Bicycle repairwoman, she's our heroine! FB.

Bicycle repairman, he's our hero! FB.

2014 - s/t

hivatalos | facebook

Sokan valószínűleg már birtokolják ezt a gyönyörű, fekete gyöngyszemet valamilyen formában, amely szektatestvérünk, Jani csodálatos felfedezéseként látott éjvilágot pogány arcos gyülekezetünkben, de inkább áldozzunk a megkövetelnél kétszer több kakast, mintsem hogy a folytatásban felidézett, felettébb kínos helyzetbe hozzuk önnön személyünk.

25

hivatalos | facebook

CD 1: Live at Roadburn 2013

CD 2: Somewhere Along the Highway, live at Roadburn 2016

Mindent tudtok.

Körlégző-őskürtös haverunk döngöl, bőg, süvölt monumentális szaxofonján, mint egy állkapcsait csattogtató hóvihar. Tavaly Henryk Gorecki szimfóniáját gondolta újra, idén állítólag és többek között Aphex Twin inspirálta.
Jól van akkor!

Megérkezett a Bassana-művek soron következő stúdiólemeze.

 

Ennek a görög csapatnak az öt évvel ezelőtti debütjét nem hallottam, de ez a második LP remek floridahalált rejt, az FDA Rekotz azt mondja hogy "highly recommended for fans of MORBID ANGEL and early DEICIDE", nekem legtöbbször talán a kiváló Brutality jutott eszembe, na ez nem rosszabb, mint nekik a tavalyi visszatérő anyaguk.

facebook

Sikerült begyűjteni a hónap végén megjelenő kilencedik skandináv lycanthro d-beat nagylemezt, úgyhogy gyorsba ki is dobom. Kiadó megint a Southern Lord, a lemezt a két híres-neves svéd metálstúdióban, a Fredmanban és a Sunlightban rögzítették.

facebook

Ők is visszatértek, és jól. Bár, a Pygmalionnál csodásabban zárni egy életművet nem lehetett volna, így kicsit furcsa ez, noha nagyon szép és tökre szeretem pár hallgatás után.

Blues-os, elszállós, jammelős, sztónerikus rockot játszik a portugál Humanoid. Ha valamihez hasonlítani kell, akkor elsősorban az All Them Witches ugrik be. Csapatásra érett anyag.

 

Szokatlan ritmusok, vissza-visszatérő disszonancia, fogós fekete modernség: röviden így jellemezhető az ausztrál Norse harmadik nagylemeze. Frankón passzol a kinti ramaty időhöz.

 

Két napja múlt húsz éves a számomra legkedvesebb Depeche-album.

A pár napja kidobott előzetes dal után be is futott a teljes új Szuffokáció (én sem értem, a nyáreleji hivatalos megjelenéshez képest még azért tényleg korán van), még nem hallgattam, de nagyon remélem, nem olyan lesz, mint amit a borítóra pillantva várnék...

facebook

Ha ez a 2011-es lemez harminc 30 évvel korábban jelenik meg, ma klasszikusként emlékeznénk rá. Mivel azonban "mindössze" 6 éve jelent, ezért csak azt tudjuk róla elmondani, hogy egy előképeihez méltó, punk és zajrock mestermunka, ami olyan őrülten és mégis precízen lüktet és kalimpál, mint a Kepone, a Minutemen és a Rapeman, olyan meglepő és dekadens dalszerkezetekkel sokkol és pusztít, mint a szent Butthole Surfers, és olyan csúnya és büdös és hipnotikus, mint a Big Black és korai The Jesus Lizard. Nagyon nem semmi lemez, amitől elsőre lerobban az agyad, aztán a sokadik hallgatásra is csak lihegsz, hogy baszki mit csinálnak már. Vastag, nehéz, gyönyörű cucc, aminek fanfárok kíséretében kellett volna bevonulnia a kánonba.  

Fogalmam sem volt róla, hogy a Boss Hog közel két évtized után idén lemezt adott ki. Aki hasonlóképp van vele, az örül, és hallgatja Jon Spencert és Martinez nagyasszony sajátos blues királyságát, és kussol. 

Remélem, hogy jobban sikerült az előző nagylemeznél. FB.

A Black Tundrát egy éve alapították korábbi Dopelord- és Hidden Haze-tagok. A lengyel kvartett megbízható minőségben hozza a Neurosis-vonal sludge- és post-metalját.

 

A Snowchild egy Sabbath- és Ozzy-mánia fűtötte kansasi power trio. Az Age of Change akár ingyen is lehúzható a Bandcamp-oldalukról. Ennél többet nem is kell mondanom.

 

Laraaji a nyolcvanas években Brian Enoval közösen farigcsált ambient tájképeket, ennek ellenére számomra ismeretlen volt mostanáig. Sun Araw-val közös korongjuk tavalyi lipcsei és lausanne-i fellépéseik mementója, és nem annyira elborult, mint a pár napja már posztot kapott The Saddle of the Increate. Persze első hallásra feltűnik, hogy improvizálnak, és az sem titok, hogy odafigyelős hallgatást kíván az album, viszont akinek van türelme elmélyülni benne, az nem fogja megbánni.

Az oklahomai CobraJab mindenkinek tetszeni fog, aki kedveli a fuzz rockkal vegyes sztónerkedést. Leginkább az tetszett meg bennük, hogy a cím nélküli bemutatkozó albumnak irdatlan nagy hangulata van. Folyamatosan azt érezni, hogy valami kimondhatatlan dolog lappang a hétköznapok hátterében, ami lassan mindent beborít. Jellemző módon szerintem a nem kevés doom-os momentumot tartalmazó The Mare a legjobb szerzemény az alig 36 perces nagylemezen. Füleldcsak:

 

Chicagói grunge / noise rock kockás ingben, tornacipőben, üvöltve, hangosan. Csupa ismerős mozzanat, de most őszintén: lehet az ilyet nem szeretni?

Az új-zélandi Arc of Ascenttel anno a Freeblogon találkoztunk (Circle of the Sun 2010, The Higher Key 2012), emellett Craig Williamsont, a banda basszer-multiinstrumentalista zenészét korábbról a Daturából, illetve The Lamp of the Universe néven kiadott (szóló)lemezeiről ismerjük. Az Ascent öt év után megjelent harmadik nagylemezén továbbra is a palm desert-i stoner rockot nyomja, sok fílinggel, nagyszerűen.

 

A francia Oiseaux-Tempête két éve Ütopiya? című lemezével okozott kellemes perceket a hallgatónak. Zenéjük post-rockos megoldások mellett bőven mert kísérletezni is, a végeredmény pedig elszállt és egyedi volt, de a befogadhatóság határain belül. Új albumuk szerintem legalább annyira meglepő, mint az előző munkájuk: az avantgarde és experi hozzállás változatlan, melyek mellé csatlakozott a közel-keleti hangulat és az improvizáció.

A bemutatkozó Sonic Praise album után két évvel a FB-csoportban jelent meg.

 

Billy Crystal és Alejandro Jodorowsky kifogytak a fűből, és alaposan begombáztak.

Megérkezett a The Black Angels ötödik, a korábbi albumokhoz hasonlóan súllyal terhelt pszichedelikás nagylemeze. Érdekesség, hogy az ötösfogat egy Velvet-dal, a The Black Angel's Death Song után választott magának nevet, így az új lemez címe a banda nevével együtt frankón kiadja az eredeti számcímet. BC.

Újdonság, zukiság!

FB / BC

Az NSZK heavy-psych-stoner Samsara Blues Experiment új lemeze, szeretitek.

facebook

A dán Demon Head jóvoltából a doom rock/ősrock túra folytatódik!

 

Tizenkét év után új lemezzel tért vissza a new yorki Life of Agony, gondolom azoknak jó hír ez, akik kedvelik a River Runs Red utáni cuccaikat is.

facebook

Eheti abszolút kedvencem ez az énekesnővel felálló, elsőlemezes chicagoi NWOTHM csapat, már a nyitó Reaching for the Nightban úgy idézik meg a tradicionális európai metált és a csodálatos Kate de Lombaert vezette kultikus belga Acidet, hogy az ember szeme sarka könnybe lábad. A lemez felépítését nagyon sok zenekarnak megmutatnám hogy is kell ezt csinálni, kilenc dal, 34 perc, töltelék nélkül, pörögnek a Maidenes ikergitárok, a szólók, a pompás énektémák, az összes dal remek. Én lenyomtam a héten vagy tizenötször, ha szereted a nyolcvanas évek speed és heavy metalját, a NWOBHM-t, vagy az olyan pompás fiatal zenekarokat mint a Christian Mistress, a Savage Master, a Night Demon, az Eternal Champion, vagy a szintén chicagoi, tavaly fantasztikus lemezzel jelentkező High Spirits, ezt azonnal szedd le, az olyan daloktól mint az említett nyitó, a The Horror, vagy a lemezt záró Beyond the Bells, megőrülsz!

facebook

Akit érint, itt az új Ulver LP.

facebook

A zenekar Jacob Bannon (gyk. Converge) projektje, közreműködik még Kurt Ballou (szintén Converge), Mike McKenzie (The Red Chord), Chris Maggio (Trap Them, Coliseum), Sean Martin (Hatebreed, Twitching Tongues), a leírásokban mindenféle epikusságról, emocionális experimentális rockról, Swans-ról, korai Pink Floydról beszélnek. Kiadó természetesen a Deathwish.

facebook / bandcamp

Két évvel a Crooked Doors után megérkezett a harmadik Royal Thunder nagylemez.

Lemaradóknak pedig: Bandcamp.

Ausztráliából érkezett hozzánk a Kőlótusz bemutatkozó nagylemeze, amelyen remek muzsikát csapat a trió. A hőségben lassan odapirult doom mellett fuzzban pácolt, és post-metállal meghintett steaket nyomnak a hallgató arcába. Aki jól szokott lakni a Dopelord vagy a Demonic Death Judge főztjével, annak ez a korong is ízleni fog.

 

A kibaszott STNNNG soha nem hibázott, most sem teszi. Mérföldekről felismerhető, pszichotikus, mesteri, felemelő, és egyértelműen egyedi post-hardcore és noise-rock és kvázi-spoken word zanzájuk továbbra is ámulatba ejtő. Amúgy most is Steve Albini és Bob Weston ügyködött a lemezükön, szóval úgy szól, ahogy kell.

Annak pedig, aki valamilyen hülye indokra hivatkozva nem ismeri őket, vagy még nem hallgatta minden kiadványukat rommá, itt van az életművük, odabent. Kellenek ők, és nem csak azért mert megírták minden idők legjobb számát.  

Frankó dupla koncertlemez a két évvel ezelőtti turnéról.

A lengyel Mord'A'Stigmata négy évvel ezelőtt szerepelt nálunk Ansia című albumával. A negyedik nagylemez ott veszi fel a fonalat, ahol az véget ért: fekete avantgarde muzsikát játszanak, ami emellett elszállásokat és sáros mocskot is tartalmaz. Füleldoda:

 

Januárban jelent meg az új Mick Harvey, áprilisra illik hát kirakni. Álljon itt kedvcsinálónak a sok Serge Gainsbourg-feldolgozás közül az egyik kedvencem.