A Naqoy egy roppant erős és magyar viszonylatban teljesen egyedülálló anyaggal állt elő, amihez a Nagy Áprilisi Karantén biztosított időt és türelmet a két lelkes alkotónak, hogy szorgos csiszolgatás és finomítás után elnyerje itt hallható, végső formáját. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hazai palettáról eddig teljesen hiányzott ez a fajta metsző, kísérletezős gitárzene, és ha még azt is hozzáveszem, hogy gépi alapokon nyugszanak a dalok, akkor beláthatjuk, hogy tényleg egy egészen páratlan történettel állunk szemben. Szóval végre van ilyenünk is, és ennek örülni kell, különösen azoknak, akikhez közel áll ez a fajta hangzás. Négy instrumentális tétel hallható itt, a zenei megközelítés a noise rock és az élvezhetőségre is törekvő experimentális rockzenék hagyományaiból bontakozott ki érzésem szerint, és fura módon az indusztriál hatások is inkább a befogadhatóság irányába terelik az anyagot, kissé post-punkos ízt kölcsönözve ezzel a zenefolyamnak. Egyedi, friss zene ez, amit összetevőiben talán lehetne hasonlítgatni más előadókhoz (egy pillanatra még olyanok is beugrottak, mint a francia Hint, vagy a Caspar Brötzmann Massaker), de összességében nézve nem érdemes, mert karaktere, univerzuma, saját akarata van.