A Night Sins előző nagylemeze, a To London or the Lake az évtized kedvencei közt van nálam, úgyhogy sűrű felkiáltójelekkel telehintett várakozással indítottam az új anyagot, de picit azért egyik szemem sír, másik nevet effektus lépett fel. Kezdem a negatívummal: A félórás anyag (eddig minden oké) kilenc dalából három, tehát percekben mérve is a lemez harmada ilyen szintizajból álló alibidal, nem hiszem el, hogy akik ennyire érzik ezt a dolgot, nem voltak képesek ezek helyett írni három darab, három perces "rendes" dalt. És akkor a pozitívum: Az említett három tételt kibaszva a playlistből, a maradék hat dalt pörgetve viszont mindent megalázó, gyönyörű, elképesztő darkwawe-gótrokk-posztpunk slágert kapunk, de olyanokat bazmeg, hogy egyfolytában nyomogatom tőlük a koporsófedélből faragott nyakba akasztott légszintit, a Daisy Chain vagy a Spire and Ecstasy felcsendülésekor még munkában is kénytelen voltam többször is táncra perdülni. '85 körül, valami angol gótdiszkóban ezek óriási, hatalmas slágerek lehettek volna. A körülbelül egy hónapja bemutatott New Today lemez is nagyon jó volt, de ez, ezt semmi nem fogja lenyomni idén a saját terepén. Kivagyok.
