Gyűröm pár hete ezt a lemezt - a 128-as kint van egy ideje, de mondom annyira nem lesz sürgős rajtam kívül senkinek, hogy a kiposztolásával ne várjam meg a 320-at - amit azóta vártam, hogy meghallottam a Guardian című előzetesen kiadott dalt, mert azt a fajta doom hatásoktól sem mentes klasszik heavy metalt tolják, ami visszarepít a nyolcvanas évek első felébe, és amiből soha nem elég. A zenekarban az undergroundból két jól ismert arc, Justin DeTore (The Rival Mob, Magic Circle, Battle Ruins, stb-stb-stb) és Phil Swanson  - egyszer már tényleg megcsinálom a nagyposztot a zenekaraiból, és akit én a Hour of 13 első lemeze óta felettébb kedvelek - is ott van, na kettejüknek szerintem összvissz volt már vagy negyven zenekara...

facebook

Kijött egy új ötszámos Ghost EP, rajta négy feldolgozással (Eurythmics, Imperet, Simian Mobile Disco, Echo and the Bunnymen), és egy új saját dallal, ami szerintem jobb, mint a komplett utolsó lemez.

facebook

Utálom leírni, hogy supergroup, de hát ez bíz szupergrúp, és most hogy egy hónapja itt a második lemezük, ki is rakjuk az elsővel együtt, mert eddig leszartuk valamiért. 

Első lemez: Adam Harding, Lou Barlow (Sebadoh, Dinosaur Jr., Folk Implosion), Dale Crover (Melvins), Murph (Dinosaur Jr.), Bobb Bruno (Best Coast), CR Matheny (Emperor X), és sokan mások.

Második lemez:  Lou Barlow (Dinosaur Jr., Sebadoh), David Yow (The Jesus Lizard), Dale Crover (Melvins), Murph (Dinosaur Jr.), Bobb Bruno (Best Coast), Kevin Rutmanis (Cows, Melvins), Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten), és sokan mások.

Biztos hogy egy új Brujeria lemezre volt szüksége a világnak. (?)

facebook

Az októberi koncertre már most lehet készülni.

Megvenni pedig ér, mert szép.

Az új Wovenhand is befutott, tíz nap múlva koncert a hajón.

facebook

16. nagylemez, a hozzá kapcsolódó film, a One More Time With Feeling sajnos nálunk elvileg nem lesz, de majd letöltjük...

facebook

Az Ikervárosok és a noise-rock régi haverok, de az ikervárosoki noise-rock mindig más volt kicsit, mint a "definitív noise-rock" (nincs ilyen). Aki tudja, hogy miről próbálok meg süketelni, annak egyből be is ugrik minden idők egyik legnagyobb zenekara, a szentséges Hammerhead. Na, és akkor itt van a Tongue Party, akikből árad a Hammerhead. A Hammerheadet pedig nem egyszerű megidézni, de aki megteszi, az egyből a noise-rock mennyekbe megy. Gyöngyöző moslékká torzított ezertonnás riffek szélsebes vagdosása, böszme rocktémák faszoncsapása, passzírozó tempó, kíméletlen és észveszejtő dobolás, kásás kiabálás. A Tongue Party ugyan a könnyebbik oldaláról fogja meg a dolgot, de ez nem jelent semmit, mindkét lemezük akkora baszott zajrock-ünnep, hogy. Tarolnak, és ennyi. 

A Sinking Suns ugyan adott már ki pár kisebb anyagot, de első tisztességes nagylemezük idén jött meg, nem is olyan régen. Kurva jó. Igazából olyan, mintha a The Jesus Lizard és a Mule lángoló lovon vágtatna keresztül a gázlámpák félfényében homályos amerikai délvidéken. Kiváló énekesük van, ami tökre érdekes, hiszen noise-rock lemezről van szó. A basszeros faszi hangja egyébként engem a jó öreg James Hetfieldre emlékeztet, amivel nincs semmi baj, mivel noise-rock lemezről van szó, ami kibaszott feszesen kalapál és lüktet itt, sötét noir-tónusokkal, gyönyörűen.   

Egy mindenüket egybeszedő gyűjtemény odabent van, katt.

Pár hete jelent meg ennek a két lenyűgöző izraeli lánynak a bemutatkozó lemeze, amit én gondolkodás nélkül megvettem, mert akkora állkeresős anarcho-punk csuda, amekkorát nagyon rég hallottam már. Nem akarom kurvára felszopni, de tényleg így van. Tele van ötlettel, játékkal, haraggal, drámával és taglókkal, felszabadító üvöltözések kísérte őrült pogóval, sikolyokkal és szövegeléssel és gyilkos, imádni való őszinteséggel, ami nem csak úgy átrohan rajtad. Ebben az évben már kijött egy raklapra való olyan punk lemez, amiktől így vagy úgy, de megrendültem, a FARSH pedig bőven az egyik legjobb. Mély, önfeledtségében is véresen komoly, minden dala egy kibaszott világ, amikben el kell veszni, és várni, hogy arcba basszon a katarzis, mert abból itt van bőven.  

Ezt a koncertfelvételt is nagyon ajánlom.  

Az első kislemezük odabent van, katt.

Minden további kommentár nélkül, nézzük mit hallgat(hat)tunk húsz évvel ezelőtt, ha a stoner / sludge / doom színtérről volt szó. Történtek nagy dolgok...

Két éve várom ezt a lemezt. A tökéletes név mögött az a kibaszott Allison Wolfe áll, aki az elsőhullámos riot grrrl színtér egyik legnagyobb úrnője. Vágjátok a Bratmobile-t, ugye? A Sex Stainsben Mecca Vazie Andrews társaságában énekel, aki egyébként egy anarcho-punk szimpatizáns koreográfus. A két énekes koncepció pedig nagyon ül: gúnyos, ironikus, cinikus, szarkasztikus feminista duettek sorjáznak itt, egyik jobb, mint a másik. Közben pedig pulzál a játékos, táncolható, dögös, funky punk, tele színnel, sziporkával. Kicsit The Slits, kicsit Kleenex, Kicsit X, kicsit X-Ray Spex, de mégis kurvára friss. Simán az év legjobb punk lemeze eddig. 

Új Clipping, Sub Pop, Év Klipje, Hülye Rap, Kurva Jó.

Űrben lebegőknek új Monkey3 LP.

facebook

Friss los angelesi zenekar debütáló lemeze, savas, pszihedelikus doom/stoner/hard rockkal, a gádzsi hangja erősen utánérzéses, de meg nem mondom kire hajaz, plusz vaskosan benne van a blues is a hangjában. Nem tűnik első hallásra nagy megfejtésenek, de így négy végigpörgetés után azt mondom, ez egy nagyon kellemes lemez, és negyven perc alatti hosszával előbb vége lesz, minthogy az ember túlzottan ráunna.

facebook

Ez is egy nagyon friss zenekar a digóktól, monoton, vaskos riffeléssel, női énekkel, Electric Wizard vagy Monolord fanoknak, de legfőképp Windhand kedvelőknek, mert ha nem tudom mi szól, simán rávagtam volna hogy ez a richmondi bagázs valami új cucca, még az énekesnő Krisztina hangja is sok helyen olyan, mintha Dorthia húga lenne... Viszont ha a hasonlóság nem zavar, nagyon hallgatható az anyag.

facebook

A metál bölcsőjéből - gyk. Birmingham - származó zenekarnak még 2011-ben már volt egy lemeze, azon a Fukpiges Paul Kenney egyedül játszott fel mindent, tavaly viszont bevett maga mellé pár tagok, köztük egy énekesnőt is, gondolta, nem mozog még elég female fronted doom zenekar a színtéren...mondjuk nem mintha ez engem zavarna.

facebook

Ez amolyan félig re-post, hiszen ennek a kurva jó együttesnek az első kurva jó lemeze már volt a blogon, de a 2015-ös zseniális című második anyaguk még nem. Fergeteges, szőrös, büdös, sörös, füves, sztónerikus riffelde, morgós szakálvokállal és nagy humorral. 

Az első lemezük bent újrarakva letölthető. 

A G.L.O.S.S. a legjobb és legfontosabb hardcore punk banda ma. Egyrészt a transznemű énekes dalszövegei irdatlanul odabasznak a világnak, szétveti őket a felszínre tört büszkeséggel vegyes queer-feminista düh, amikből árad, hogy a kurva nagy társadalom kurva nagy toleranciájára tesznek, haraggal és pusztulással, hadba hívó orkánnal pisálják szembe a nevükben is ott virító társadalmat. Másrészt meg olyan kibaszottul tepernek a dalaik, amit mostanában nem igazán hallani új punk bandáktól. Akkora bősz, büdös, elkattant és őszinte érzelmektől fűtött  agresszió árad itt, ami lenyűgöző. Személy szerint a második, idei kislemezük 7 percét mindenkinek lenyomnám a torkán. Komolyan, 7 kikúrt percben akkorát mutatnak, hogy baszki. Csodálatos együttes, releváns, igazi, minden póztól távol álló, és kegyetlen mondanivalóval. 

Nem rémlik, hogy kint volt-e már nálunk minden idők egyik legjobb borítójával megvert kislemeze, de. A Psi Com 1985-ös anyaga leginkább arról híres, hogy Perry Farrell első bandája volt, innen indult a hírnév felé, vágjátok, Jane's Addicton, Porno for Pyros. Ettől még a Psi Com egyetlen kislemeze nem válik csupán egy obskúrus origóvá, hiszen a mai napig gyomorba vágnak ezek a varázslatosan sötét, jeges, misztikus, bámulatosan lüktető post-punk dalok. A Xiola basszustémájától minden alkalommal a tarkómig dülled a szemem, például. Farrell hangja és dallamai pedig már itt is csodálatosak voltak. Nehezen kihagyható anyag ez, na.  

Két hónapja jelent meg ez a pszichedelikus rock and roll lemez (vagy mi a fasz), azóta letudtam már párszor, és meg vagyok győződve arról, hogy ők az új Baby Woodrose, akiknek legutóbb ilyen lemezt kellett volna kiadniuk. Akkora kibaszott nagy újraélesztett hippiség, akkora dalokkal, akkora hangulattal, hogy annak nem lehet ellenállni, be kell böllenteni tőle és kész. Az a bemutatkozó lemez ez, amit nehéz lesz felülmúlni, de legalább nehéz nem újra- és újrahallgatni is.

A Bikini Cops második kislemeze minden bizonnyal az év egyik legjobb punk cucca. Akkora izommal ráznak meg és annyira tökösen, hogy attól fel vagyok háborodva. Egyébként nincs ez másként az első anyagukkal sem, az is olyan, hogy a szemem kiszárad tőle, de a második olyan döbbenetesen tartja a beszarás nyitódaluk böszme svungját, amitől én tényleg nem tudom abbahagyni. Így kell ezt csinálni, nem máshogy, kurva nagy királyság.

Új háromszámos Dopethrone EP, bandcampről, nulláért.

bandcamp / facebook

Három demó után a portlandi blackspeed Bewitcher is kihozta első nagylemezét, amit a Toxic Holocaust éléről ismert Joel Grind segítségével vettek fel. Inspirációnak annyit adtak meg hogy "'78-'84, NWOBHM, Satan, booze" plusz Venom, Bathory, Motörhead, Mercyful Fate, Candlemass, Diamond Head, Celtic Frost, úgyhogy ebből már sejtheted mire számíthatsz. Az álneveket is eléggé maxra húzták: Unholy Weaver of Shadows & Incantations; Infernal Magus of Nocturnal Alchemy; Diabolic Crusher of Hallowed Light, kedvenc számcím: Black Speed Delirium.

facebook

Négy évet váratott magára az ausztrál old school speed-black-thrash trió második nagylemeze, ez is High Roller kiadvány, hét dal, 32 perc, szeretik a (korai) Sodomot a (korai) Slayert meg a Posessed lemezeit, így kell ezt.

facebook

Nézz már rá erre a logóra meg borítóra, hát nem csodálatos? Még januárban adta ki a tavaly alakult, Bulldozing Bastard tagokat is magában rejtő észak-rajna-vesztfáliai speed metal zenekar kazettán ezt a négyszámos demót, azóta hajtom, de csak pár hete sikerült levadászni a virtuálból, pedig azóta már a High Roller is kiadta lemezen, sőt az 500 darabos első nyomás már el is fogyott, október 7-én érkezik belőle a második. Steeler énekes mondta hogy “Bands such as Agent Steel and Slayer are big influences for us, but I would also add Exodus (Paul Baloff), Dark Angel (Don Doty) and Razor (Sheepdog).” az utolsó dal meg a Priest Rapid Fire feldolgozása, király cucc!

facebook

Új New Model Army LP.

facebook

Ó drága szűklátókörűség, mi lenne velem nélküled? Hát mondjuk nem maradnék le fontos koncertekről. De hát úgy kellett nekem, miért vannak még 2016-ban is fenntartásaim a black metal műfajjal, de még az ilyesfajta előélettel bíró, ám mára egészen másban utazó izgalmas zenekarokkal szemben? Az Aluk Todolo valamikor július elején csöngetett nálam meghallgatásra, miután teljesen véletlenül rájuk akadtam és másfél percnyi belefülelés után már dobtam is át a lejátszómra mind a négy lemezüket. Nem sokkal később tudtam meg, hogy június közepén felléptek a Dürerben, ráadásul az már nem is az első hazai koncertjük volt. Bumm! Talán majd legközelebb... Koncerten biztosan még hatásosabb lehet ez a fajta repetitív, kozmikus hömpölygés, amely irgalmatlanul markáns ívet húz a már említett black metal, az experimentális rock, az instrumentális prog-rock és a krautrock közé. Ez itt az idei lemezük, szerintem az eddigi legjobb munkájuk, és nem is tudom... már most is nagyon tetszik, de ez még akár rajongásig is fokozódhat, mert pont az ilyen típusú zenei kalandok fészkelik be egyre mélyebben magukat az ember agyába.

Az Ahkmed nem hajigál minden évben lemezeket kifelé, szóval az idei anyagukat is meg kell becsülni. Már csak azért is, mert nem nagyon hibáznak. Szívjatok füvet és üljetek ki a forró ugarra. Ja, és köszi annak, aki a Facebook-csoportban közreadta.

Scott Walker legjobb műve a The Drift óta. Irtózatos hatása van. 

Gonjasufi jóval komorabb és nyugtalanítóbb, mint amikor megismertük. Szanaszét-vezérelt, lidérces beatek alatt magányosan zörömbölő post-punk basszusok, temetői szintetizátorozás, édeskésen elcsigázott vokálok, reménytelenül örvénylő két-három percek, valahol a lo-fi hip-hop és a pszichedelikus doom határmocsarában. 

Na, ez is alaposan kicsúszott mint fos vége a buszmegállóban, majd október 7-én jön ki hivatalosan. Az arizonai zenekar egy nagyon fasza négyszámos, tízperces kislemezzel hívta fel magára a figyelmet két éve, azóta kiadtak három splitet (az egyiken egy Pentagram feldolgozással!), rájuk mart a Relapse, így ez a bő félórás debüt LP már náluk jön ki. Kurt Ballou a producer itt is, a Black Breath / Nails / Skinfather vonal rajongói nem fognak mellélőni vele, de szerintem old school halál rajongók is bepróbálhatják simán. "Sonoran Depravation tears and chugs through 30+ minutes of crusty, doom-soaked death metal at its most infectious and uncompromising with a massive sound that calls to mind the classic Swedish buzz-saw attack of Dismember and Grave mixed with the impeccable groove of Obituary and Bolt Thrower. GATECREEPER are here to carry the death metal torch for a new generation and will shake your foundation to its core" ahogy a kiadó a promóban mondja.

facebook

Új HeviDevi lemez, februárban meg koncert a fővárosban.

facebook

Megjött az új Rituális Bömbölések, legyen olyan jó mint az előző!

facebook

A Bill Bondsmen jobbára 7 inches korongokon kiáltja dühét a világba, nagylemezből ez még csak a második nekik, ráadásul hét évvel az első után. Így gondolom érthető, miért akarom mindenáron a blogon tudni ezt a destruktív  hangulatokban bővelkedő, elképesztő méretű elfojtott dühről árulkodó, a pusztulást élőhangszerekkel megfestő anyagot. Mintha csak szülővárosuk, Detroit utcáinak hangulatát emelnék át ezekbe a dalokba, melyek posztpunk depressziót injektálnak Die Kreuzen-szonátákba, hasznosítva a nyolcvanas évek agresszív hardcore bandáinak különböző fogásait. Ilyennek kell lennie egy modern punk/hardcore lemeznek, ettől a lemeztől te is modern vagy és punk/hardcore. Ezt hallgatva öt perc alatt kitakarítasz. Hiányától kiakadsz. Lakókörnyezeted megutál. Te is őket. És még hosszan sorolhatnám az erényeit, de száz szónak is egy a vége, mégpedig az, hogy odabasz.

Megjött az új inkvizíció

Tobacco negyedik albuma. Nincs nagy meglepetés, kurva jó ez is.

Két hete minden kibaszott nap meghallgatom ezt a lemezt. Tavalyi, de olyan, mintha a '80-as évekből szólna. Hanyag, leszart, puffogó-slattyogó, csörömpölő, nyers, csiszolatlan, klasszikus hardcore-punk. Az első hangjától a bámulatos Black Flag feldolgozásig minden rezdülésében ott van a köpés, a lerobbant turnébusz, a húgyban alvás, a törött sörösüvegekre száradt vér.

Az meg egy kurva nagy vicc, hogy a fenti videóból most derült ki számomra, hogy ezek bassza meg gyerekek, de nagyon. Milyen kibaszott helyesek már, egyem a husi rocksulis pofijukat! A lemezen meg úgy szólnak, mintha Greg Ginn figyelné őket.

A Multicult zseniális együttes. A The Wayward szintén. Mindkettő Nick Skrobisz bandája, de a The Wayward az idősebb, a Carrion feloszlása után csinálták Nathan Simms-szel közösen. A The Wayward is noise-rock, de másként. A The Wayward a noise-rock King Crimsonja. Olyan, mintha a The Jesus Lizard gyorsítón toszná a Magma életművét. Ha kell - és ha van ilyen - hívjuk progresszív zajrocknak. Agresszív hardcore-punk szív dobog észveszejtően komplex dalaik mögött, melyekben annyi minden történik, hogy elsőre képtelen bármelyik nagylemezüket feldolgozni. Meredek ütemmutatók, eszelős és követhetetlen ritmusorgia, vicsorgó matek, böszme virgák, kábósan megtepert fattyúszólók, kíméletlen dobolászat, kiabálás, rideg és kemény hangvétel. Folyamatos görcsben rángatózó amorf monolit az egész munkásságuk, lemezeik gond nélkül maguk alá nyomnak, bele valami sebes és szédítő és málhás káosszal bevert örvénybe. Nem mondanám mindennapi együttesnek őket. Ja, és nem, nem noise-core, és nem noise-metal, hála a magasságosnak.