Van új Gorillaz, meg is látogatnak minket idén, így álljon itt az Űrmajmok által 2002-ben készített remixalbum is! Ilyenek és hasonlóak lettek a dalok reggae-be és dubba átformálva:

A rocktörténet egyik legjobb koncertlemezének tavaly kiadott, kétlemezes változata, élőben ritkán hallott dalokkal, füzetkével, toronyórával és lánccal.

4 év hallgatás után egy új, 3 számos kislemezt jelentetett meg az Igor zenekar. A banda tagjai persze ez idő alatt sem unatkoztak, számtalan egyéb zenekarban aktívan szerepeltek közben: Haw, For Good, Dick Dögless, Dog Attack, Gábor and the Gábor Gábors, hogy csak párat említsünk munkásságukból.

Az EP egyik dalában vendégszerepel a Haw/The Devil's Trade/Stereochrist frontember Makó Dávid, illetve egy csorda erejéig Magyar Gábor (Doga Attack) és Molnár Péter (Dick Dögless) is.

A zenekar maradt a korábban lefektetett zenei alapoknál, vegyítve a metal-punk-hardcore elemeit ebben a 3 gyors, lendületes dalban. A felvételek a DRRPNC-ben készültek a gitáros, MRC vezényletével, a borító pedig Kókai Barnabásnak (Barber's Art) köszönhető.

Bandcampen hallgatható, vagy le is szedheted akár ingyé is:

bandcamp / facebook

A Death Angel bemutatkozó albuma pár napja lett harminc éves. Lerágott csont, és szerintem mindenki ismeri a következő mondatot: a Halálangyal tagjai a The Ultra-Violence idején mindannyian fiatalkorúak voltak. A milliószor untig elismételt mondat igazán akkor nyer értelmet, ha hozzáteszünk egy másikat is: a banda az első lemez megjelenése előtt öt évvel alakult meg. Vagyis tényleg korán kezdték a zenészéletet. És van három bónusz dal is a Thrashersszel indító korongon:

Agyament bandák sorozatunk következő tagja a brit The Physics House Band,

illetve az általuk játszott, pszichedeliából, és jazzes proggerkedésből komponált zene.

Ráadásul pár nap múlva fellépnek az A38-on, egy ezres beugróért.

FB / BC

Véletlenül futottam bele a neten a holland God Dethroned frissen megjelent nagylemezébe, és nem bántam meg a találkozást. Kiderült, hogy negyedszázada tolják a metált, és a The World Ablaze a sokadik, hét éves kihagyás után megjelent albumuk, egyben az első világháborúval foglalkozó trilógiájuk záródarabja. Zeneileg dallamos halálmetált művelnek, nagyjából a kilencvenes évek stílusában, egy-két helyen pedig (Wrong Side of the Wire, illetve Messina Ridge) a Bolt Throwert is kihallom a dalokból. Háborús tematikához mérten zsigeri az egész korong, amin a műfajra jellemző szinte minden hangulat és ritmizálási megoldás megtalálható. Nem újít meg semmit, de kifejezetten jól sikerült hanganyaggal állunk szemben.

 

Steve Von Till ismét aratási menedzsernek öltözött, és olyan dalokat szerzett, amelyek lényegét a lemezborító és a lemez címe is frappáns módon kifejezi. Ősöreg rítusok zengései, folkos egyszerűség, a drone meditatív visszhangjai az album fő csapásirányai, melyeket finoman árnyal némi elektronika is. Egyetlen kivétel ez alól az utolsó előtti, rockos(abb) Sundown, amiben a Föld pulzusa is érezhető. FB.

A Hollywoodfun Downstairs egy egészen zseniális új-zélandi banda, akik már hónapok óta szónikus börtönben tartanak engem gyönyörű zajszösszeneteikkel. Annyira direkt és ösztönös ez a zene, hogy általában nem szívesen cincálom darabokra, de amikor mégis megteszem, akkor a korai At The Drive-In vagy a Blood Brothers jelenik meg előttem, amint őrületes energiáikkal kikelnek magukból, kilépnek saját medrükből és átfolynak egy nagyon koszos noise rock örvénybe. Miközben nem mondanak le a ragadós dallamokról, nyilván. Ez élőben még jobban működhet, de ezen a ponton el is sírom magam, mert bár állítólag tavaly már felléptek nálunk, idén sajnos nem jönnek hozzánk. Pedig történhetne ez másképp is, hiszen jelenleg Európában vannak: nemrég Kölnben léptek fel, május közepén Bukarestben koncerteznek, és azon kívül üres náluk a naptár...

A bajor Obelyskkhről már lassan öt éve nem kaptunk hírt, most viszont megjelent a negyedik nagylemezük. A 2013-as Hymn to Pan óta új basszusgitárosuk van Seb Duster személyében, és emellett (vagy talán emiatt?) a hangsúlyok is máshová kerültek zenéjükben. Míg az első három lemezt az elszállós stonerdoom jellemezte, a lovecrafti hagyományokra és örökségre építő The Providence inkább a banda doomos oldalát mutatja be. Masszív súllyal, grúvokkal és sötétséggel átitatott szerzemények sorakoznak a korongon, amelyről szinte teljesen eltűnt a pszichedelia, helyette inkább a sludge felé hajlanak a dalok.

Az Univerzum Gyilkosa a második nagylemez a 2017-re tervezett öt King Gizzard & The Lizard Wizard album közül.

 

Ezt elfelejtettem kitenni, de talán még csak a bandcampen hallgatták rommá Falco rajongói.

Szarja magából az anyagokat, és nem nagyon lő mellé. 

Svéd tudósok kimutatták, hogy a változékony tavaszi idő legjobb ellenszere a kaliforniai space rock. Korra és nemre való tekintet nélkül garantáltan kikúrálja a kólikát! Már gyerekeknek is kapható a Farflung Kids!

FFFB / FFBC

 

Így Chuck-tok ti. CNEFB.

 

Psychs NOT dead!

FB és BC

 

Heavy riffekkel kikövezett és interdimenzionális ködökbe burkolózó gitárszólók fényével megvilágított csillagközi utazásra invitál a pszichedelikus savazás termelte üzemanyaggal hajtott Heavy Traffic űrhajó. A kirándulás útvonala érinti a Doom-holdat és a Cipőbámulás kisbolygót, hogy aztán mindenki friss élményekkel gyarapodva érje el a Fuzz Bázist.

 

A bostoni Summoner a nyolcvanas évek NWoBHM-ét és a sivatagi rockot szövi egymásba a szerzeményeiben. Ennek megfelelően a Beyond... első két dalában az öregsulis ikergitározás és galoppozás a meghatározó, a másik négyben pedig - ahogy mondani szokás - narancsba borulnak a pálmafák. Előzetes a Bandcampen:

 

Természetesen egy olyan megaévet, mint '91 nem lehetett megütni, de azért szép számmal termelt ki klasszikus halálmetál lemezeket a '92-tes esztendő is. Nem is húzom itt az időt, így is vissza kellett törölnöm pár lemezt mert nem fért el már a posztban... Itt van tehát 70 darab '92-tes keltezésű bélszaggató anyag, szokás szerint a borítók mögötti linkekkel, gratulálok előre is annak aki mind végighallgatja - már ha lesz ilyen elvetemült egyáltalán...

Gyerünk az erdőbe! FB.

Vannak itt Anyatémások?

Haláli szörnyűségekbe mártott sludge-os mocsoközön árad a belfasti Nomadic Rituals szerzeményeiből, akik hat dalban mondják el nem éppen kedvező véleményüket a világról. Aki komálja az olyan bandákat, mint a Nootgrush, a Serpentine Path, vagy éppen a korai Celtic Frost, az az írekkel is elégedett lesz. Emellett a Bandcampről már minimális befektetéssel is a tiéd lehet.

 

A cornwalli Cybernetic Witch Cultnak tudományos fantasztikummal, horrorral illetve okkult témákkal bepanírozott, a hetvenes évek fuzzos rockját körítésként alkalmazó elszállós muzsika a specialitása. Ezt az egyszerre sokszínű és elborult világot nagyon érzik, a maihoz hasonló szubtrópusi idő pedig kifejezetten alkalmas az ilyen zenékhez. A Bandcamp ráadásul nagyon olcsón kínálja. Kóstoló:

 

Tizenhét év után visszatértek. FB.

A fiatalon repülőgép-balesetben elhunyt Otis Reddinget már rövid pályafutása alatt is a soul és a rhythm & blues egyik valaha volt legnagyobb ászának tartották. Halála előtt bő másfél évvel, 1966. április 8. és 10. között, egyetlen hétvége alatt hét koncertet adott a los angelesi Whisky A Go Go klubban. Az előadások teljes, hét korongra rúgó felvételei tavaly ősszel váltak elérhetővé, korábban csak egy tízszámos válogatás (In Person at the Whisky A Go Go, 1968), illetve egy szűkebbre szabott verzió (Good to Me: Recorded Live at the Whisly A Go Go, Vol. 2, 1993) látott belőle napvilágot.

A teljesség örömén túl az összdobozos kiadást azért éri meg beszerezni, mert egyben (vagy majdnem egyben, mert a három nap hanganyaga egyszerre elég nagy falat) végighallgatva kitűnik az egymást követő előadások folytonos rockosodási tendenciája. Ez nem utolsósorban a klub közönségének is tulajdonítható: a Whisky A Go Go a hatvanas évek második felében nem annyira az afroamerikai soul- és blueskedvelők, hanem sokkal inkább a fehér rockrajongók törzshelye volt. Redding hangja alá örök kísérőzenekara, a Booker T & the M.G.'s helyett azon a hétvégén egy alkalmi formáció adta az ívet, akik közül az egyik trombitás jól hallhatóan egyik nap sem volt már szomjas. Ettől a momentumtól eltekintve azonban igazi robbanóelegy hallható a felvételeken, ami nem csak kordokumentumként érdekes, de a mai napig is becsülettel megállja a helyét.

Afrika Amazonjai a mali blues, a funk, a dub és némi elektronika segítségével harcolnak az Amazon Köztársaság megalapításáért és nemzetközi elismeréséért.

A Night Sins előző nagylemeze, a To London or the Lake az évtized kedvencei közt van nálam, úgyhogy sűrű felkiáltójelekkel telehintett várakozással indítottam az új anyagot, de picit azért egyik szemem sír, másik nevet effektus lépett fel. Kezdem a negatívummal: A félórás anyag (eddig minden oké) kilenc dalából három, tehát percekben mérve is a lemez harmada ilyen szintizajból álló alibidal, nem hiszem el, hogy akik ennyire érzik ezt a dolgot, nem voltak képesek ezek helyett írni három darab, három perces "rendes" dalt. És akkor a pozitívum: Az említett három tételt kibaszva a playlistből, a maradék hat dalt pörgetve viszont mindent megalázó, gyönyörű, elképesztő darkwawe-gótrokk-posztpunk slágert kapunk, de olyanokat bazmeg, hogy egyfolytában nyomogatom tőlük a koporsófedélből faragott nyakba akasztott légszintit, a Daisy Chain vagy a Spire and Ecstasy felcsendülésekor még munkában is kénytelen voltam többször is táncra perdülni. '85 körül, valami angol gótdiszkóban ezek óriási, hatalmas slágerek lehettek volna. A körülbelül egy hónapja bemutatott New Today lemez is nagyon jó volt, de ez, ezt semmi nem fogja lenyomni idén a saját terepén. Kivagyok.

facebook

A noise-rockban gazdag '90-es évek adta nekünk a kisbetűs bertet, akik 1996-ban nyomták ki ezt a csodálatos őrleményt. Van itt minden, Shellac, Tar, Hammerhead, némi Unsane és Helmet, The Jesus Lizard, kisfaszom. Vaskos, átlátható, felemelő káosz, vesék lerúgása, hugyozás szembeszélben, fogfájós ordibálás, rendszeridegen hupák. Aki a haragos zajrockot szereti, az engem is szeret. Ja, a lemezt Steve Albini vette fel.

Ha azt mondom, hogy marylandi doom, akkor midenkinek Wino nagymester viselt dolgai ugranak be. Valami ilyesmire, illetve egy Electric Wizard lighra kell asszociálni, amikor az Ocean City-beli Blood Ravenre gondolunk. Persze eszedbe juthatnak a Vérhollók is a Warhammer 40000-ből, ami szintén nem egy rossz hasonlat. Kóstolgasd:

 

Két évvel a Hammered Again után az ausztrál mamutok újból lecsapnak!

FB / Hiv

A hét meglepetéslemeze. FB.

A Full of Hellnek "rendes" nagylemeze van vagy négy éve hogy kijött, persze volt azóta csomó kurvakemény kiadványuk - Merzbow, The Body, Nails kollaborációk, kislemezek, stb - most végre befutott az új, 23 és fél perces, nagy meglepetésre megint kurvakemény LP.

facebook

"Az én földemen nem kínozzuk a nőket. Csak élve elégetjük."

FB / Off

Egy évtized után beugrott hozzánk a Sovány fekete herceg.

OxB1 / OxB2

 

Hoppá, mit hozott a postás! FB.

Ókori perzsa szövegeken alapuló (és azokra reflektáló) albummal jelentkezett januárban a spanyol Aathma. Muzsikájuk a szokásos ez-az módon írható körül: a hangulatra hangsúlyt fektető, alapvetően sztónerszerű és doom-os szerzeményekről van szó, amiről a post-metalba egy pillanatra belemártott Kyuss jutott már többször is az eszembe. Fülelni ér:

 

A napokban lett harminc éves a dán Pretty Maids második lemeze, amit afféle nyolcvanas évekbeli alapvetésnek is nevezhetünk. Egyrészt szerintem azért, mert akik hozzám hasonlóan anno megismerték őket, azok jó eséllyel mindannyian a "Heavy Metal kedvelőinek" című rádióműsorból vették fel kazira (szerkesztő: Adorján Ágnes, ha jól emlékszem), másrészt mert a zenekar a heavy metalon inneni, de a hard rockon túli nagykirály muzsikát tolt három évtizede. Csak ezt az egy albumot ismerem tőlük, de mindmáig rendszertelen rendszerességgel meghallgatom.

Sztónerikus összetevőkkel megfertőzött alternatív rock a horvát Cojones specialitása, amit olyan kiváló fílinggel játszanak, hogy a két összetevő inkább csak útmutatás a zenéjükhöz. Talán éppen emiatt nem is eresztették bő lére: a Resonate mindössze 35 perces, de mégis egyedi, vibráló, és nagyon könnyen hallgattatja magát. Hiv.

 

Akár a nem létező Elfeledett Lemezek sorozat tagja is lehetne John Norum a Europe utáni és előtti második szólólemeze, amely tegnap volt huszonöt éves. Miért érdekes ez?

A borító mögött kiváló hard rock található, amely nemcsak, hogy újraindította az addig balhés junkie-ként elkönyvelt Glenn Hughes karrierjét, de a mai napig Norum sem szerzett a Face the Truth-nál jobb szólóanyagot. A hangzásról csak annyit, hogy gyakorlatilag tökéletesre sikerült - ha jól tudom, újrakevert változat negyedszázad alatt sem jött ki belőle. Az albumon nincs még csak gyenge dal sem: a negyedik tétel (Opium Trail) egy Thin Lizzy-átirat, ami szerintem jobb, mint az eredeti. Az ötödik szerzeményben (We Will be Strong) Norum és Joey Tempest duettje hallható, és ma már tudjuk, hogy ez (valahol) a gitáros Europe-beli visszatérését előlegezte meg. Ha lenne százas "mindent vivő" listám, akkor biztos, hogy előkelő helyen szerepelne rajta a FtT (mint ahogy a CD a polcom ékessége), és ennek megfelelően mindig ott van a lejátszómon. Röviden: örökklasszis, aminek nincs (mert valószínűleg nem is lehetett) folytatása.

Visszatért a kaliforniai éjdémon, hogy ismét visszarepítsen minket '82 környékére az Egyesült Királyságba, amikor a Maiden, a Tank, a Jaguar, a Diamond Head, a Crucifixion, az Angel Witch, és a többi fiatal heavy metal csapat rúgta szét a klubokat. A progresszió tehát még enyhe fuvallatként sem legyinti meg az anyagot, ugyanott folytatják, ahol az előzőt abbahagyták, a lemez végére meg feltettek két feldolgozást bónusznak, a Sabbath Mob Rules lemezéről a Turn Up the Night, valamint a Queen We Will Rock You átiratát, aminek láttán erősen felhúztam a szemöldököm, de amúgy tök király lett.

facebook

Gondolom itt túl sok embert nem érdekel ez, de akit igen, annak.

hivatalos | facebook

Ma 70 éve, James Newell Osterberg, Jr. néven, Muskegon városában született személyes, bár korántsem egyedülálló panteonom egyik jelentősebb alakja. Emellett idén ősszel lesz 40 esztendeje, hogy szólópályára merészkedve megjelent első saját nagylemeze: a címében Dosztojevszkij regényéből, A  félkegyelműből ihletet merítő The Idiot albumon David Bowie dolgozott producerként, ami emiatt is fordulópont volt a Stooges után Iggy karrierjében, a művésztárs Berlin alkotói korszakának részeként. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Nyilván sok mindent, de szigorúan a közhelyek mentén mozogva maradjunk annyiban, hogy örülnék, ha egyáltalán megérném ezt az életkort, nemhogy ilyen állapotban. Éljen soká a Pop!