Idén tavasszal jelent meg a finn Niemi bemutatkozó lemeze, melyet édesapja elhunyta után kezdett el írni. Intim, odafigyelésre késztető szerzeményei saját bevallása szerint a finn altatódalok, és a lágy ambient elektronika közös gyermekei. Ez úgy hangzik, mintha valami relaxációs lemezről lenne szó,…
Jötunheim a kilenc világ egyike, amely a kő- és fagyóriások hazája. Asgardtól, az istenek világától, valamint az emberek lakta Midgardtól Keletre és Északra található, uralkodója Trym király. Utgard vára is Jötunheim része, melyben Útgarða-Loki az úr - ő volt az, aki magát Thort is csapdába csalta,…
Svédek, és valójában inkább egy projekt, mintsem egy "szabályos" banda: a Temple legénységét két együttes, a Surfing in Hell, és a Silver Devil adja. Ehhez képest überzsír doomban nyomulnak, ami időnként sztóner doom, máskor a lehangolt poszt-műfajok felé csusszannak el picit, néha meg kifejezetten…
Tigran Hamasyan örmény jazz zongorista, aki gyerekként arról álmodott, hogy thrash metal gitáros lesz, de tini korában hazájának népzenéjével is szerelembe esett, időnként pedig még bebop és dubstep hatásokat is csempész az improvizatív fellépéseibe. Az idei The Call Within című albuma egy kozmikus…
A Ritkaságok első része egy tucat, mostanra már a kiadónál sem, vagy csak nehezen elérhető kiadványon megtalalható élő felvételt tartalmaz. Időrendben 1982-ben indul (amikor még James Sclavunos volt a dobos), és a 2009-es svájci Bad Bonn Festival idején rögzített No Way-jel fejeződik be. Rarities 1…