A Bill Bondsmen jobbára 7 inches korongokon kiáltja dühét a világba, nagylemezből ez még csak a második nekik, ráadásul hét évvel az első után. Így gondolom érthető, miért akarom mindenáron a blogon tudni ezt a destruktív  hangulatokban bővelkedő, elképesztő méretű elfojtott dühről árulkodó, a pusztulást élőhangszerekkel megfestő anyagot. Mintha csak szülővárosuk, Detroit utcáinak hangulatát emelnék át ezekbe a dalokba, melyek posztpunk depressziót injektálnak Die Kreuzen-szonátákba, hasznosítva a nyolcvanas évek agresszív hardcore bandáinak különböző fogásait. Ilyennek kell lennie egy modern punk/hardcore lemeznek, ettől a lemeztől te is modern vagy és punk/hardcore. Ezt hallgatva öt perc alatt kitakarítasz. Hiányától kiakadsz. Lakókörnyezeted megutál. Te is őket. És még hosszan sorolhatnám az erényeit, de száz szónak is egy a vége, mégpedig az, hogy odabasz.