fuzzt és a későbbi sztóner muzsikákat nemcsak kedvelik, de igencsak frankón tolják is. Az albumot a Small Stone adta ki, és van rajta egy Kyuss- és egy White Ash-átdolgozás is. Aki szereti a Torche-ot, a Red Fang-et, vagy a Truckfighterst, annál az Isaak is nyerő lesz.
Az überronda borító mögött a louisianai kvartett első nagylemeze található, akiktől lakóhelyük alapján jóféle sztóneres sártapicskolást vár az ember. Ami részben igaz, részben pedig nem: James Marshall énekes/gitáros szövegei a sludge riffek fölött sci-fi témákat feszegetnek, a zene pedig néhol az Alice In Chainsre emlékeztet, de emellett nem teljesen idegen tőlük a pszichotikus ambientkedés és a füstös westernség sem. Fülelde:
'84-es évjáratú okkult heavy metal Kentuckyból, speed-thrash-black és death nélkül, csak tisztán, egy szadomazo dominaként pózoló énekesnőtől - akinek pont annyi hangja van amennyi kell, nem sok, de ide épp elég - és láncravert hóhér kísérőitől. Ez a második nagylemezük, sokmindenkit nem fog érinteni, de aki kedveli a nem túl kiművelt, igazi old school heavy metalt (mint én), az élni fogja.
A Wrong egy friss Relapse kiadós floridai noise rock csapat (benne egy volt Kylesa taggal), a tavalyi négyszámos kislemez után itt az első nagylemezük. Természetesen szeretik az Unsane-t, de a nagy szerelem a Helmet lehet, a zenekar nevét címként viselő szám egy kiadatlan Page Hamilton dal is lehetne, akár.
Stockholmi crust Interment, Centinex, Regurgitate, stb tagoktól, ez a zenekar második nagylemeze (az elsőt, és egy EP-t ingyen le lehet szedni bandcampről). Nem a Victims és társai féle dallamos gitárokkal kísért pop d-beat, hanem a Discharge, Extreme Noise Terror, Totalitar hatású nyers és büdös, klasszikusabb crust.
Finoman szólva nem vagyok túl nagy híve ennek a nagyon 21. századi, ultramodern progos death metalnak, de a friscoi Fallujah előző lemeze nagyon jó volt ezen a vonalon, most itt az új, ami mondjuk első hallásra nem fogja megfejelni a The Flesh Prevails-t, de idővel azért beérhet.
A tegnapi Goatess lemez után felbukkant Chritus másik aktív zenekarának új lemeze is, ahol a volt Reverend Bizarre gitáros Kimi Kärkival (aka. Peter Vicar) zenél együtt.
A pénteken a Dürerben koncertező svéd doomstoner Goatess második nagylemeze. A zenekar énekese az a Chritus, aki a Lord Vicarban is érdekelt, valamint a '92-es Saint Vitus lemez mellett az első Count Raven albumot is felénekelte a kilencvenes évek elején, úgyhogy doom rajongóknak ne nagyon kelljen már ajánlgatni a lemezt.
A Pol Pot második lemeze közel két éve már szerepelt itt, de én valamiért csak most éreztem szükségét annak, hogy megmutassam ezt a csodálatos debütálást is.
A multidimenzionális kísérleti pszichedelia agyament sámánjai a zajongós elszállás földönkívüli varázslóival randiznak, vagyis ilyen, amikor a Bardo Pond és az Acid Mothers Temple közösen bazsevál.
Marissával legutóbb két éve, a July megjelenésekor találkoztunk. Időközben megérkezett az új album, aki pedig lemaradt a korábbi dolgairól, a hölgy Bandcamp-oldalán fülelhet.
A Lips az idei Record Store Day alkalmára korábbi gitárosa, Ronald Jones segítségével újragondolta 1995-ös, Clouds Taste Metallic című nagylemezét. Elborult lett.
Az izlandi szcéna legújabb üdvöskéje (tavaly óta léteznek ezen a néven), van benne Svartidauði tag, death metalosabb (persze nem a tampai módon) mint mondjuk a Misþyrming, jó lemez.
Szép csendben megjelent az AFI énekeséhez és gitárosához köthető szintipop projekt harmadik nagylemeze. Jobb, mint mondjuk a lassan 10 éves első lemez, bár Davey Havok hangjával nekem nagyjából bármit el lehetne adni.
A skandináv "lakodalmas crust" egyik vezető csapatának, a '97 óta létező stockholmi d-beat huszárok ha jól számolom, hatodik teljes nagylemeze. A producer a volt Dismember dobos Fred Estby volt, a maszter a From Ashes Rise-os Brad Boatright. Király lemez.
Al Jourgensen új projektje, azt hittem ez sokkal szarabb lesz, de a lemez kétharmada elég szépen morzsol.
A német bandával elég régen találkoztunk, Negative Black című legutóbbi nagylemezük megjelenése óta ugyanis pont négy év telt el. A Carrier egyenesági folytatása a korábbi BSoN-albumoknak: a sludge-ot keveri az ambientes/drone-os hangulatokkal, illetve a zajjal.