Kis híján két évtized után itt az új TJaMC nagylemez!

Ha szereted a death metalt, ezt a lemezt biztos te is vártad. Ugyanis itt a gigászi Bolt Thrower énekes Karl Willetts, és a legklasszikusabb Bolt Thrower lemezeket felütő Andy Whale zenél a Benediction basszerosával, és jelenlegi turnégitárosával. A zene természetesen old school UK death metal, és micsoda Dan Seagrave borító!

facebook

Kedvenc clevelandi speedblack n' roll hóhérmetál zenekarunk sajnos nem egy új sorlemezzel (pedig itt lenne az ideje annak is) jelentkezett nemrég, hanem egy válogatással, a tavaly kiadott, azonos című négy új számot tartalmazó kislemez dalai mellett leginkább korai kiadványokról ismert feldolgozásokkal, többek közt Venom, Girlschool, The Spits, Quiet Riot, Crucifixion (kultikus NWOBHM a nyolcvanas évek elejéről!). Ha a kislemezt nem hallottad, az új dalokért érdemes leszedni.

facebook

Jóideje hallani a híreket a Behemoth góré Nergál amerikánás, gótkantris, folkos projektjéről, és noha a Behemótot ki nem állhatom, azt kell mondjam ez egy rendesen összerakott lemez, ami persze csak azoknak a rokkosoknak tartogat újdonságfaktort, akik még soha nem hallottak Nick Cave-ről vagy King Dude-ról (a sor tetszőlegesen folytatható). Az meg, hogy egy lengyel bazárisátános celebmetálostól mennyire vehető komolyan a southern gothic, döntse el mindenki maga.

facebook

Ez az angol female fronted doom négyes az első lemezük óta visszajáró vendég a blogon, a sorban ez a negyedik LP, az anyag végén a The Cure klasszikus A Forestjének pogány doom átiratával, remek zenekar, remek lemezekkel.

facebook

A Gyászjelentés nevű floridai zenekar Gyászjelentés című új lemeze.

facebook

Négy év után megjelent a baltimore-i Arbouretum hetedik nagylemeze. A 2013-as Coming Out of the Foghoz képest a nyolc új dalban visszafogottabban van jelen a folk rock, és erősebb bennük a pszichedelikus-alternatív rockos megfogalmazás.

 

Post-rock, post-punk, pszichedelia, free jazz, noise rock: mind-mind alműfajok, melyekkel egy korábban ismeretlen előadó munkáját címkézzük fel, vagy esetleg rájuk pillantunk az első fülelés során. De mi van akkor, ha egy bandára a fentiek közül mindegyiket ráaggathatjuk, mert valamelyik irányból mindegyikhez közelít? Ez a kérdés merül fel a Parlor Walls esetében is - a trió ugyanis gitár-szaxofon-dob felállásban nyomul, és könnyű az egyik füllel rocknak, a másikkal pedig jazznek hallani őket. Saját szerzeményeiket trash jazzként aposztrofálják, az irányjelzők hozzájuk pedig legyenek az olasz Zu, illetve a svéd The Thing (bár sántít a dolog, mert a dalaik nem, csak a hozzáállásuk hasonlít a két másik társaságéhoz). Külön érdekesség, hogy a három zenész közül ketten hölgyek: Alyse Lamb az énekes-gitáros, Kate Mohanty pedig a szaxis (a dobokat pedig Chris Mulligan püföli. Ehune:

 

Az Arkansasi Pallbearer az utóbbi évek egyik legünnepeltebb doom zenekara az undergroundban (az egyik tag szemüveges meg még szakálluk is van, ezért egyesek előszeretettel akasztják rájuk a hipster doom címkét), ez meg itt a harmadik nagylemezük.

facebook

A Hey Satan svájci rocktrió, ami óriási fílinggel nyomja a fuzzos sztóner rock'n'rollt. Naná, hogy némi heavy blues-os íz is kihallatszik belőle, és akinek kedvence a Kyuss, a Sasquatch, a Karma to Burn, vagy a Wooly Mammoth, az őket is komálni fogja. Mindez akár ingyen is a Bandcampről. Füleldoda:

 

Ha ismer(t)ed ezt az annak idején a Bongzillával is splitelő, még 2003-ban feloszlott, kultikussá vált floridai sludge zenekart akkor most nyilván te is örülsz, hogy 16 év után kihoztak egy új nagylemezt. Három tag itt van a régi gárdából, ketten újak, köztük a Torche dobos Rick Smith. Én első hallásra eléggé vakarom a fejem tőle, senki ne számítson valami délizászlós, vizipipázó mocsárikecskés tucatsludge-ra, a muzikális közérthetőség mellett ez az anyag sem lesz a lexikonokban.

Semmi cicó, a Woe-nál van a slukker: az amcsi bandának negyedik nekifutásra sikerült egy engesztelhetetlen, fáradhatatlan, a fület folyamatosan ostromló, és csúcsagresszív albumot megírnia. Semmi műfaji crossover, semmi post-izémizé, csak tolják a masszív hangzású US black metalt. Odasüss:

 

A montreali Mountain Dust szeret fuzzolni és sztónerkedni, de ők nem annyira az elszállás, hanem inkább a blues rock felől közelítik meg a dalszerzést. Hivatalos.

 

A sokadik új! FB.

A Bad Religion-énekes Greg Graffin a kilencvenes évektől kezdve kb tízévente jelentkezik egy country/folk szólólemezzel, itt az erre az évtizedre szóló.

A trinidadi származású Anthony Joseph második szólólemezét az afro-karibi muzsikáknak szentelte. Ennek megfelelően a korong igazi olvasztótégely zeneileg: jazz, funk, soul, calypso, reggae, illetve ezek minden lehetséges fúziója megtalálható a szerzeményekben. Néhol mintha az Agartha-korszakbeli Miles Davis fújna (Jimmy Upon That Bridge), máshol meg majdnem tiszta afrobeat-et tolnak a zenészek. Hallga' csak:

 

A sevillai Orthodox sokadjára is megmutatja,

hogy hol lakik az improvizálás úristene.

 

A Kevin Sharp (gyk. Brutal Truth) három évvel ezelőtti csatlakozása utáni első Lock Up LP, amúgy a negyedik. A  hangszeres szekció - Barker / Embury / Reisenegger - nem változott.

facebook

A delaware-i Wasted Theory a lemezcímhez méltó riffraff-gyárként lendületes hard rock/rákenró muzsikát játszik. A smirglihangú énekes miatt akkora southern fílingje van az egésznek, mint ide Pécel; zeneileg pedig nagyjából a Clutch és a Nashville Pussy közé lehet őket belőni. Csekkold:

 

Négy év után új lemez.

Tradícionális doom, olyan ízfokozókkal megszórva, mint a hetvenes évek eleji heavy-fuzz rock, illetve egy csipetnyi NWOBHM - nagyjából így lehet leírni a michigani Cruthu zenéjét. Mindezt ráadásul kellően régies, négy évtizeddel előtti hangzással tálalják fel a hallgatónak. Elődök: Trouble, Pagan Altar, The Gates of Slumber.

 

A tavaszi szellő fuvallatai elhozták nekünk

az aussie sleepmakeswaves negyedik nagylemezét!

 

Ez a power trio nem a nálunk korábban már többször is posztot kapott norvég Brutus (Behind the Mountains 2013, és Wandering Blind 2016). Ők a belga Brutus, a Burst pedig a bemutatkozó nagylemezük. Zenéjük a hardcore punkból és a post-metalból építkezik, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Emellett a FB-csoportban jelent meg, ami külön jó, mert egyébként megfeledkeztem volna róla, hogy posztolni akartam.

Legközelebb élőben: 2016. március 22., Bécs, DasBach

Kezdd a hetet free jazzel!

Az élő felvétel közreműködőinek névsorát a lemezborítón láthatod.

 

Lassan egy éve, hogy a második Melt Yourself Down nagylemez

megjelent, így most pótlom a hiányát.

 

Új Június, márciusban. Még én is végig bírtam hallgatni, úgyhogy valószínűleg ez a maga talaján egy egész jól sikerült anyag lett - bár egy-két sornyi töltényöv azért rájuk férne...

facebook

Nem tudom, hogy nálatok milyen idő van, de itt tavasz van, ami pozitív kicsengésű, őrülten dallamos, slágeres, könnyed és sodró pop-punkért kiállt. A Wreck of the Zephyr pedig tavaly a születésnapomon pont kiadott egy ilyen lemezt, amit azóta nehezen tudok letenni. Olyan, mintha a Meat Puppets, a Wipers, és a Tar kéz a kézben piknikezne egy szivárvány alatt. Feszes, megállíthatatlan tempót diktáló cucc, szűnni nem akaró energiával, folyamatos és észveszejtő énekléssel (a Pure Reason Revolution óta nem hallottam ekkora faszi-csaj kánonokat), szédítő dobolással, egyből fülbebaszó gitármelódiákkal, csináld magad bájjal és kreativitással, rózsaszín anti-kapitalizmussal. Csodálatos dolog erre a lemezre sétálni a napfényben, az pedig felbasz, hogy senki nem beszél erről a bandáról. Nevetséges, hogy ezért a lemezért nem kérnek pénzt.

Mármint, most komolyan, ez mekkora már:

De itt van egyben, milyen már a nyitódal is:

Az első, négy évvel ezelőtti lemezük közel sem ekkora durranás, de azért érdemes a bandcampen meghallgatni. 

Kíváncsi vagyok, meddig lesz a bostoni trió neve E - ezen a néven alkot ugyanis Mark Oliver Everett, az Eels főnöke is, sőt: E névvel létezik egy cseh banda is. A megtévesztő név ellenére a Thalia Zedek (Come, Uzi, Live Skull) és Jason Sanford (Neptune) gitárosokból, illetve Gavin McCarthy (Karate) dobosból álló hármas határozottan izgalmas zenét játszik. Nemcsak azért, mert mindhárman énekelnek is, hanem főleg amiatt, hogy 35 perces bemutatkozó albumukon az alternatív zene és a noise rock határesete hallható. Az pedig, hogy emellett nem egy szerzeményüknek hipnotikus a hangulata, már csak a hab a tortán. Engem már az első hallgatásnál behúzott, és hetek óta pörgetem is rendesen. Csekira:

Fura dolog pont tavasszal egy Tél című (ráadásul dupla)

nagylemezt kiadni, de a londoni Fen így tett.

 

Az Elektromos Varázsló imádata folytatódik!

 

A Tad Seattle egyik rejtett gyöngyszeme, amely sosem ért el átütő sikereket. A banda 1987-től kezdve bő egy évtizeden át alkotott, négy stúdió-, és egy koncertlemezt hagyva maga után. A God's Balls a '89-es bemutatkozó albumuk, és bár szerintem a következő két korongjuk (8-Way Santa, 1991 illetve Inhaler, 1993) jobban sikerült nála, zenéjük minden jellegzetessége megtalálható benne. A többi, Nevermind előtti együtteshez hasonlóan nem jellemző rájuk a Nirvana popdallamok iráni érzékenysége, sem pedig a Pearl Jam érzelmi töltete. Egy pillanatra nézzünk rá a borítóra, és ez szinte mindent megmagyaráz: sejthető, hogy Tad Doyle nem kifejezetten szépelgő bájgúnár alkat. Így a négyesfogat zenéje bár tartalmaz hangyányi sabbathizmust is, a Tad sokkal inkább a seattle-i kívülállók zajos, súlyos, post-hardcore-ból és punkból táplálkozó, jobb híján alternatív metálnak nevezett muzsikáját művelte. Olyan előképekkel, mint a Bad Brains, a Sonic Youth, vagy a Pussy Galore. A '98-as oszlást egyetlen közös, ám részleges produkció követte 2013-ban, amikor Doyle az ex-gitáros Gary Thorstensennel három dal erejéig együtt zenélt a Sub Pop 25. szülinapi partiján. A "ronda, de finom" szlogent viszont mintha a Tadre szabva találták volna ki.

"Spidergawd is having me for dinner tonight...", avagy

tavaszi időben rajzik a space rock. Off.

Nincs megállás: a The Brian Jonestown Massacre pár hónapon belül

ismét nagylemezzel jelentkezett. Hiv.

A My Sleeping Karma is megdobott minket egy élő felvétellel.

Két koncertfelvétel, összesen 150 percnyi muzsikával.

Sula Bassana minőség.

Live 2012: One

 

Live 2012: Two

 

Bandcamp, lemaradóknak.

BUILDINGS.

Az elmúlt 8-10 évben Alex CF rendszeresen megfordul(t) zenekaraival (Anopheli, Fall of Efrafa, Momentum, Light Bearer, stb) a blogon, úgyhogy ez se maradjon ki, én a 69 perces lemezt úgy a felénél kezdem el kicsit unni, de aki bírja a srác dolgait, meg az atmoszférikus kamublekkel kevert posztrokkos-metálos dolgokat, annak biztos végig kitart a lendület.

facebook / bandcamp

Az igen fiatalnak tűnő svéd srácok debütlemezét a rablóoldalakon (azon a nyolc-tíz helyen ahol én láttam legalábbis) mindenhol heavy/stoner metalként hirdetik, igazság szerint azonban a stonerhez túl sok közük nincs, annál inkább a Grand Magus-, vagy a Candlemass-féle kissé heroikus heavy/doomhoz. Én legalábbis ezt sokkal inkább kihallom belőle, ráadásul pár végigpörgetéssel elég jóra lehet hallgatni. A zenekar a youtube-ra fel is lökte az egész lemezt, vagy hallgatod ott, vagy leszeded, ahogy érzed.

facebook

Az első körben 2012-ben feloszlott, majd tavalyelőtt újjáalakult new yorki doom/drone/sludge trió Colin Marstonnal felvett visszatérő nagylemeze.

facebook

Ez a friscoi zenekar debütáló nagylemeze a Relapse-nél, a Whirr volt énekesnőjével, Kristina Esfandiarival a mikrofonnál, ami erősen rányomja a zenére is a bélyegét. Shoegaze szószba mártogatott Windhand-szerű pszihedelikus doom metál, ami mondjuk lopható már egy hete, így aki akarta már rég magáévá tette, aki viszont nem, az most megteheti.

facebook